Az NB I 9. fordulójának szombati játéknapján az előző körben az első győzelmét megszerző Zalaegerszeg a sereghajtó Nyíregyháza otthonába látogatott.
1. félidő
Az első 25 percben nem igazán sikerült szórakoztatniuk a nézőket a játékosoknak, rengeteg hibával és kapura veszélytelenül telt el ez az időszak. Az első komolyabb lehetőséget a 28. percben jegyezhettük fel, ekkor Kovácsréti balról érkező beadása után Várkonyi még mentett, majd egy blokkolt lövést követően Edomwonyihoz került labda, aki 4 méterről el is tudta lőni azt Gundel-Takács mellett, a gólvonalon viszont Bodnár hatalmasat mentett.
Két percre rá is a nigériai csatár próbálkozott fordulásból, Gundel-Takács ezúttal lábbal mentett. A 36. percben megszerezte a vezetést a ZTE: már-már úgy tűnt, hogy a labda kigurul az alapvonalon a nyíregyházi 16-oson belül, de Bitca még bent tartotta a határozatlan Májer mellett, középre gurított és Daniel Lima pár méterről nem hibázott, 0-1.
A zalai játékosok a nyíregyházi közönség előtt ünnepelték meg a gólt, "szambabemutatót" tartva, ami értelemszerűen nem tetszett a hazaiaknak, így igen csak feszült lett a légkör - Daniel Lima sárgát is kapott a gólörömért, Evangelou pedig azért, mert felkérdezte a zalaiakat. Sőt, ezt követően sem csitultak a kedélyek, állítólag az öltözőfolyosón is hatalmas volt a feszültség - erről itt írtunk bővebben.
2. félidő
A szünet után nagyon rákapcsolt a Nyíregyháza és három perc elteltével máris egyenlített: egy jobb oldali szöglet után a hosszúra csúsztatták ki a labdát a vendég védők, amit Katona Bálint egy átvétel után, dropból a jobb alsóba zúdított, 1-1.
Ezt követően is támadásban maradtak a hazaiak, az 57. percben szép, rövidpasszos játékot követően került helyzetbe Benczenleitner a zalai 16-oson belül, de 9 méterről csúnyán fölé lőtt, majd két percre rá Edomwonyi hozta helyzetbe fejjel Katona Bálintot, aki ismét dropból próbálkozott lövéssel 8 méterről, de Gundel-Takács most hárított.
A 70. percben is a vendég kapu előtt alakult ki veszély, amikor Kovácsréti tört be a 16-oson belül a jobb oldalon, majd éles szögből célba vette a hosszú alsót, ám lövése olyannyira nem volt jó, hogy az oldalvonalon ment ki. A fölény aztán újabb góllá érett: Kovácsréti a térfél közepéről ívelt be a 16-oson belülre, ahol a felugró játékosok közül senki nem ért a labdához, ami így a védők mögül berobbanó Benczenleitnerhez került, ő pedig mellel maga elé tette és a hálóba fejelt közelről, 2-1.
A VAR még egy kicsit próbára tette a hazaiak idegeit és vizsgálta a gólt, de végül középkezdéssel folytatódott a játék. A 85. percben pedig eldőlt a három pont sorsa: ismét egy jobb oldali szöglet érkezett be a zalai 16-oson belülre, a röviden Szendrei csúsztatása ismét a hosszún kötött ki, ahol Temesvári lövését még blokkolták, másodjára viszont Kovács a léc alá bombázott, 3-1.
A forduló előtt sereghajtó Nyíregyháza ezzel a győzelemmel fellépett a nyolcadik helyre - persze lehet, hogy csak ideiglenesen, mert négy mérkőzés még hátravan ebből a körből -, míg a ZTE az utolsó helyre csúszott vissza.
NB I, 8. forduló
Nyíregyháza–ZTE FC 3-1 (Katona B. 48., Benczenleitner 79., Kovács M. 85., ill. Daniel Lima 37.)
Nyíregyháza: Kovács D. – Benczenleitner, Evangelou, Katona L. – Májer (Farkas, 72.), Sankovic (Kovács M., 72.), Kovácsréti (Temesvári, 85.), Katona B., Toma – Babunski (Varga K., 46.), Edomwonyi.
ZTE: Gundel-Takács – Nyíri (Klausz, 83.), Várkonyi, Csóka – Bodnár, Csonka (Kiss B., 65.), Szendrei, Bitca (Papp Cs., 65.) – Joao Victor (Amato, 65.), Daniel Lima, Maxsuell (Skribek, 73.).



