KORONAVÍRUS

Körkép: Hat fertőzött is van a legendás La Liga-klubnál – minden hír a járványról itt!

ANGLIA

Manchester City: A City lehet a befutó a Bayern München középpályásért, Thiago Alcantaráért. A manchesteri sztárcsapat ajánlata ugyanis magasabb, mint amit a Liverpoolt tett Thiagoért. (SportBild)

Manchester United: A klub elsőszámú kiszemeltje a Dortmund fiatal támadója, Jadon Sancho, akinek megszerzésére jelentős összeget különítettek el. (Mirror)

Arsenal: Mellőzése ellenére a világbajnok Mesut Özil okvetlenül kitölti még egy évig élő szerződését az Arsenal futballklubnál. “Az utolsó napig kitöltöm a szerződésemet. Ha egy klub el akar küldeni egy játékost, de ő elutasítja ezt, akkor a klubnak el kell fogadnia. Én pedig nem akarok innen elmenni” – jelentette ki a német középpályás.

A 31 éves labdarúgó Mikel Arteta vezetőedző decemberi érkezése óta kegyvesztett lett. Az elmúlt bajnoki szezonban 38 meccsből csak 18-on lépett pályára, és az Ágyúsok annál is inkább meg akarnak tőle szabadulni, mert klubrekordot jelentő módon heti 350 ezer fontot keres. A játékos emiatt a szurkolók céltáblájává vált, mivel az Arsenal a múlt héten – a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira hivatkozva – bejelentette, hogy 55 munkahelyet megszüntet.

Özil arról is beszélt, hogy miért utasította vissza a fizetéscsökkentést a járványhelyzet alatt: “Nem közöltek velünk elég információt, csak alá kellett volna írnunk. Ez főként a fiatal játékosokkal szemben nem lett volna fair. Nemcsak én álltam ellen, de csak az én nevem került ki a sajtóba” – közölte a 92-szeres válogatott középpályás, aki 2013-ban érkezett Londonba a Real Madridtól. (MTI)

Watford: Klubrekordot jelentő összeget, 40 millió fontot kérnek a Liverpool által csábított 22 éves szenegáli szélső, Ismaila Sarr eladásáért. (Evening Standard)

FA-kupa: A 2020–2021-es idényben az angol labdarúgó FA-kupa minden fordulójában egyetlen mérkőzés dönt majd a továbbjutásról. Az angol szövetség (FA) csütörtöki közlése szerint eltörlik a megismételt mérkőzéseket, ezzel könnyítve a csapatok sűrű versenynaptár okozta nehéz helyzetén. A legrégebbi kupasorozat harmadik és negyedik fordulójában – amelyben már a Premier League szereplői is érintettek – tradicionálisan második mérkőzést rendeztek az első meccs vendégegyüttesének otthonában akkor, ha az első találkozó döntetlenre végződött. További intézkedés, hogy a ligakupa elődöntőjében a megszokott oda-visszavágó helyett ugyancsak egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. A ligakupa jövő évi döntőjét február 28-án, míg az FA-kupa fináléját május 15-én rendezik a Wembley Stadionban. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Xavi kizárta annak lehetőségét, hogy rövid időn belül ő legyen az FC Barcelona labdarúgócsapatának a vezetőedzője. A klub korábbi középpályása szervezeti problémákat említett okként, amelyek miatt egyelőre marad a katari al-Szadd kispadján. “Sok a külső hang és a pályán kívüli gond, ezért nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő alkalom” – mondta Xavi az Icon című magazinnak. “Januárban elmondtam a klubnak ezt, azóta nem kerestek.” A 40 éves szakember jelenleg azt tartja a legfontosabbnak, hogy sok tapasztalatot gyűjtsön, és fejlődjön új szerepkörében, de azt hozzátette, nagy megtiszteltetés lenne számára, ha egy napon a Barcelonát irányíthatná.

Lionel Messi megtartásáról a következőképpen vélekedett: “Messinek szüksége van a Barcára, a Barcának Messire” – jelentette ki Xavi, és sürgette volt egyesületét, hogy adjon új szerződést az argentin csapatkapitánynak, akinek jelenlegi kontraktusa jövő nyáron jár le.

A spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi a Barcelonában nevelkedett, és egészen 2015-ig nem hagyta el a katalánokat, akkor az al-Szaddhoz igazolt, amelynek visszavonulását követően azonnal a vezetőedzője lett. A Barcelonával nyolc bajnoki cím és három kupagyőzelem mellett négyszer nyert Bajnokok Ligáját. (MTI)

Eibar / Atlético Madrid: Öt éve még Újpesten játszott, most 20 millió euróért vihetik Madridba

OLASZORSZÁG

Juventus: A Juventus a nyáron álíltólag szívesen megválna Cristiano Ronaldótól, de nem a portugál klasszis teljesítménye, hanem az évi nagyjából 23 millió eurós fizetése miatt, ami nyilván a koronavírus-járvány miatti időszakban érzékenyen érinti a klubkasszát. Az egyik legnevesebb spanyol futballszakíró, Guillem Balague a BBC Radio 5-nak azt mondta, Ronaldót a potenciális vevők (PSG, Real Madrid, Barcelona) mellett Amerikába is felajánlották már ügynökén, Jorge Mendesen keresztül.

Megműtötték a vállát, ezért három hónapig nem számíthat Matthijs De Ligtre a Juventus labdarúgócsapata. Az olasz bajnok klub közlése szerint a holland védő a szezon kezdetétől vállproblémával küzdött, sokszor komoly fájdalmakkal lépett pályára, ezért kellett megoperálni. A Juventus beszámolója szerint a római beavatkozás “teljesen sikeres” volt, így várhatóan novembertől lesz ismét bevethető a 21 éves futballista, aki így a következő idény elejét kénytelen kihagyni. (MTI)

A torinóiak felvették a kapcsolatot az Arsenallal Alexandre Lacazette esetleges átigazolásával kapcsolatban. (Calciomercato)

Roma: Csereüzletet hajthat végre a Roma és az Arsenal. Az olasz klub a guineai Amadou Diawarát adná az uruguayi középpályásért, Lucas Torreira-ért cserébe. (Gazetta dello Sport)

Napoli: Közel állnak a megegyezéshez a brazil Gabriel Magalhaes-szel, aki 22 millió euróért hagyhatja el a francia Lyont. (Manchester Evening News)

NÉMETORSZÁG

Borussia Mönchengladbach: Az Internazionale kötelékébe tartozó, de az elmúlt idényt kölcsönben a Newcastle Unitednél töltő osztrák válogatott szélsőt, Valentino Lazarót szerződtetné a Bundesliga-csapat (Kicker)