George F. Hemingway, a Budapest Honvéd egykori tulajdonosa volt a Sport TV Mai Helyzet című műsorának vendége. Az immáron újra Amerikában élő üzletember a magyar labdarúgásban töltött 13 esztendőjéről nosztalgiázott, és szóba került természetesen a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is, aki akkoriban bajnok lett a Honvéddal.
– Azt gondolom, hogy a Honvéd ebben az évben egy NB II-es élcsapat lesz, ha fel akarnak jutni az NB I-be és valóban az a cél, akkor viszont még két-három minőségi játékost kell hozni – kezdte szakmai meglátásait George F. Hemingway az idei Honvéd szereplése kapcsán. Elmondása szerint arroganciából vágott neki 2006-ban a magyar labdarúgásban töltött kalandos éveibe. Akkoriban értékesítette a vállalatait, és túl sok pénze volt, ami elkezdett viszketni a zsebében.
Az egykori tulaj reagált a Marco Rossiról terjedő hírekre, melyek szerint annak idején az NBI egyik legrosszabbul fizetett edzőjeként rakott össze bajnokcsapatot Kispesten.
– Én nem hiszem, hogy ő volt az NBI legrosszabbul fizetett edzője, de szerintem nem volt benne az első öt-hatban. Voltak csapatok, akik ide-oda fizettek játékosokat, és nem túlzottan jó edzőket. Marco Rossi tisztességesen meg volt fizetve, de azt nem állítom, hogy az első 4-5 edző között volt fizetés tekintetében. A labdarúgásban a sportsikerekhez két dolog kell, tudás és pénz, és ha csak az egyik van, nincs siker. Ha megvan mindkettő, akkor jön a harmadik, a szerencse – árult el pénzügyi titkokat az üzletember.

Emlékei szerint három edzővel kapcsolatban hozott nagyon jó döntést klubtulajként. Sisa Tibor, Supka Attila és Marco Rossi nevét említette. Ők nemcsak jó edzők, de jó emberek is. Az olasz labdarúgás nagy tisztelőjeként, valamint megérzéseire hallgatva nevezte ki a szakembert és az idő, valamint a csapat eredményei végül őt igazolták.
– Rossiban tetszett, hogy hátvéd volt, általában belőlük jobb edzők lesznek, mint a csatárokból. Nagyon tisztelem az olasz labdarúgást, különösen a védekezésben, és úgy láttam a csapatnak arra nagy szüksége van. A megérzéseim alapján pedig egy jó embert találtam a személyében, ami egy edzőnél nagyon fontos. Örülök, hogy Marco Rossi a válogatottnál jó munkát végez. Sajnálom, hogy annak ellenére, hogy a válogatott jól teljesít, egy kisebb kudarc után elkezdik Marcót szidni. Azért, mert Marco velem ellentétben egy nagyon érzékeny ember. Marco nem szereti, ha szidják, őt ez megviseli. Én mindig azt tanácsoltam neki, hogy ne izgassa magát, hogy mások mit mondanak, mert az teljesen jelentéktelen, de őt befolyásolja mások véleménye. Ha negatív dolgokat mondanak, ő szenved – mondta a kapitánnyal kapcsolatban Hemingway.
George F. Hemingway kellemes nosztalgiával emlékszik a Honvédnál eltöltött időkre, és örül, hogy segíteni tudta a magyar labdarúgást. Elmesélte, hogy egykori akadémistája, az MLS-ben játszó, Gazdag Dániel például meglátogatta őt az Egyesült Államokban.– A kihívásokat, amikor zengett az engem elítélő, televízióban nem kimondható rigmus a szurkolók részéről, én azt élményként éltem meg. Éreztem, hogy élek. A sikereket is szerettem. A bajnoki cím mellett pedig az akadémista gyerekek mérkőzései jelentették a legnagyobb élményt, úgyhogy valószínűleg újra belevágnék a csapat megvásárlásába, ha visszamehetnék az időben – zárta gondolatait George F. Hemingway.