20 helyett 18 csapattal indulhat az NB II – ez a két klub van végveszélyben

Elképzelhető, hogy az eredetileg 20 helyett csak 18 csapattal kezdődhet az NB II következő idénye, miután két és fél héttel a rajt előtt két csapat is komoly bajban van.
Csakfoci Admin 2019. július 16., kedd 14:49
Elképzelhető, hogy az eredetileg 20 helyett csak 18 csapattal kezdődhet az NB II következő idénye, miután két és fél héttel a rajt előtt két csapat is komoly bajban van.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. július 16., kedd 14:49

Ifijátékosokkal állhat fel a korábbi magyar bajnok

Korábban honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy a jelentős tartozások miatt kérdésessé vált a Vác FC indulása az augusztus 4-én, vasárnap rajtoló NB II-es bajnokságban, miután a játékosok és a stáb tagjai akkori állapot szerint március óta (legutóbb a februári béreket utalták át 2-3 hetes csúszással) nem kaptak fizetést: a tartozás mértéke 100 millió forintra rúghat.

A klub angol tulajdonosa, John P. Marshall hónapok óta potenciális vevőt keres, míg a korábbi magyar bajnokcsapat ügyében a magyar szövetség is felléphet fegyelmi eljárás keretében. A játékosok érthető módon a kialakult helyzettel nem tudtak megbékélni, így egy kollektívan megfogalmazott nyilatkozatot is eljuttattak a szerkesztőségünkhöz e hónap elején.

A csakfoci.hu információi szerint a Vác FC-nél az elmúlt időszakban továbbra sem oldódtak meg a problémák, sőt inkább csak súlyosbodtak.

Értesüléseink szerint a váciaknak nincs elegendő igazolt labdarúgója, mivel a többségüknek már június 30-án lejárt a szerződésük, így szabadon igazolhatóvá váltak. A váci helyzetet jellemzi, hogy a jelenlegi keretet pedig más csapatok - Újpest, Ferencváros és a Diósgyőr - ifijátékosai alkotják.

Jelzésértékű az is, hogy a többi együttessel ellentétben még egyetlen edzőmeccset sem tudtak játszani a nyári felkészülés során - legutóbb június végén a DVSC elleni találkozót kellett törölni -, jobbára csak egymás közötti játék szerepel a programban, illetve önszorgalomból készülnek a 2019/2020-as idényre.

Úgy tudjuk, hogy a kialakult helyzet megmentésére akad egy érdeklődő befektető, aki azonban csak akkor hajlandó “felkarolni” a nagy múltú csapatot, ha a meglévő tartozás ki lesz egyenlítve. Mindez komoly nehézséget okozhat, hiszen az elmúlt időszak történéseit alapul véve az a realitás, hogy az átvételre legkorábban csak télen kerülhet sor.


Balmazújváros: A kínai és a magyar befektetők sem jöttek

Koránt sincs minden rendben a szintén NB II-es Balmazújváros labdarúgócsapatánál sem. Korábban arról szóltak a hírek, hogy kínai befektetők menthetik meg a balmazi labdarúgást, de az ügy nem sokat jutott előre.

Korábbi sajtóhírek szerint a balmazújvárosi önkormányzat a július 9-i zárt ülésén felmentette tisztségéből az önkormányzati tulajdonú Balmazújváros Sport Kft. ügyvezetőjét, Lajos Ferencet és július 10-i hatállyal kinevezte Borsy Lászlót, aki annak a DMCT (Digital Media Central Technologies) nevű befektetői társaságnak a képviselője, amely kötelezettséget vállalt a mintegy 200 millió forintos tőkehiánnyal küzdő Kft. megmentésére, vagyis a teljes tőkepótlásra.

Ez azonban a civishir.hu információja szerint a kinevezéstől számított 48 órán belül elmaradt, így Borsy megbízatása július 12-én lejárt. Mint ismert, a másodosztályban szereplő balmazújvárosi futballklubot üzemeltető kft. július 26-ig kapott határidőt a Magyar Labdarúgó Szövetségtől 196 millió forintos tőkehiánya pótlására, különben elveszíti az NB II-es indulás jogát.

Információink szerint a jelenleginél sokkal jobb sorsa érdemesebb balmazi klubnál hasonló helyzet állt elő, mint a Vác FC-nél. A bizonytalan helyzetükre jó példa, hogy a szerda estére tervezett Vasas elleni edzőmeccset is lemondták létszámgondok miatt a balmaziak.

Nem túl jó képet fest a klub állapotáról az sem, ahogyan a közel három év után távozó masszőr, Perge Mihály nyilatkozott a helyzetről a hivatalos honlapon:

Én, a mostani körülmények miatt, amelyeket kialakítottak az elmúlt három hétben emberek, arra a döntésre jutottam, hogy elköszönök a csapattól, Balmazújvárostól, és új utakra lépek.

A fentebb említett csapatok körül kialakult likviditási bajok miatt még azt a forgatókönyvet sem lehet kizárni, hogy az eredetileg húsz helyett csak 18 csapattal rajtolhat augusztus 4-én a 2019/2020-as NB II-es pontvadászat mezőnye, más kérdés, hogy mit lép minderre az MLSZ, esetleg szóba jöhet-e a mezőny feltöltése, ha nem oldódnak meg a váci és balmazújvárosi gondok. A feltöltési szándékot megnehezítheti, hogy a bajnokság két és fél hét múlva kezdődik.

Visszavonható a megadott licenc

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) licencadó bizottsága még a bajnokságok kezdete előtt összeül a monitoring rendszer jelzései miatt.

"A klublicenc monitoring alapján indokolttá vált a testület összehívása, ennek okáról az érintett klubok részletes tájékoztatást kaptak" - olvasható az MLSZ honlapjának keddi beszámolójában. A szövetség leszögezi, nemcsak a nevezést megelőző időszakban, hanem azt követően a bajnokság megkezdése előtt, sőt a bajnokság teljes időszaka alatt is vizsgálja az előírásoknak való megfelelést.

"A korábban megadott licenc visszavonható, egyes esetekben kötelezően visszavonandó, amennyiben a klub nem felel meg az előírásoknak. Az eljárás célja, hogy csak olyan sportszervezetek indítsanak csapatokat a bajnokságokban, amelyek képesek garantálni, hogy a csapat problémamentesen végigjátssza a teljes szezont" - áll a közleményben. Április végén tíz klub nemzetközi, hét NB I-es és 22 NB II-es licencet kapott. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz