Kondás a Vasasnál: "Általában azok a csapatok, akikkel dolgoztam, sok gólt rúgtak - szeretném ezt továbbvinni"

A Vasas FC kedden kinevezett új szakvezetője, Kondás Elemér még az első angyalföldi edzése előtt beszélt a céljairól.
Dudás Gábor 2022. szeptember 6., kedd 17:34
A Vasas FC kedden kinevezett új szakvezetője, Kondás Elemér még az első angyalföldi edzése előtt beszélt a céljairól.
Szerző: Dudás Gábor 2022. szeptember 6., kedd 17:34

Mint ismeretes, kedden eldőlt, hogy a jó eséllyel a Supka Attilával szakító Mezőkövesdhez tartó Kuttor Attilát a korábbi kétszeres magyar bajnok, illetve kétszeres Magyar Kupa-győztes Kondás Elemér váltja az NB I-es idényben egyelőre nyeretlen Vasas kispadján.

- Nagy várakozással és boldogan vágok bele az új kihívásba. A Vasas nagy hagyományokkal bíró klub, a magyar labdarúgás kiemelkedő alakjai, játékosai és edzői futballoztak és dolgoztak itt a múltban, valamint jelenleg is. Ebbe a miliőbe tartozni megtisztelő, így örömmel fogadtam el Nagy Miklós sportigazgató felkérését. Amellett, hogy természetesen szeretnék megfelelni az elvárásoknak, fontos, hogy a csapattal közös sikereket tudjunk elérni - nyilatkozta a vasasfc.hu-nak Kondás, aki arra is reagált, hogy a drukkerek nem csupán az eredményes szereplést várják, de a kombinatív, látványos támadójátékra és a gólokban gazdag mérkőzésekre is "szomjaznak".

Általában azok a csapatok, akikkel dolgoztam, sok gólt rúgtak, szeretném ezt a felfogást tovább vinni Angyalföldön is. Mindig arra törekszem, hogy a lőtt gólok tekintetében próbáljunk mérkőzésenként kettőnél többet szerezni, a kapott találatokat pedig vigyük egy alá. Ha ezt elégszer sikerül megvalósítanunk, akkor az élmezőnyben végzünk.

Nagyon jó játékosok vannak a Vasas keretében, akik képesek ilyen teljesítményre, de természetesen ezt csak együtt, csapatként lehet elérni. Gólokat akkor tudunk szerezni, ha helyzeteket alakítunk ki, így folyamatosan arra kell törekedjünk, hogy minél nagyobb nyomást helyezzünk az ellenfél kapujára és veszélyesek legyünk 90 percen keresztül.

A tapasztalt tréner kapcsolata a szurkolókkal és a játékosokkal eddigi klubjainál a közvetlenségéről és kölcsönös tiszteletéről volt ismert - erre készül Angyalföldön is.

- A szurkolók akkor fognak szeretni minket, ha eredményesek vagyunk, mert nyilván mindenkinek a győzelem a célja. A játékosokkal való jó kapcsolat rendkívül fontos számomra, hiszen csak közösen tudunk sikereket elérni. Nincs az edzőnek saját sikere, és a játékos sem egyénileg kell kiemelkedjen, mindenkire szükség van a csapat eredményességéhez. Akkor lehet sikeres a Vasas, ha a klubnál minden ember egyet akar és egy irányba halad - fogalmazott a szakvezető.

Kondás a tabella 11. helyén veszi át a piros-kék csapat irányítását, amely eddigi 7 mérkőzésén csupán 6 gólt szerezve, győzelem nélkül várja a hétvégi, Újpest elleni mérkőzést.

- Ebben a 12 csapatos bajnokságban mindig van 3-4 csapat, aki a dobogóért játszik, az összes többi pedig a kiesést akarja elkerülni. Látszik az, hogy egy-két győzelemmel fel lehet ugrani közvetlenül a dobogó utáni helyekre, egy-két vereség után pedig könnyen a kieső zónába lehet zuhanni. Azt szeretném, ha a Vasas egy stabil NB I-es csapat lenne, arra törekszem, hogy minél előrébb végezzünk, aztán a bajnokság végén majd kiderül, hogy ez hányadik helyezésre elég. Szeretném kiemelni, mert a mentalitásom ezt diktálja, hogy nem az a cél, hogy ne essünk ki, hanem az, hogy minél előkelőbb helyen végezzünk! A játékoskeretet abszolút alkalmasnak tartom erre, a jelenlegi gyenge helyezés a vesztett pontoknak köszönhető: öt döntetlen született, melyek közül bármelyiket meg tudta volna nyerni a csapat. A vesztett pontok oka a kevés szerzett gól, hiszen, ha ezeken a mérkőzéseken egy-egy találattal hatékonyabban tud működni a csapat, a tabellát tekintve most messze nem itt állna - tette hozzá az 58 éves tréner, aki a DVSC, a Kisvárda, az ETO és a DVTK kispadján ülhetett eddig.

Nem sokkal később első edzését is megtartotta a Vasasnál:

Olvastad már?
Újabb edzőváltás az NB I-ben: Supka távozott Mezőkövesdről - hivatalos
Megerősítették a korábbi hírünket: a borsodi klub és Supka Attila közel egy év után közös megegyezéssel szerződést bontott.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz