Amint azt megírtuk, a magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként az Európa Liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén. A lefújást követően Dibusz Dénes is értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
– Sokkal jobb így lehozni kapott gól nélkül egy meccset, hogy mellette rúgunk is egyet és ezzel megvan a három pont. Ez egy komoly győzelem, hiszen a hazaiak jól játszottak, kreatívak voltak, főleg az első félidőben okoztak problémákat és többször is a védelmünk mögé tudtak kerülni. Egy-két helyzetük volt ebből, de olyan nagy probléma nem volt, de mégiscsak az volt érezhető, hogy nem mi uraljuk a mérkőzést, ez teljesen nyilvánvaló volt. Viszont az első félidő végén volt Josephnek egy megugrása, majd jött Varga Barni remek fejes gólja, ott érezhető volt, hogy meg tudjuk tartani a labdát, az 50-50-es szituációkból mi kerültünk ki győztesen, amikből addig nem igazán tudtunk. A második félidőben a végén nagyon kellett küzdeni, mindent egy lapra feltéve jöttek a hazaiak, de nagyon okosan kihúztuk.
A Fradi kapusa reagált arra is, hogy a találkozó elején veszélyesebben kezdett a Genk.
– Lehet, hogy az eleje egy jó kis ébresztő volt, hogy azonnal be kell kapcsolni minden szituációban és nem lankadhat a figyelem egy másodpercre sem. A mi bal oldalunkon próbáltak többnyire mögénk kerülni, ezt átbeszéltük a szünetben, hogy mi erre a megoldás, hogyan tudjuk ezt megelőzni és ezt a problémát megoldani. A második játékrészben már nem is voltak ilyen jellegű gondok, egy átlövésük volt, vagy egy pontrúgás, de ziccerbe szerencsére nem tudtak kerülni. Amit beszéltünk a meccs előtt, hogy ne legyenek egyéni hibák, figyelmetlenségek, ezeket ezúttal egész alacsony számon is tudtuk tartani, így sokkal nagyobb esély is volt arra, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a találkozót – folytatta Dibusz.
A Ferencváros két forduló után négy ponttal a továbbjutást érő 11. helyen áll a tabellán. Az FTC az EL-alapszakasz harmadik fordulójában, október 23-án a Red Bull Salzburg vendége lesz.
– A múlt heti, hazai első félidő egyértelműen egy gyenge kezdése volt ennek a sorozatnak, szerencsére jól ki tudtunk belőle jönni, mert emberhátrányban tudtunk pontot menteni. Ez a mai mérkőzés pedig nagyjából úgy nézett ki, ahogy kell. Itt azért nem vagyunk olyan jók, hogy 70%-ban birtokoljuk a labdát és teljes mértékben kontroll alatt tartsuk a találkozót, de voltak olyan kvalitásaink elől, hogy tudtuk, ha stabilan tudunk védekezni és masszív csapatjátékot játszunk, akkor lesz néhány olyan lehetőségünk, amiből veszélyesek tudunk lenni, ez így is lett.
Dibusznak felvetették azt a szituációt, amikor a játékvezető szögletet ítélt azután, hogy nyolc másodpercig birtokolta a labdát a 16-oson belül a Fradi kapusa.
– Kicsit lassan álltunk fel. A korábbi alkalmaknál volt, hogy ki tudtam dobni kézzel a labdát és fel tudtuk játszani. Ott egy kicsit lassan rendeződött a csapat, pont abban a pillanatban fújt bele a játékvezető, amikor feldobtam a labdát kirúgáshoz. Az új szabályok értelmében ilyenkor szöglet következik, de szerencsére nem volt belőle baj, azután pedig már fokozottan figyeltem arra, hogy ne kerüljünk ilyen szituációba – zárta a kapus.



