fotó: Stefan Brauer/DeFodi Images via Getty Images
A magyar válogatott csatár elbúcsúzott a Bundesligába feljutó csapattól.
Biztosan távozik a német élvonalba feljutó Hamburgtól Németh András, aki közösségi oldalán egy "Danke Hamburg" poszttal elköszönt a klubtól.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Azt még nem tudni, hova igazol a fiatal csatár, akiért a sajtóhírek szerint az ETO FC Győr és a Puskás Akadémia mellett a belga Royal Union Saint-Gilloise érdeklődik.
Németh az előző szezont kölcsönben a Münsternél töltötte, a belga focit pedig nagyon jól ismeri, hiszen korábban a Hasselt utánpótlásába igazolt, majd a Genk következett, amelynek színeiben 21 mérkőzésig jutott a felnőtteknél.
Érdekesség, hogy a 4-szeres magyar válogatott támadó legutóbb a klubfutballban 2023. február 11-én, azaz 833 nappal ezelőtt, a Hamburg színeiben lőtt gólt a Heidenheim elleni bajnokin.
Olvastad már?
Újabb Fradi-igazolás: Belga csapat alapemberével erősítettek a védelmen - hivatalos
24 éves hátvéd érkezett a zöld-fehérekhez.
Elolvasom
Átigazolások
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.
Videoton
Újra Pető az edző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: újra Pető Tamás irányíthatja a fehérvári csapatot.