Az FTC hivatalos honlapja készített terjedelmes interjút Gera Zoltánnal, aki kedden ünnepelte 40. születésnapját. A jelenleg a Ferencváros felnőttcsapatánál edzőként tevékenykedő ikon elárulta, hogy nem igazán szokott foglalkozni azzal, hogy hány éves.
– Fiatalnak érzem magam, mert az is vagyok. Majd meglátjuk, hogyan alakul ez, de most nem érzek akkora drámát, hogy elértem a negyvenediket. Amikor elértem a harmincat, akkor nagyobb problémában voltam, hogy akkor most öreg leszek... – kezdte Gera.
A pályája elején
– Tizenhat éves koromban döntöttem el, hogy profi akarok lenni. Tudtam, hogy van hozzá tehetségem, a kérdés az volt, hogy tudom-e kompenzálni azt a sok lemaradást, ami tizenéves koromban felhalmozódott a rossz életmóddal. Makacs voltam, sosem fogadtam el, hogy azt mondják rám, még gyenge vagyok, fizikálisan nem vagyok rá alkalmas. Mindig úgy voltam vele, majd a pályán szeretném megmutatni.
A hitem az, ami a legnagyobb segítség volt számomra, az Istenben való hitem.
Tudtam, hogy tehetséget kaptam és mondhatom azt, hogy felajánlottam az életemet Istennek, hogy futballista szeretnék lenni és ezáltal olyan példa lenni az emberek számára, hogy lássák van kiút akkor is, ha rosszabb időszakba kerül az ember. Teljes mértékben hittem abban, hogy profi futballista leszek.
Ilyen volt a 30 éves Gera Zoltán
– Azt éreztem, hogy már öreg vagyok, nem tudok futni, de ez inkább mentális probléma volt. Aztán túl lettem rajta pár hónap után és próbáltam előnynek tekinteni, hogy 30 éves vagyok, még mindig jó helyen vagyok, mindig tudok futni. A későbbi években úgy voltam vele, hogy minden év ajándék, amikor játszok. Pozitív voltam, sokat olvastam a Bibliát, ott volt egy versszak, ami nagyon megragadott és átfordult bennem arra, hogy még fiatal vagyok, van időm. Ebből merítettem erőt.
Az Újpest elleni kerítésre mászós gólöröme
Meglepődtem utólag, hogy miért csináltam, de jól esett, néha extázisba kerül az ember, olyankor nem tudja, hogy mit csinál.
Korábban a csapattársa volt Leandrónak, most az edzője
– Nem változott meg a viszonyunk, ugyanolyan, mint eddig. Abban az időszakban mókamesterek voltunk, egyfolytában a hülyéskedésen járt az eszünk. Mára megkomolyodtunk, apák vagyunk, gyerekeket nevelünk, de azért van még mulatság, nem vetjük meg a hülyéskedést.
A Liverpool elleni bombagóljáról
– Visszamentem a West Bromhoz és két meccs után megsérültem, elszakadt a keresztszalagom. A következő szezonban ez volt a bajnoki évad kezdete, nem voltam túl jó erőben,
mielőtt rúgtam a gólt, csípőre tett kézzel pihentem a tizenhatoson kívül, de ezt jól eltaláltam, sokat jelentett számomra ez a gól.
De milyen érdekes, a következő meccsen még a keretben sem voltam, azt mondta az edzőm, még nem vagyok a megfelelő állapotban.
Az utolsó szaltó a Nyíregyháza ellen
– Amikor megláttam a képet, hogy a lábam összevissza állt, a térdműtét miatt az egyik lejjebb volt mint a másik, az nem nézett ki túl jól. Ekkor úgy voltam vele, hogy többet nem kellene ugrálni. A múltkor majdnem akartam csinálni egy szaltót a kertben a gyerekek előtt, de nem mertem, lehet, hogy többet kéne gyakorolni. De azért még meg fogom mutatni, mert a gyerekek mindig piszkálnak.
A 2016-os Eb
– Érzelmileg és lelkileg ez a legfontosabb, ha ebből kimaradtam volna... Amióta válogatott voltam, 2002 óta, nem igazán volt reális az Eb-re való kijutás, nagy álom volt, hogy valamilyen világeseményre kijussunk. Amikor ez megvalósult, nem volt nagyobb örömöm, még ha EL-döntőt is játszottam. Ez volt a legnagyobb, ami történhetett velem játékosként.
