Vitális Milán, az ETO FC hatszoros válogatott középpályása lett a labdarúgó Fizz Liga szombaton zárult idényének legjobb játékosa, az elismerést a RangAdó díjátadón vehette át kedden.
- Szeretném megköszönni ezt a díjat azoknak, akik segítettek idáig eljutni, hiszen a pályán kívül és belül is olyan bizalmat kaptam a családtól, Istentől, a kedves feleségemtől, illetve a vezetőedzőtől és a stábtól is, hogy sikerült megkoronázni ezt a bajnoki címet ezzel a díjjal is.
Úgy gondolom, ez így kerek és nagyon bízom benne, hogy még sok szép dolog vár az ETO-ra, és személyesen rám is.
- Különleges év áll mögöttem, mert megnősültem, bemutatkoztam a válogatottban, a csapatommal megszereztük a bajnoki címet, most pedig az év játékosa díjat is elnyertem - mondta a középpályás, akit időközben a zöld-fehérek csapatkapitányának is megválasztottak.
- A mostani elismerés a csapat sikere is egyben, amely talán a tavaly előtti idény végén, még az NB II-ben kezdődött. Ekkor nevezték ki Borbély Balázst vezetőedzőnek. Amióta egy éve visszatértem a klubhoz, nem emlékszem súlyos vagy kínos vereségre, és ez legalább annyira lényeges - fogalmazott, és reményét fejezte ki, hogy sok szép eredmény vár még az ETO-ra a következő idényben is.
Az M4 Sporton vetített műsorban díjazták továbbá a legjobb vezetőedzőt, Borbély Balázst, aki a bajnokságot megnyert ETO FC szakmai munkájáért felel.
- Még az ünneplés lecsengését élem meg, majd később próbálom feldolgozni ezt a bajnoki címet - kezdte a felvidéki születésű szakember, majd hozzátette, a Bajnokok Ligája-selejtezőnél nagyobb kihívásra nincs is most szüksége.
Hatalmas a felelősség, mert a nemzetközi kupában a teljes magyar labdarúgást képviseljük majd
- mondta, s kiemelte, már tavaly nyáron a Konferencia-liga-selejtezőben is érződött, hogy csapata a bajnokságban kihívója lehet a Ferencvárosnak, aztán a téli felkészülés után ez az érzés csak fokozódott.
- A tavaszi szezon első fordulójában három egyre legyőztük a Ferencvárost a Groupama Arénában, és akkor éreztem, hogy megérkeztünk az FTC mellé, mert kisebb lett a különbség a két csapat között - fogalmazott, de hangsúlyozta, a 30. fordulóban a fővárosi zöld-fehérek elleni hazai győzelem méginkább fontos volt, mert riválisuk a hátralévő három meccsét megnyerte.
A szezon felfedezettje a debreceni Szűcs Tamás lett, a legjobb játékvezető címét pedig Rúsz Márton érdemelte ki. A bajnokság legsportszerűbb csapatának járó elismerést az MTK Budapest kapta. A legszebb gólt Galambos János, a Paksi FC 18 éves játékosa szerezte a Kisvárda ellen 5-3-ra megnyert novemberi összecsapáson. Az évad felfedezettjéről, legjobb edzőjéről és játékosáról mind a 12 élvonalbeli együttes csapatkapitánya, vezetőedzője, illetve legidősebb és legfiatalabb futballistája szavazott. A legszebb gólról közönségszavazás döntött az m4sport.hu portálon. (mlsz.hu/ MTI/M4 Sport)
A díjazottak:
a legjobb játékos: Vitális Milán (ETO FC)
a legjobb edző: Borbély Balázs (ETO FC)
az NB I felfedezettje: Szűcs Tamás (Debreceni VSC)
gólkirály: Lukács Dániel (Puskás Akadémia) és Aljosa Matko (Újpest FC) 17-17 gól
a legjobb játékvezető: Rúsz Márton
a legsportszerűbb csapat: MTK Budapest
a legszebb gól: Galambos János (Paksi FC, a Kisvárda ellen)