NB I: "Akkor is nagyon szép ez az ősz, ha lecsúsznánk a dobogóról" – edzői várakozások

Az NB I 15. fordulójának keddi játéknapján két találkozót rendeznek - összeszedtük a vezetőedzők várakozásait.
Nyikes Zoltán 2022. november 8., kedd 11:36
Az NB I 15. fordulójának keddi játéknapján két találkozót rendeznek - összeszedtük a vezetőedzők várakozásait.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. november 8., kedd 11:36

Kisvárda–Zalaegerszegi TE FC (18.00)

Török László (Kisvárda): – Elfogadható mérleggel zártuk ezt az idegenbeli szakaszt, bár amiatt van hiányérzetünk, hogy a kecskeméti és a mezőkövesdi meccs közül legalább az egyiken meg kellett volna tartanunk az előnyünket. A Puskás Akadémia ellen az utolsó percben szerzett góllal megnyert meccs azonban sok mindenben kárpótolt bennünket. Következő ellenfelünk, a Zalaegerszeg vezetői és szakmai szinten is dinamikusan fejlődő klub, amit az eredményeikkel is alátámasztanak. Voltak kiugróan jó mérkőzéseik is, amikor látványosan, sok gólt szerezve játszottak. Döntő lehet, hogy a hétvégi és a keddi meccsek között eltelt időszakot miként töltik el a csapatok, mi mindent megteszünk azért, hogy hasznosan. Közel vannak egymáshoz a bajnokik, biztos, hogy lesznek változások a legutóbb pályára küldött csapatban. Nagyon örülünk annak, hogy hosszú idő után végre újra hazai pályán játszhatunk, mindenféleképpen szeretnénk szépen búcsúzni a szurkolóinktól az utolsó itthoni fellépésünkön. Nagyon sokat jelentene a számunkra, ha minél többen kijönnének és a szokásos remek hangulatot varázsolnák a stadionba.

A legutóbbi mérkőzésen is kiderült, hogy a csereként pályára lépők is sokat tudnak tenni a sikerért, most, amikor a szezon vége közeledik és többen sérüléssel bajlódnak, különösen fontos, hogy ezen a téren is egységes maradjon a csapat – írja a kisvardafc.hu.

– Mindig és mindenkor a klub szempontjai és a csapat eredményessége az elsődleges. Ha idáig eljutottunk, és ez működik, akkor abban benne van az is, hogy jók az egyéni teljesítmények, de a csapatérdek sosem sérülhet. Hosszasan sorolhatnák a példákat, hogy milyen alázattal várták és várják a lehetőséget a játékosok, miközben az edzéseken mindent megtesznek a csapatba kerülésért. Itt volt a legfrissebb példa, Artem Odincové, de folytathatnám Széles Imre Antallal, vagy éppen Jaroslav Navrátillal, aki többször volt csere, mint nem, csereként győztes gólt szerzett, aztán kezdőként is bizonyított. Jellemző, hogy a Puskás Akadémia otthonában szerzett győztes gólunk megszerzéséhez három cserejátékos is hozzájárult, a klubikonnak tekinthető Lucas és Bohdan Melnik is a kispadról beszállva tett hozzá a győzelemhez, az előző meccsen gólt szerző Mario Ilievszki pedig a cseresorból előrelépve is főszereplő lett.

Arról nem beszélve, hogy nem minden csapat törekedett volna a gólszerzésre abban a helyzetben, lehet, többen megelégedtek volna azzal, hogy eldugják a labdát és megőrizzék a döntetlent a Puskás vendégeként. Ezekből a momentumokból is látszik, hogy nagyon erős a csapat kohéziója, amihez megfelelő tudás is párosul.

Most is megerősödött tehát a fenti tétel, a csapat eredményes volt, de ehhez kellettek az egyéni villanások. A szezonvégi hajrában pedig különösen igaz, hogy mindenkire szükség van, legyen az kezdőként pályára lépő vagy csereként beálló játékos.

