Vasas–Mezőkövesd 4-3
A mérkőzésről ide kattintva olvashatsz bővebben!
Erős Gábor (Vasas): – Ez nem egy olyan meccs volt, ahol az ősz hajszálak nem fognak gyarapodni. Arra büszke vagyok, hogy megint sikerült négy gólt szerezni, mert ez azt mutatja, a csapat attraktív, jó támadófocit mutat. Az viszont egy óriási kritika, hogy hazai pályán másodszor kapunk három gólt, ami pedig még jobban bosszant, hogy fel voltunk készülve a rögzített szituációkra és a kontratámadásokra, amikből nagyon veszélyes a Kövesd, mégis ebből kaptunk két gólt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy így visszahozzuk az ellenfelet a meccsbe, ezt megtettük a Békéscsaba ellen és ezúttal is. Azt megköszönhetjük a jóistennek, hogy ezt nem büntette meg, nem került pontokba, de a későbbiekben sokkal jobban kell erre figyelnünk, és azokra a szituációkra, amik okozták ezt. A 47. percben egy szögletből egyenlített a Kövesd, ott volt egy lélektani hátrány. Uram védése nagyon kellett a tizenegyesnél, hiszen más lett volna a meccs, ha 3-3-ról kell újrakezdenünk. Ránk ez pozitív hatással volt, meg is tudtuk lőni a negyediket. Vannak bizonyos dolgok, amikben javulni kell, a csapatjátékot tovább kell építeni, de ha ezen az úton haladunk, akkor biztos vagyok benne, hogy a végére elérjük a céljainkat. Örülünk, hogy most sikerült abba a pozícióba kerülnünk, ahol szeretnénk a bajnokság végén is végezni, vagy ha lehet, még eggyel előrébb. Nagyon fontos volt Uram védése, de a szakmai stábot egyben emelném ki, nem szeretném külön csak a kapust, vagy a kapusedzőt. Abban hiszek, hogy közösen kell meghoznunk a döntéseinket. Ebben az esetben is az volt, hogy nem tudom, mennyire lett volna vad ötlet, de gondolkodtunk abban, hogy a fiatal kapusunkat tesszük be a mai meccsre, de végül jól döntöttünk, hogy ez nem így történt. Minden egy közös munka eredménye, ez is. (M4 Sport)
Csertői Aurél (Mezőkövesd): – Inkább a saját verziómat kezdem el mondani, mint az igazságot. A három gól, amit rúgtunk, szenzációs idegenben a Vasasnál, de a négy, amit kaptunk, annak nem örültünk. Az első tizenöt percet leszámítva jól játszott a csapat, partiban voltunk. Néha hibáztunk védekezésben, de megvoltak a lehetőségeink, az ellenfél is hibázott. Egy jó, rakkolós, kemény mérkőzés volt. Vissza kell néznem ezeket a gólokat, biztos, hogy a védőink is hibáztak, de az is, hogy voltak rossz ítéletek is. 3-3 helyett kaptunk egy gólt és 4-2 lett, elhibáztuk a tizenegyest, a kezünkben volt az egyenlítési lehetőség. Nem akarunk senkire vádaskodni, megtehettük volna, hogy ezt ikszre hoztuk. Az erkölcsi tartás a miénk, felemelt fejjel fogunk hazamenni. Egy napig kesergünk, aztán jön a következő meccs és azt megnyerjük. (M4 Sport)



