Fotó: imago/Matthias Koch

Dárdai Pálnak is köszönhető a Hertha biztató szezonkezdete a németek szerint - így profitál a magyar szakember munkájából a jelenlegi vezetőedző

A német sajtóban nem felejtették el Dárdai Pált, a Berliner Zeitung szerint annak is köszönhető a Hertha biztató szezonkezdete, hogy a magyar szakember sok lehetőséget adott tavaly a fiataloknak, illetve remek csapatszellemet alakított ki.
Nyikes Zoltán 2024. szeptember 27., péntek 11:07
Fotó: imago/Matthias Koch
A német sajtóban nem felejtették el Dárdai Pált, a Berliner Zeitung szerint annak is köszönhető a Hertha biztató szezonkezdete, hogy a magyar szakember sok lehetőséget adott tavaly a fiataloknak, illetve remek csapatszellemet alakított ki.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. szeptember 27., péntek 11:07

A német másodosztály hetedik fordulójában a két magyar válogatott játékost, Dárdai Mártont és Dárdai Palkót is foglalkoztató Hertha BSC az Elversberget látja vendégül, a Berliner Zeitung pedig megemlíti, hogy a klubnál ezúttal is aláírnák az előző szezonbeli eredményt, amikor is még Dárdai Pál vezetőedzővel 5-1-re nyertek hazai pályán.

A portál össze is hasonlítja a tavalyi és a mostani idénykezdetet és megemlíti, hogy ezúttal jobban rajtolt a Hertha, hiszen akkor 6 fordulót követően 6 pontja volt és a 15. helyen állt, ezúttal pedig 10 egységet sikerült már gyűjtenie Cristian Fiél irányításával, ez pedig a 7. helyre elég.

A cikk arra is rámutat, annak ellenére is jobban áll jelenleg a Fiél-csapat, hogy a kulcsjátékosnak számító és az előző szezont is remekül kezdő Fabian Reese sérülés miatt még nem léphetett pályára a 2024/25-ös kiírásban, a Dárdainál hat meccsen hét góllal kezdő Haris Tabakovic, valamint a védelem vezére, Marc Oliver Kempf pedig a nyáron eligazolt. Ehhez jön még John Brooks távozása, valamint Linus Gechter hosszú távú sérülése is, így egyáltalán nincs könnyű helyzetben a berliniek jelenlegi trénere, eddig azonban sikeresen megoldotta az említett személyek pótlását.

A szerző azt is kiemeli, hogy ebben a szezonban már két olyan meccse is volt a Herthának, amikor nem kapott gólt, míg az előző kiírásban Dárdai Pállal 34 mérkőzésen csak négyszer sikerült ez.

– Az új edző alatt a Hertha BSC védekezésben stabilabbnak, támadásban pedig hatékonyabbnak tűnik, mint az előző szezonban – jegyzi meg a Berliner Zeitung, míg Tjark Ernst kapus ebben látja az előrelépést: – A jelenlegi játékstílusunk minden ellenfélnek megnehezíti a dolgát. Ezért is megy nekünk jelenleg olyan jól idegenben.

A portál azonban hangsúlyozza, mind Ernst, mind a Hertha többi fiatal játékosa is profitál Dárdai Pál múltbeli munkásságából.

– A fiatalok Dárdainál szerezhettek meccsgyakorlatot és tapasztalatot először a Bundesliga 2-ben az elmúlt szezonban, az új osztályban bekövetkezett időnkénti kudarcokból pedig megfelelően levonták a tanulságokat. Az olyan játékosok, mint Derry Scherhant és Ibrahim Maza jelenleg azért virágoznak, mert Dárdai Pál rendszeresen játéklehetőséget adott nekik, vagy épp meg is dorgálta őket, ha hibáztak. Ami ennél is fontosabb, Dárdai olyan csapatszellemet teremtett, amelyből Cristian Fiél is profitál, és amely mind belsőleg, mind külsőleg érezteti hatását – olvasható a dicséret a magyar edző irányába.

A portál hozzáteszi, a nyáron szerződtetett Michaël Cuisance is kiemelte, nagyon tetszik számára az a berlini koncepció, hogy tehetségeket fejlesztenek és integrálnak a profi csapatba, míg Dárdai Márton is megemlítette a nemrégiben bejelentett szerződéshosszabbításánál, hogy remekül érzi magát a klubnál.

Olvastad már?
A magyar foci legőszintébb tulajdonosa elárulta, mennyit keresnek a játékosai: "Ahol jóval több pénzből gazdálkodnak és nincsenek eredmények, nem akarnak ezzel dicsekedni" - interjú
A hazai profi kluboknál nem szokás őszintén beszélni arról, hogy mennyit keresnek a játékosok, nem divat fillérre pontosan beszámolni a költségvetésről és az átigazolási díjakról is csak találgatni lehet. Van azonban egy hely, ahol nincs tabu. A tulajdonos több mint 30 éve dolgozik azért, hogy minél sikeresebb legyen a Kozármisleny és a szakmaiság mellett ugyanilyen fontos számára az őszinteség. Miután kiestek az NB II-ből, ki akart szállni, mert úgy érezte nem ésszerű a verseny és logikátlanul áramlanak komoly pénzek a klubokhoz. Végül maradt, mert mint mondja: az ember nem cseréli le a gyermekét. Az előző szezonban minden ész érvvel szembe menve, az NB II legkisebb büdzséjével az ötödik helyen zárták a másodosztályt, idén pedig a dobogót ostromolják. Interjú Feleki Attilával, a Kozármisleny tulajdonosával.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz