1923. december 1-jén született Újpesten. Egy grundon fedezték fel tehetségét, hétévesen már a Jutagyár kölyökcsapatában játszott, innen egyenes út vezetett az Újpest ifjúsági csapatába. A felnőttek között első bajnoki meccsén mesterhármast rúgott a Kispestnek.
Egész pályafutása az Újpesthez kötődik, 1961-ig szerepelt igazolt játékosként az 1944 és 1949 között ÚTE, 1949 és 1956 között Budapesti Dózsa, majd Újpesti Dózsa nevet viselő egyesületben jobbösszekötő, középcsatár poszton, és még az 1980-as években is hivatalos mérkőzésen, az öregfiúk között is pályára lépett.
A lila-fehérekkel 1940 és 1961 között négy bajnoki aranyérmet nyert (1945 tavasz, 1945-1946, 1946-1947; 1959-1960), s világcsúcsot jelentően 462 élvonalbeli találkozón viselte az egyesület mezét. Az NB I-ben összesen 393 gólt szerzett, ami nehezen megdönthetőnek tűnő bajnoki csúcs. Négy évtized alatt csak egyszer állították ki. Soha nem kívánt másutt játszani, bár amikor az Internazionale és a Milan is megkereste, megfordult a fejében, hogy ott is kipróbálja magát. Végül nem engedték külföldre, amit szavai szerint egy cseppet sem bánt, ahogy fogalmazott: "Engem ideköt minden. A gyermekkor, a barátok, az újpesti utcák, a Megyeri úti stadion. Most megkérdezhetné bárki, hogy nem bántam-e meg ezt a hűséget. Nyugodt szívvel állíthatom: nem."
A válogatottban 1942 és 1956 között 24 alkalommal játszott és 18 gólt lőtt.
1949 közepén egy súlyos sérülés megroppantotta szépívű pályáját, s bár gyorsan felépült, ezután már csak négy alkalommal húzhatta magára a nemzeti tizenegy mezét, a legendás Aranycsapatnak vélhetően politikai okokból nem lehetett tagja. Kiemelkedő játékintelligencia, elegáns megoldások, tökéletes technikai és taktikai felkészültség, sportszerű magatartás jellemezte. A labdát mindkét lábbal kifogástalanul kezelte, talán csak fejjátéka nem volt tökéletes. Hihetetlen érzékkel szervezte a játékot, átlátta a pályát, okos átadásokkal indította csapattársait, a támadósor bármelyik helyén képes volt átlagon felülit nyújtani.
Játékos pályafutása után először segédedzőként az Újpesti Dózsa mellett dolgozott, 1962-ben a Győri Vasas ETO, majd 1964-től az Újpesti Dózsa, 1966-tól ismét a Győri Vasas ETO, 1969-ben az Egri Dózsa csapatát edzette. 1970-től egy évig a lengyel Górnik Zabrze, 1972-től 1977-ig a spanyol Real Betis kispadján ült. Ezután az akkor érvényes előírások szerint haza kellett jönnie, majd 1978-1979-ben az Atlético Madridot vezette. A Górnik csapatával lengyel bajnok és kupagyőztes lett, a Betisszel spanyol kupát nyert, az ottani szurkolók "Mágus" néven emlegették. Edzői pályafutását az 1980-1981-es szezonban szeretett klubjánál, az Újpesti Dózsánál fejezte be, ezután az MLSZ szakfelügyelője, 1982-től tíz éven át az Újpest elnökségi tagja volt.
Az ötvenes években két filmben is a kamera elé állt, a Keleti Márton által rendezett Civil a pályán (1951) című vígjáték egyik főszereplőjeként egy focistát alakított, a Mese a 12 találatról (1956) című filmszatírában önmagaként tűnt fel. Életéről 2004-ben A gólkirály - Szusza Ferenc életútja címmel jelent meg könyv. A mindig szerény sportember pályafutása elismeréseként 1951-ben a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója, 1955-ben a Magyar Népköztársaság érdemes sportolója címet kapott. Az Újpest örökös bajnoka volt, 1993-ban 70. születésnapja alkalmából az UTE jubileumi aranyóráját és az OTSH emlékplakettjét vehette át, 1996-ban Újpest díszpolgára lett.
1998-ban, 75. születésnapján Göncz Árpád államfő Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem személyes elismerésben részesítette, megkapta az MLSZ a Magyar labdarúgásért kitüntetésének aranyfokozatát, az UTE 24 karátos arannyal bevont, UTE-címerrel ellátott aranyórát ajándékozott neki. 2003-ban róla nevezték el az újpesti labdarúgócsapat felújított stadionját, ugyanebben az évben belügyminisztériumi aranygyűrűt kapott. Szusza Ferenc 2006. augusztus 1-jén hunyt el. A legendás csatárnak, akinek neve egyet jelentett az Újpesttel, 2017-ben állítottak szobrot a nevét viselő stadion mellett. (MTI)
