Nehezen megemészthető vereséget szenvedett múlt hét vasárnap a Puskás Ferenc Stadionban a magyar válogatott az írektől, a vb-pótselejtezőkben való részvételért vívott döntő mérkőzésen. Bár Lukács és Varga Barnabás góljaival kétszer is előnybe került a magyar csapat, végül az írek az utolsó tíz percben szerzett két Troy Parrott-góllal megfordították a meccset, és 3–2-re nyertek, szertefoszlatva a világbajnoki részvételről szőtt álmainkat.
A drámai összecsapás óta már több mint egy hét telt el, de még mindig állandó beszédtémát szolgáltat a meccs. Most megszólalt többek között a válogatott egykori középhátvédje, a címeres mezt 95-ször magára öltő Juhász Roland is. A magyar csapat védelmének korábbi vezére vette górcső alá az írek ellen vívott dublini és budapesti összecsapásokat, elsősorban a hátvédsor, a védekezés szempontjából.
- A két ír meccset mindenképpen külön venném. Az első, dublini összecsapáson a kelleténél sokkal mélyebben védekeztünk már a kiállítás előtt is, ott szerintem picit feljebb kellett volna tolni a védekezést. A statisztikákból is tisztán látszott, hogy rengeteg ír beívelés érkezett, ezt a magyar stáb is alaposan kivesézte, elvégre legyünk őszinték: ennek az ír csapatnak tulajdonképpen ez az egyetlen igazi erőssége a párharcok és a kontrák mellett, amelyekkel a portugálok ellen is villantak egy keveset – szögezte le az Anderlecht és a Videoton korábbi kitűnő bekkje a Mandinernek.
Hozzátette azt is, hogy duplán bosszantó a párharc végkimenetele, mert egy ilyen csapat ellen gyakorlatilag két megnyert meccsből hoztunk ki végül egyetlen pontot, ami nagyon fájó.
- A budapesti mérkőzés különösen az volt, mert Dublinban egyrészt emberhátrányban voltunk, másrészt az ottani tapasztalatokból okulva a sorsdöntő meccsre már sokkal jobb taktikát választottunk: magasabban és jól védekeztünk, nem hagytuk az íreket kibontakozni, és látszott is, hogy ezzel ők érdemben nem tudnak mit kezdeni.
Végig jól működött a meccstervünk, uraltuk, kontrolláltuk a játékot, szép gólokat lőttünk, kezdett az egésznek egyfajta hurráhangulata lenni – pont ezért óriási döbbenet a vége, mert a vereség egyáltalán nem volt benne. Nyolcvan percig tökéletesen működött a taktikánk, ez idő alatt jóformán nem is volt nagyobb helyzetük az íreknek.
Aztán az utolsó tíz percben már nyilván minden mindegy alapon, veszítenivaló nélkül nekünk rontottak, és a legvégén kihasználták a rendezetlen védelmünket, amikor Willi Orbán éppen a szélről iparkodott vissza középre. Így végül egy olyan góllal vertek meg minket az utolsó utáni pillanatban, amire pontosan tudta a csapat is, Marco Rossi is, hogy lehet számítani: felívelik, lefejelik, lepattan, berúgják… Annak a fajta fizikális focinak, amit az írek játszanak, sajnos iskolapéldája ez a találat.
Juhász a cserékre is kitért, rámutatva arra, hogy talán jobb lett volna nem belenyúlni ennyire a csapatba. Szerinte Schäfer kiválása a csapat addig jól funkcionáló játékrendszeréből, és a végjátékban a védelem átrendezése sem volt igazán jó ötlet.
- Azért azt ne felejtsük el, hogy történtek itt kulcsfontosságú személyi változtatások a második félidőben, a középpálya közepén és a védelemben is – gondolok például Schäfer András korai lecserélésére, vagy a legvégén, a hosszabbításban behozott két emberre. Nem tudom, ezekben a döntésekben mennyire játszott közre esetleges sérülés, de az biztos, hogy egy jól működő gépezet lett megbontva.
Eleve nem szerencsés a hosszabbításban megpiszkálni a védelmet, főleg egy olyan ellenfél ellen, amely akkor már jó ideje az életéért küzdve támad – ez nemcsak a csapatnak, de a becserélt védőjátékosnak sem ideális. Szegény Mocsi Attilát elő is vette mindenki a döntő gól miatt, holott ilyen óriási nyomásnál beállva szinte lehetetlen egyből felvenni azt a ritmust és hőfokot, amelyen a meccs éppen pörög.
Juhász legvégül azt is elmondta, hogy utólag mindig könnyű okosnak lenni. A válogatott játékosaitól és stábjától kezdve a szurkolókon, a sajtón át a szakértőkig mindenki tudja, mit kellett volna másként csinálni. Ez azonban nem változtatja meg a dolgok alakulását. Szerinte meg kell várni, amíg a feszültségek mindenkiben csillapodnak, és utána elemezni nemcsak az írek elleni meccseket, hanem a selejtezősorozat összes mérkőzését. Csak az segíthet kilábalni a gödörből, ha egészében tekintjük át a dolgokat.
- Tisztán látszik, hogy több olyan mérkőzésünk volt, ahol nem tartott ki a végéig a megfelelő koncentráció. Most nemcsak a két ír meccsről beszélek, de ott volt a portugálok elleni hazai, vagy a kinti örmény meccs, azzal az ordító helyzetükkel a 95. percben – ott sem rajtunk múlott a végjáték.
Ezek márpedig nem először fordulnak elő, visszatérő problémák, mindenképpen jó lenne megtalálni az okokat, és minél hamarabb kiküszöbölni őket. Sajnos most lesz rá tíz hónapunk…
