Mészöly a 0-5 után: "Amit elkezdtünk, az jó irány, folytatni kell"; Stankovic: "Felálltunk az Olympiakosz-meccsből" - értékelések

Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Kisvárdán, illetve a Szusza Ferenc Stadionban. Edzői értékelések.
Csakfoci.hu 2024. február 25., vasárnap 20:27
Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Kisvárdán, illetve a Szusza Ferenc Stadionban. Edzői értékelések.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. február 25., vasárnap 20:27

KISVÁRDA - PAKS 0-1

Bővebben a mérkőzésről itt!

Feczkó Tamás (Kisvárda): - Gratulálok a Paksnak az egész éves teljesítményéhez és mai győzelméhez. Az első félidei játékukkal megérdemelten szerezték meg a vezetést, hiszen a 11-es mellett volt két óriási helyzetük is. Nem jól kezeltük a helyzetet, kevés passzal építkeztünk, inkább a hosszú labdákat próbáltuk, erre rá is kényszerített minket a Paks. Kevés kockázatot vállaltunk az első félidőben a támadásépítések terén, viszont a második félidei játékunk alapján úgy gondolom, hogy rászolgáltunk volna minimum az egy pontra, hiszen 11-est hibáztunk, két kapufánk is volt, nem tudom, mit kell csinálni, hogy a kapufáról végre befelé pattanjon a labda. Megmutattuk, hogy így is tudunk játszani. Én nem is tudom, hogy hány ellenfél ellen volt, hogy ennyire beszorítottunk volna egy csapatot a saját kapuja elé, és ennyi beadásunk lett volna, de hogy egyikből sem sikerült gólt szereznünk - ez nagyon-nagyon bosszantó.

Bognár György (Paks): - Úgy gondolom, megérdemelt volt a győzelmünk, de azért kevés gólt rúgtunk, mert volt az első és második félidőben is két-három lehetőségünk. Növelni kellett volna a találatok számát, és akkor talán egy simább meccs lett volna. A második félidő már elég csúnyára sikeredett, mert a ‘várdai játékosok - érthető módon - kicsit túlpörögtek, ekkor már nem volt szép játék. A végén védekezésre kényszerültünk, nem nagyon tudtunk kijönni a térfelünkről. Összességében azt gondolom, hogy mi jobban és bátrabban játszottunk, sokáig ott tudtuk tartani a labdát az ellenfél térfelén. Vannak ilyen győzelmek is, megérdemelt volt. Szappanos térde, szúr és nem nagyon tud ráállni, ez rosszul jött nekünk, de szerencsére Simon jól szállt be, irányította a védelmet ebben a periódusban, jól teljesített Ő is. (paksifc.hu)

ÚJPEST - FERENCVÁROS 0-5

Bővebben a mérkőzésről itt!

Mészöly Géza (Újpest): - Azzal kezdeném, hogy az első 30 percben egy olyan játékot produkáltunk, amivel felnőttünk a feladathoz, oda tudtunk érni a Ferencváros kapuja elé, ők idegesekké váltak, összerúgtak és akár abból még gól is lehetett volna. Ez megdobta volna a csapatot, nagyon kellett volna, hogy meglegyen. Aztán sajnos egy nagyon-nagyon elkerülhető védelmi hibát a Ferencváros azonnal kihasznált és büntetett bennünket.

Utána pedig nagyon-nagyon rossz volt, amikor jött a második találat a félidő előtt szinte egy perccel. Ott egy tanári módon érkező center megmutatta, hogy hogy kell érkezni a rövidre. Azért akkor azt mondod, hogy "hú, ez azért egy nehéz ellenfél". Ez egy olyan gól volt, ami nagyon-nagyon rosszkor jött abból a szempontból, hogy még próbáltuk volna a hitüket a félidőben egy kicsit felhozni a játékosoknak, és váltottunk volna a második félidőre, hogy hazai pályán azért nekünk legyen sanszunk, hogy gólt tudjunk szerezni.

Aztán ismét jött egy hiba, nagyon-nagyon fellazultunk, és ment az idő, jöttek a gólok, ekkor egy picit hitehagyottá vált a társaság, és egy kicsit maguk alá estek. Nem volt egy olyan vezér a pályán, aki egy kicsit ott rendet tudott volna tenni, hogy sokkal zártabban tudjunk játszani. A Ferencváros pedig a friss embereivel szinte szétzilált bennünket, és nagyon megérezték, hogy itt van keresnivalójuk. Az is igaz, el kell ismerni, hogy a Ferencváros azért egy sokkal másabb kategória jelen pillanatban.

Ami munkát mi elkezdtünk az elmúlt két hétben, meggyőződésem, hogy az jó irány, azt folytatni kell, és össze kell dolgozniuk a játékosoknak, hogy a következő meccsekre ismét olyan állapotban legyünk, amivel mérkőzéseket tudunk majd hozni.

Nem hiszem, hogy feltétlen csak az erő fogyott ott el 30 perc után, mert azért ennél többet tud a csapat, az a fajta bátorság, amit ígértünk, az abszolút működött.

Dejan Stankovic (FTC): - Nagyon élveztem ezt a mai találkozót, lenyűgöző volt a hangulat, igazi derbi volt. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak. Úgy gondolom, hogy a nemzetközi kupától történt búcsú nagyon sokat kivett belőlünk fizikálisan és mentálisan is, ezért muszáj volt pihentetnünk, rotálnunk. Úgy gondolom, hogy az első tíz percben elég sok volt a kavarodás a pályán, utána viszont maximálisan tudtuk kontrollálni a mérkőzést és tudtuk azt játszani, amire készültünk. Sok sikert kívánok az Újpestnek a jövőre nézve, és szeretnék még egyszer gratulálni a játékosaimnak, illetve üdvözletemet küldöm, és gratulálok a szurkolóinknak is. Ha az ellenfél nyomást helyez ránk egy az egyben, akkor nem tehetünk mást, mint hogy ilyen hosszú labdákkal szolgáljuk ki a csatárunkat, mint Vargát, aki azt hiszem tízből nyolc labdát sikeresen megkapott és talán az első gólunk is egy ilyen szituációból született. Szeretném még kiemelni Wingót és Cissét, akik lenyűgöző teljesítményt nyújtottak ma a pályán, illetve szeretném megemlíteni Botkát, Katonát és Ben Romdhane-t is. Nagyon örülök, hogy ilyen kiváló minőségű játékosaink vannak, akiket tudok rotálni, és természetesen Pesic mutatott játékának is nagyon örülök. Nem egyszerű a helyzet, hiszen két-három minőségi csatárom van, de ő egy lenyűgöző ember.

Úgy gondolom, hogy sikerült megfelelően felállnunk a múltkori mérkőzésből, talán az Olympiakosz ellen nem mutattunk a Ferencvároshoz méltó játékot, viszont nagyon örülök, hogy a mai nap az így sikerült.

Mindig tiszteljük az ellenfelet, de a riválisra való tekintettel sose mondanám azt a játékosaimnak, hogy álljanak le a támadásokkal.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Honvéd
William Gallas
A korábbi világklasszis védő, a francia William Gallas egyéni képzésért felelős edzőként dolgozik a Magyar Futball Akadémián.
Légiósok
Szalai Attila
A nyártól biztosan nem számítanak már Szalai Attila szolgálataira Freiburgban a Kicker szerint.
Tovább az összes átigazoláshoz