A Videotont őrületes meccsen verte a Haladás, az Újpest is kikapott - eredmények

A Balmazújváros és a Mezőkövesd nem bírt egymással, a Honvéd-Paks összecsapást egyetlen gól döntötte el.
Budai László 2017. december 9., szombat 17:29
A Balmazújváros és a Mezőkövesd nem bírt egymással, a Honvéd-Paks összecsapást egyetlen gól döntötte el.
Szerző: Budai László 2017. december 9., szombat 17:29

Haladás-Videoton 1-0 (Mészáros 93.)

A vendég Videoton helyzeteivel kezdődött a mérkőzés, Lazovic szabadrúgása után Henty csúsztatott a felső lécre, majd Fejes lövése a jobb oldali kapufáról pattant ki. A Haladás egy kontratámadás végén Ramos révén veszélyeztetett, de kimaradt a lehetőség. Nego lőhetett a tizenhatosról, de fölé célzott, majd Bosnjak középreadása után Mészáros közelről, nagy helyzetben nem talált kaput. Sárga lapok és hazai szabadrúgások következtek, de a beadások pontatlanok voltak, majd a játékrész végén óriási esélyt szalasztott el a Haladás a vezetés megszerzésére: Kassai Viktor tizenegyest ítélt, amit azonban Németh Márió a jobb kapufára lőtt.

Fordulás után Nego fejelt közelről fölé, majd a Videoton is tizenegyest kapott, de ők sem tudták értékesíteni. Lazovic állt a labda mögé, de Király kiütötte a szerb csatár lövését. A 70. perctől a Haladás átvette az irányítást: Előbb Mészáros Karol lövése pattant szögletre egy védőről, majd Wils közeli pörgetését védte nagy bravúrral Kovácsik Ádám. Bár a hajrában ha pontosabb, a vendégcsapat is betalálhatott volna, a végén – két héttel ezelőtthöz hasonlóan – jött a csattanó: egy remek hazai támadás végén Mészáros Karol ziccerben elgurította a labdát Kovácsik mellett, megnyerve a meccset a Haladásnak. Ezzel pedig bennmaradó helyen telelnek a szombathelyiek.

Puskás Akadémia-Újpest 2-1 (Diallo 7., Perosevic 37., ill. Obinna 57.)

Hamar vezetést szerzett a Puskás Akadémia: Diallo remek kiugratással került ziccerbe, és a felcsútiak támadója magabiztosan értékesítette is a nagy helyzetet – Pajovic csak beleérni tudott. Ezután az Újpest vált aktívabbá, és több helyzete is volt: Simon például egészen a kapu közvetlen közelébe jutott, de lövés helyett egy rossz passzt választott, Novothny éles helyzetben leadott kísérletét pedig Hegedűs fogta. Ezt hamar megbosszulta a hazai együttes: Szakály ívelt Diallóhoz, aki osapasszolt Perosevichez, ő pedig 17 méterről kilőtte a rövid alsót (2-0).

A második félidő elején az Újpest átlövésekkel próbálkozott, de kevés sikerrel. Az 59. percben mégis sikerült szépíteniük a vendégeknek: Csilus röviden fejelt haza egy labdát, Obinna lecsapott rá és 10 méterről a kapuba emelt. A játékrész közepén Windecker majdnem egyenlített, 22 méteres lövését azonban Hegedüs kitolta. Egy perccel később aztán óriásit hibázott a felcsúti kapus: Simon elé ütött egy labdát, aki 15 méterről az üres kapu mellé gurított. Szinte az ellentámadásból növelhette volna előnyét a Puskás, Knezevic löketét azonban a felső lécre tolta Pajovic. Negyedórával a vége előtt Simon ziccert hibázott, miután 5 méterről a kapufát találta el. Az Újpest nagyot hajrázott, de nem jött össze az egyenlítés.

Balmazújváros-Mezőkövesd 0-0

Kisebb lövésekkel kezdődött a kiesési rangadó, a legnagyobb helyzet Haris előtt adódott, ám Dombó mentett. Jöttek az újabb lehetőségek, de Hudák fölé fejelt, Rácz löketét pedig ismét a vendégek kapusa fogta. A túloldalon Cseri fejesénél mentett nagyot Szécsi, Koszta szabadrúgása pedig centikkel ment mellé, a sok helyzet ellenére így nem született gól az első félidőben.

Fordulás után sokkal kevésbé forogtak veszélyben a kapuk, a játékrész első felében nem is akadt komolyabb helyzet a nehéz talajú pályán. Pár perccel a vége előtt Sigér sem talált be, így gól nélküli döntetlennel zárult a mérkőzés.

Honvéd-Paks 1-0 (Gazdag 61.)

Csak egy pont választotta el a két csapatot a mérkőzést megelőzően az NB I 19. fordulójában. A találkozó ünnepélyes kezdőrúgással kezdődött, amit Szilágyi Péter, kispesti drukker végezhetett el születésnapja alkalmából. Az kezdő sípszó után a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. Az első pár percben volt lehetőségük, de valamirevaló veszélyes helyzetet nem tudtak kidolgozni. A 33. percben egy baloldali beadást követően Holender tizenhat méterről tüzelt kapásból, de a vendégek blokkolni tudták a lövését. Sokan felhördültek a nézőtéren – büntetőt szerettek volna, azonban Berke Balázs sípja néma maradt. A folytatásban a kispestiek dolgoztak ki apróbb helyzeteket, de be kellett érniük az első félidőt 0-0-val.

A második játékrész elején rögtön cseréltek a hazaiak: Laczkó jött le, Nagy állt be a helyére, amivel Van der Meer vezetőedző jelezte, nem adják fel a támadófocit és szeretnék otthon tartani a három pontot. Az 61. percben Holender ívelt előre Lanzafame felé, aki mellel készítette le lövésre Gazdagnak, és a 21 éves középpályás Verpecz lábai között a kapuba talált. (1-0) A hátralévő szűk félórában a vendégek mestere kihasználta mindhárom cserelehetőségét, de nem a vérfrissítés gólokban nem mutatkozott meg. A paksiak mindent megtettek az egyenlítésért, azonban újabb gólt nem láthatott a publikum, így maradt az egygólos kispesti győzelem.

Olvastad már?
A Honvéd kirúgta Van der Meert, már az új edzővel is megállapodtak - hivatalos
A holland trénert győztes meccs után menesztették. A bajnoki címvédő már megegyezett az új vezetőedzővel is, akit hétfőn mutatnak be.
Elolvasom

Diósgyőr-DVSC 3-2 (Ugrai 12., Karan 17., Busai 78., ill. Takács 36., Tőzsér 82. – 11-esből) – kiállítva: Jovanovic – a szünetben (DVSC), Ferenczi 96. (DVSC)

A mérkőzés összefoglalójáért IDE kattints!

TABELLA: ÍGY ÁLL AZ NB I

Címkék: #NB I
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Lőw az angol válogatottnál?
Hamarosan megszülethet a megállapodás az angol szövetség és Tuchel között, ebben az esetben pedig akár az is előfordulhat, hogy a szokásoknak megfelelően Lőw Zsolt is helyet kap a német edző szakmai stábjában.
Fradi
Muhamed Besic
Muhamed Besic a Shamrock Rovers csapatával edz Írországban, miután a nyáron távozott a Ferencvárostól.
Légiósok
Balogh Botond
Olasz sajtóhírek szerint az Inter is érdeklődik a fiatal magyar védő, Balogh Botond iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz