NB I: A Diósgyőr és a Loki nagy bajban, Szivicséket csúnyán kiütötték

A Vasas 1-1-es döntetlent játszott a Gyirmóttal, a Honvéd a Debrecent, az Újpest a Haladást verte.
Budai László 2017. február 25., szombat 16:26
A Vasas 1-1-es döntetlent játszott a Gyirmóttal, a Honvéd a Debrecent, az Újpest a Haladást verte.
Szerző: Budai László 2017. február 25., szombat 16:26

Honvéd - DVSC 1-0 (Eppel 84.)

A Honvéd kezdett aktívabban, Eppelnek voltak lehetőségei, majd pedig Koszta kemény lövése ment mellé. A 20. percben volt a legnagyobb helyzet: Laczkó beadása után Lanzafame kapásból lőtt 10 méterről, Danilovic a bal alsó elől mentett bravúrral. Laczkó fejese is mellé ment - a túloldalon kisebb lehetőségekig jutott a Loki, gólt azonban ők sem szereztek, így 0-0-al fordultak a csapatok.

A második félidőben sokáig nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, a vezetést Kabangu szerezhette volna meg, ám a 65. percben 15 méterről centikkel a jobb alsó mellé lőtt. Jött az újabb hazai lehetőség: Eppel egy elé került labdát lőtt el félmagasan, Danilovic óriásit mentett.

Úgy tűnt, nem születik gól, ám nem így lett: pár perccel a vége előtt Eppel egy keresztlabdát átvett mellel Ferenczi mellett, majd ballal a hálóba bombázott (1-0), így a Honvéd megszerezte mindhárom pontot, és átmenetileg átvette a vezetést a tabellán az FTC-Videoton előtt.

DVTK - MTK 2-3 (Ramos 17. - öngól, Fülöp 42., ill. Gera 6., Kolomoec 53., Kanta 72.)

Egy kimaradt miskolci lehetőség után gyorsan vezetést szerzett az MTK: Gera ismétlése kötött ki Antal hálójában (0-1). Fülöp egy távoli lövéssel veszélyeztetett, majd a túloldalon Kolomoec kísérlete ment mellé. Jött a DVTK egyenlítő találata: Fülöp szabadrúgása után Ramos öngólt vétett (1-1).

A félidő közepe egyértelműen a vendégeké volt: Ramosnak volt egy kemény lövése, majd fél percen belül Antalnak háromszor kellett mentenie, de megúszták a "hazaiak" az újabb gólt. Úgy tűnt, döntetlennel zárul az első 45 perc, ám két kiváló egyéni megoldás után vezetett Horváth Ferenc csapata: Vela nagy szólót mutatott be - két védő sem tudta megállítani -, majd beadását Fülöp fejelte szépen a hálóba, így előnybe került a DVTK.

A második félidőt azonban ismét a kék-fehérek kezdték jobban: pár perc elteltével Kanta beadását Kolomoec remek egyéni megoldással értékesítette: ballal lőtt a jobb felsőbe (2-2) - izgalmas hajrát ígért tehát az addig is lüktető kiesési rangadó.

Kisebb lehetőségek adódtak is mindkét csapat előtt, de azok rendre kimaradtak. Nem úgy Kanta szabadrúgása 18 perccel a vége előtt: mesterien tekert a léc alá (2-3). Hiába ment előre a Diósgyőr, a kék-fehérek szerezték meg a három pontot az izgalmas, fordulatos mérkőzésen.

 

Vasas-Gyirmót 1-1 (Király 80., ill. Novák 26.)

A múlt héten a Pakssal igen unalmas mérkőzést játszó Gyirmót ezúttal remekül kezdte mérkőzését, pedig az ősz meglepetéscsapata, a Vasas volt az ellenfele. Urbányi István együttese rendre eljutott az angyalföldi kapuig, és a 26. percben meg is szerezte a vezetést: Simon Ádám ívelt a jobb oldalon elfutó Vasshoz, aki nagy sprinttel elérte a labdát, és egyből középre is tette azt, ott pedig érkezett Novák, aki egyből a kapuba bombázott. Találata már csak azért is érdekes, mert Novák éppen a Vasastól van kölcsönben Gyirmóton. A kapott gól után a Vasas sokkal aktívabbá vált, de a gyirmótiak nem engedték a kapuhoz közel az angyalföldi támadókat, az átlövések pedig pontatlanok voltak.

A második játékrészre Urbányi csapata beállt védekezni, és nem is tette ezt rosszul. A Vasas alig-alig jutott el helyzethez, aztán a 80. percben mégis sikerült az egyenlítés: Remili lövését még védték, Korcsmárét blokkolták, Király azonban a kapuba talált. A Gyirmót ezzel csak kis bravúrral menekül a kiesés elől.

 

Haladás-Újpest 0-2 (Perovics 13., Szűcs 92.)

Támadó szellemben kezdett mindkét csapat, de nagy ziccerek nem alakultak ki egyik kapu előtt sem. A 13. percben Perovics szép cselek után nagy gólt szerzett a 16-os jobboldaláról, 0-1. A folytatásban is kiegyenlített játék folyt, az Újpest és a Haladás is támadott, de komoly gólhelyzet nem alakult ki, egészen a 31. percig, amikor Andrics lövését védte Király. A félidő utolsó harmadában a hazaiak birtokolták többet a labdát, de az Újpest jól zárt hátul, így nem volt helyzete a Haladásnak, csak szögletekig jutottak.

A második játékrészben nem változott a játék képe, a Haladásnál volt többet a labda, az Újpest kontrázott. Nagy helyzet nem volt, a Haladás pontrúgásokból veszélyeztetett, az Újpestnek egy kontra után volt nagyobb lehetősége, de Király a helyén volt. A hosszabbításban élete első NB I-es meccsén Szűcs Kristóf talált be 17 méterről, egy lecsorgó beadás után, ezzel 2-0-ra nyert az Újpest.

Paks – Mezőkövesd 5-0 (Szabó 19., Gévay 26., Kulcsár 32., Papp 41., Bartha 86.)

Húsz perc eseménytelen játékot követően pörgött fel a meccs Pakson: az esélyesebb Mezőkövesd Szabó János fejesével került hátrányba, hat perc múlva pedig Gévay ugyancsak fejessel növelte az előnyt. Próbált változtatni a Szivics-csapat, de nem tudták rendezni a sorokat, a további gólokat pedig a hazaiak szerezték. Kulcsár lábbal vette be Dombó kapuját, majd a 41. percben a "bevett menetrend" szerint szöglet utáni fejessel Papp állította be a félidei 4-0-s eredményt.

A szünetben kettőt cserélt a Mezőkövesd, de érdemi változást ez sem hozott. A második félidő elején többet birtokolta a labdát a vendéggárda, de idővel már ez sem volt elmondható, és ismét paksi ziccerek következtek. Hahn kétszer, Szakály egyszer került nagyobb helyzetbe, de nem koncentráltak eléggé, így a Mezőkövesd nem került még nagyobb gödörbe. Egészen a 86. percig, amikor Bartha remek egyéni akciója végén feltette a koronát csapata teljesítményére. A szűk ezer hazai drukkernek remek futballélményben volt része a szombat délutáni mérkőzésen, a Paks pedig egyre távolodik a kiesőzónától.

Címkék: #magyar foci #NB I
Neked ajánljuk
Átigazolások
Kisvárda
Ők voltak az edzőjelöltek
Révész Attila sportigazgató elárulta, hogy Bernd Storck és Erős Gábor mellett - akikről a Csakfoci is beszámolt - a legutóbb a Vidinél dolgozó Pető Tamás is jelölt volt. (Sportrádió)
Ferencváros
Érkező a Celticből?
Skóciai hírek szerint egyre több klub szeretné megszerezni a Celtic védőjét, Stephen Welsh-t, az érdeklődők között pedig megtalálható a Ferencváros is. A Csakfoci úgy értesült, valóban felmerült Welsh neve a Fradinál.
Kazincbarcika
Az átigazolási tervekről
Koszta Péter sportigazgató elmondta, elképzelhető, hogy ismét hoznak fiatalokat Diósgyőrből, abban pedig biztos, hogy lesznek légiósaik. Fia, Koszta Márk esetleges érkezésére is reagált.
Tovább az összes átigazoláshoz