Honlapunk számolt be arról, hogy a DVSC komolyan érdeklődik a Szparinál remeklő Muhamed Tijani iránt. Csehországból származó információink szerint a Loki már be is jelentkezett a játékos anyaegyesületénél, a cseh élvonalbeli Slavia Prahanál a csatár miatt.
Csehországban is több helyen téma lett a játékos sorsa az elmúlt 24 órában, az egyik lap meg nem nevezett magyarországi forrásai alapján azt írta, az Újpest lépett elő komoly érdeklődőként a 25 éves nigériai támadó iránt. Az Infotbal nevű lap szerint azonban nem átigazolási ajánlatot tettek a lilák, hanem csak kölcsönvennék ők.
Úgy tudjuk azonban, hogy a hírnek nincs alapja: bár remek tavasza miatt a budapesti klubnál is "figyelik" a teljesítményét, de az Újpest hivatalosan és nem hivatalosan sem lépett kapcsolatba a Slaviával, a DVSC érdeklődése azonban valós. A folytatás kérdéses, ahogy azt ugyanis jeleztük, a prágai klub által kért összeg nagyságrendekkel felette van annak az árnak, amit a Loki szánna Tijani megszerzésére.
A 2000-es születésű támadó remek számokat hozott tavasszal: 13 mérkőzésen 7 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott a nyíregyházi kölcsönjáték alatt - szerződése nyárig érvényes a Szparinál. Úgy tudjuk, a szabolcsi klubnak van vételi opciója ugyan, de olyan összegért, amelynek kifizetése meghaladja a klub lehetőségeit.
Már megindultak az első tárgyalások, egyre több a kiszemelt a magyar kluboknál. Nálunk pedig - ahogy eddig is megszokhattad - most sem maradsz le egyetlen hazai átigazolási hírről sem - rovatunk folyamatosan frissül, nézz be hozzánk egy nap többször is.