Az NB II legutóbbi fordulójában a DEAC az ETO FC Győr ellen játszott hazai pályán. A gólgazdag mérkőzésen, kétgólos hátrányból fordítva nyertek a debreceniek, de nem örülhettek felhőtlenül a megszerzett három pontnak.

A 14. percben a csapat kulcsembere, Sigér Ákos maradt lent Temesvári Attila belépője után. Hosszasan ápolták, kissé sántikálva, de még saját lábán hagyta el a pályát és tudta folytatni a meccset. Negyedórával később egy labdavezetés után, fájdalmas ordítás közepette a földre rogyott, ekkor is percekig kellett ápolni. Végül csak segítséggel tudta elhagyni a pályát. Tisztán látszott rajta, iszonyú fájdalmai vannak.

Egy becsúszás során rosszul fogtam talajt és hátratört a térdem. Kicsit meg is csavarodott, mert ahogy az ellenfél játékosa becsúszott, elvitte a jobb lábamat, ezáltal a bal lábamra rosszul érkeztem. Először még úgy gondoltam, nincs nagy probléma. Noha éreztem egy kattanást a térdemben, mégis visszamentem a pályára. Az ivószünet után észrevettem, hogy hátrafelé sokat enged a térdem. Ott már éreztem, elszakadhatott a szalagom, de az adrenalin miatt nem igazán észleltem a fájdalmakat – elevenítette fel a történteket Sigér Ákos a csakfoci.hu-nak. – Később egy labdavezetés után el akartam passzolni a labdát, egyszer csak a térdem kimozdult a helyéről, ahogy rá akartam állni a bal lábamra. Ekkor már a csontom is elmozdult a helyéről. Lent maradtam a földön, egyből bevizesedett a térdem, le kellett cserélni.

Egyszerűen nem tartottak már a térdszalagjaim, és ahogy meg akartam állni a lábamon, már nem tudtam.

A kispadon ülve jegekkel teli vizes flakon is volt a térdemnél, fájdalomcsillapító krémmel is bekenték a sérült testrészem, de ezek már sajnos nem nagyon használtak.

Videón a történtek:

Sigér harciasságát, tartását bizonyítja, hogy a szabálytalanság után még a pályán maradt, testi épségét kockáztatva próbált segíteni csapatának az egyenlítés érdekében.

Mindenképpen szerettem volna a pályán maradni. Első sorban nem magam, hanem a csapat miatt! Nagyon fontos mérkőzés volt számunkra, minden áron szerettünk volna nyerni. A kispadról néztem végig a meccset, szurkoltam a srácoknak. Lehet, a sérülésem kellett ahhoz, hogy a csapatnak lökést adjon és megnyerje a találkozót (nevet). A fájdalmamat enyhítette, hogy nyertünk.

A 25 éves középpályás nem úszta meg műtét nélkül, amelyre hétfőn a siófoki kórházban sor került, amit hosszas gyógytorna követ.

Múlt héten hétfőn elmentem MRI-vizsgálatra, ahol közölték velem, elszakadt az elülső keresztszalagom és a porcfelszínem is megsérült. Szerdán Dr. Majzik Ernő főorvossal konzultáltam, aki elmondta, műtéti beavatkozásra lesz szükség. Szerencsére nem lépett fel semmilyen komplikáció, az operáció során minden a lehető legnagyobb rendben zajlott. Ma engedtek haza, innentől kezdve elkezdődik a gyógytorna.

Minimum hat hónap kihagyás vár rám, előtte nem léphetek pályára, akárhogy is szeretném. Meg kell várni, amíg a keresztszalagom helyrejön.

Bármennyire is gyorsan gyógyul a keresztszalag, nem érdemes kockáztatni vele. Mindent megteszek érte, hogy minél hamarabb visszanyerjem az állóképességemet és az erőnlétemet, és márciusra rendben legyek. Sajnos az őszi szezonom elúszott.

A lábadozása során örömet okoznak számára bátyja, Dávid sikerei, aki a magyar válogatottal és a Ferencvárossal is jól szerepel idén. Mint mondta, ő a legnagyobb szurkolója.

Egy biztos, unatkozni nem fogok! Már van mankóm is, miközben térdrögzítőt kell viselnem hat hétig, majd térdhajlító-géppel dolgozok. Sajnos a varratszedésig csak kisebb dolgokat végezhetek. A klub is segítségemre van, mindenben támogatnak, egy gyógytornásszal már le van egyeztetve, milyen kezeléseket kapok. Jó kezekben leszek, biztos hamar felépülök. Mindemellett nagy örömmel tölt el, hogy Dávidnak nagyon jól megy a sora a magyar válogatottban és a Fradiban. Szurkolok neki a Dinamo Zagreb ellen is. Ezeket a pillanatokat átélni, nézni, nagyon jó érzés. Remélem, egy kis örömet fognak majd hozni a “szürke” mindennapjaimba.

Temesvári: “Szabályos szerelés volt”

Természetesen megkerestük a győriek játékosát, Temesvári Attilát is. Kijelentette, nem akart sérülést okozni Sigérnek, nem miatta vált harcképtelenné.

Egy szélen jött indítás után mentem ki keresztezni, véletlenül eltaláltam a lábát a labdával együtt. Fájdalmas arccal, a térdét fogva feküdt a földön. A játékvezető utána csak a partjelző intésére fújta le a szituációt. Szabályos szerelés volt, mert a labda egyenesen ment ki oldalt, nem pedig gellert kapva Ákosról. Hangsúlyoznám, nem az én szerelésem után sérült meg. Meglepődtem, hogy ezek után szabadrúgást ítélt a bíró. Nem állt szándékomban sérülést okozni neki. Innen is mielőbbi jobbulást kívánok Ákosnak. Remélem, mihamarabb visszatérhet a pályára! – nyilatkozta honlapunknak az ETO fiatal hátvédje.

LENKÓ PATRIK