A 44-szeres magyar válogatott labdarúgó, Lovrencsics Gergő 35 évesen is érzi magában az erőt és a játék iránti szeretetet, ezért amellett, hogy a horvát másodosztályban továbbra is játszik, gyerekcsapatok edzőjeként készül a futball utáni életre. A Fradi korábbi csapatkapitánya több érdekes témáról is beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Jelenlegi feladatairól
- Össze kell egyeztetni a programokat a gyerekek edzésével, nemrég egy kicsit változtattunk is az első félévhez képest az edzésterven. Én két korcsoportot viszek, a 2016-os és 2017-es születésűekét. Van három nap, amikor két edzést tartok, péntekenként pedig egyéni edzést is, olyankor specifikus feladatokat végzünk a kicsikkel.
A Fraditól való elválástól
– Szerintem igen (lett volna még több bennem), de tiszteletben tartom a klub döntését. Nehéz volt az elején, de értem a filozófiát, az eredmények a Ferencvárost igazolják. Megbeszéltük, hogy nem hosszabbítunk, ez benne van a labdarúgásban. Azóta többször is beszéltem elnök úrral, nem haragszom.
Posztváltásáról
– Nem volt egyszerű, főleg az első félévem, nagyon kifacsarva éreztem magam. Az Európa-bajnokságon is játszottam (itt a 2016-os tornáról beszél - a szerk.), utána öt nap pihenőm volt, az rányomta a bélyegét az első fél évemre.
Thomas (Doll) nem volt megelégedve, ezt szóvá is tette. A téli szünetben átgondolta a dolgokat, leültünk beszélni, mondta, hogy kapok még egy lehetőséget. Ismert, tudta, mire vagyok képes, de ő a poznani Gerit akarta.
- Úgy gondolta, jobbhátvédként hasznosabb tudnék lenni. Akkor ebben maradtunk, de egy évig kellett szoknom a pozíciót, amíg Szergej Rebrov meg nem érkezett.
Szergej Rebrovról
– Szerintem igen (Rebrov volt a kulcs a sikerkorszak elindulásában). Örülök, hogy elnök úrék megtalálták Szergejt és szerződtetni tudták, mert ott elindult valami.
Nagyon sok információt kaptunk tőle csapatszinten, Dibusz Dénestől kezdve mindenkinek elmagyarázták, hogy mikor, hol kell lennie a pályán. Nagyon sok munka volt, mire a taktika összeállt, de ott indult el az, ami a mai napig is tart.
A jövőről, az esetleges hazaköltözésről
– A döntésünk meghozatalakor a családot tartottuk szem előtt. Nem volt egyszerű, de megvoltak nekem is a céljaim, nem szerettem volna abbahagyni a játékot a Hajduk után, mert még megvan az erőm és a szeretetem a labdarúgás iránt. Fontos volt továbbá, hogy a Solinnál elkezdhettem edzősködni, és a család is nagyon jól érzi magát. A gyerekek lassan három éve ide járnak óvodába. A nagyobbik fiam tökéletesen beszél angolul és horvátul, mellettük beszél magyarul és lengyelül is, a kicsi pedig ötévesen öt nyelvet tud. Franciául, angolul és horvátul tanul, a szülei által pedig lengyelül és magyarul is beszél. Ez, az itteni emberek mentalitása és a tengerpart közelsége mind szerepet játszott abban, hogy végül úgy döntöttünk, kiköltözünk. Most itt próbálom meg felépíteni a karrieremet. (...)
Beleszagoltunk az üzleti életbe, résztulajdonos vagyok egy mobil-autómosó vállalkozásban, tehát készülök a futballon kívüli életre is, de nagy célom, hogy egyszer vezetőedző legyek. Építem magam, semmi sincs kizárva, idővel eldől, hogy miként alakul az életünk.
A Magyar Nemzet teljes interjúját itt tudod elolvasni