Dragóner Attila (ZTE, sportigazgató): – Roppant kemény mérkőzés vár ránk, egy fizikálisan erős, tapasztalt kisvárdai együttes ellen, akik jelenleg a tabella második helyét foglalják el. Csapategységünket, szervezettségünket meg tudtuk mutatni az Újpest ellen, és erre tudunk építkezni mindkét előttünk álló mérkőzésen. Szeretnénk a legjobbunkat nyújtani, természetesen győzelemre fogunk játszani idegenben is.

Kecskeméti TE–Puskás Akadémia (20.00)

Szabó István (KTE): – Nagyon kevés idő volt most felkészülni az aktuális ellenfélből, így elsősorban a fél éves, illetve akár a másfél éves közös munkánkra tudunk hagyatkozni ezúttal. Azt gondolom, hogy azzal mindenki tisztában kell legyen, hogy a mérkőzés esélyese a Puskás Akadémia. A legutóbbi meccsen ugyan csak a hajrában tudott egy öngóllal egyenlíteni ellenfelünk, de játékban azért az érezhető volt, hogy előttünk tartanak. Ez nem azt jelenti, hogy feladnánk a mérkőzést, vagy feltartott kézzel mennénk ki a pályára, de a realitások talaján kell állnunk minden esetben. Hazai pályán természetesen három pontot szeretnénk szerezni, megőrizve helyünket a dobogón, de az elsődleges cél még mindig az, amit nagyon régóta hangsúlyozok, hogy a pontjaink számát folyamatosan növeljük, hiszen ez kell ahhoz, hogy a képzeletbeli vonaltól minél távolabb kerüljünk. Most szerencsére igen messze vagyunk, de látható, hogy alattunk mennyire sűrűvé kezd válni a mezőny. Ezzel azonban többet nem is szeretnék foglalkozni, az a legfontosabb, hogy egészségesek a játékosok, így optimistán várjuk a meccset. Bízunk benne, hogy az utolsó őszi meccsen is minél többen szurkolnak majd nekünk, magunk részéről mindent meg fogunk tenni, hogy elégedetten távozzanak a kilátogatók – mondta a vezetőedző, majd arra is válaszolt, hogy mennyi plusz motivációt ad a hazai veretlenségi sorozat tovább írásának lehetősége, illetve az, hogy pontszerzéssel már szinte biztos lehet a téli dobogó, győzelemmel pedig garantált. – Sportemberek vagyunk, mindig jó dolog valamilyen trófeáért és a dicsőségért küzdeni.

Azt tudom erre mondani, hogy akkor is nagyon szép ez az ősz, ha ne adj isten lecsúsznánk onnan, de ha meg tudjuk szerezni ezt a címet, az hatalmas plusz lökést adhat a téli felkészüléshez is majd.

Jó motiváció ez számunkra az utolsó hazai meccsen, ebből tudunk meríteni mindannyian. Azt is hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a játékosok egész ősszel bizonyították azt, hogy nem kell nekik külön motiváció, mert ezt magukban hordozzák egyébként is.

Olvastad már?
A hét védését ezúttal az NB II-ben mutatták be - videó
A Szentlőrinc kapusa, Bese Balázs néhány másodpercen belül két hatalmasat is védett a Soroksár ellen.
Elolvasom
Átigazolások
DVTK
Radenkovic marad az edző
Kovács Zoltán elmondta, hogy a stabilitást mindig előnyben részesíti, ezért a vereség ellenére sem gondolkodik Vladimir Radenkovic leváltásában.
Liverpool
Szoboszlait marasztalják
A Liverpool kész magasabb fizetést is adni Szoboszlai Dominiknak, akivel szeretnének minél előbb új szerződést kötni.
Ferencváros
Naby Keita
Bár korábban úgy tűnt, az FTC alighanem hosszú távon is számol Naby Keitával, két németországi cikk szerint már nem olyan biztos, hogy marad az NB I-ben.
Tovább az összes átigazoláshoz