A vasárnap délutáni kupameccs 6. percében egy felívelt szabadrúgás után fejelt középre Belényesi, hogy aztán Derekas a tizenhatos vonaláról felugorva, akrobatikus mozdulattal lőjön a kapuba úgy, hogy a labda a bal kapufáról vágódott a gólvonal mögé - Banainak esélye volt (1-0).
A KTE előnye aztán nem sokáig tartott, hiszen Horváth Krisztofer egy remek újpesti akció végén egyenlített a 9. percben (1-1).
A szünet előtt nem sokkal Szabó Alex látványos fejese újra a vezetés jelentette a KTE-nek (2-1).
A játékrész utolsó két fontos mozzanata Pálinkás kimaradt ziccere (Banai védett nagyot lábbal), majd Medeíros zúgó kapufája volt, a vendégek portugál légiósának 25 méteres bombáját Ruisz tolta a lécre.
A fordulás után a KTE megnyomta az első negyedórát, Bekének egy, Merényinek három(!) kísérlete is akadt, de újabb hazai gól nem született. Majdnem egyenlített azonban az Újpest a 65. percben, Medeíros szabadrúgása után Szojma fejéről pattant saját kapuja felé a labda, de Ruisz a helyén volt. A 70. percben aztán már jött a vendégek második találata: Medeíros 22 méterről pazar mozdulattal: ballal tekert a jobb felső sarokba (2-2).
Sőt, a 75. percben úgy tűnt, Damir Krznar együttesének a fordítás is összejöhet, hiszen Ljujic remek indítását Beridze szépen vette át, majd a kimozduló Ruisz mellett a jobb alsó sarokba lőtt - de mint kiderült, lesről, a VAR-csapat hosszasan vizsgálta az esetet.
A rendes játékidő és a hosszabbítás első félideje sem hozott újabb gólt, és úgy tűnt, büntetőkkel végződhet a lila-fehér kupacsata. De a 109. percben Berki lövését ugyan még védte Banai bravúrral, ám a csereként beállt Banó-Szabó a jobb kapufa érintésével lőtt a hálóba, eldöntve a mérkőzést (3-2).
A 32 között a Kelen is
Eközben a negyedosztályban szereplő csapatok közül három is a 32 közé jutott vasárnap a labdarúgó MOL Magyar Kupában. A Budapest I. osztályban szereplő Kelen SC tizenegyesekkel, míg a Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztályban induló Mezőörs a rendes játékidőben ejtette ki NB III-as ellenfelét. A Pest vármegyei bajnokságban szereplő Pilisi LK idegenben, kétgólos hátrányból fordított az ugyancsak negyedosztálybeli Sárvár ellen.
A Martfű-Dombóvár mérkőzésen a vendégcsapat háromgólos hátrányból egyenlített (3-3), a hosszabbítás előtt azonban özönvízszerű esőzés zúdult a pályára, hosszú kényszerszünet után indulhatott a hosszabbítás. Végül a Martfű jutott tovább 11-esekkel. (via MTI)
MOL Magyar Kupa, 3. forduló:
Kecskemét - Újpest 3-2 (Derekas 6., Szabó A. 38., Banó-Szabó 109., ill. Horváth K. 9., Medeíros 70.) - hosszabbítás után
Martfűi LSE (NB III) - Dombóvári FC (NB III) 4-4 - 11-esekkel: 5-4
Kelen SC (megyei I.) - Tarpa SC (NB III) 2-2 - 11-esekkel: 2-0
Mezőörs KSE (megyei I.) - Komárom VSE (NB III) 1-0
Sárvár FC (megyei I.) - Pilisi LK (megyei I.) 2-5


