A zárónap első felében 11 döntő szerepelt a programban, ezek közül nyolcban lehetett magyar hajónak szorítani.
Kezdésként a szombaton, 500 méteren bronzérmes Balla Virág, Takács Kincső kenus duó szállt vízre magyar részről, ezúttal 200 méteren. A rajtjuk most sem sikerült jól, mellettük az oroszok viszont kilőttek, és ez döntőnek is bizonyult. A győri kettős a táv hátralévő részében már remekül lapátolt, de az oroszokat nem tudta befogni, így ezúttal második lett.

– A rajtunk nagyon rosszul sikerült, és emiatt egy kicsit többet kellett kormányoznunk az első ötven méteren, úgy érzem, ezen ment el az aranyérem. De összességében egy nagyon jó pálya volt – értékelt az M4 Sportnak Balla Virág, aki társával együtt mostantól teljes erőbedobással a tokiói olimpiára készül.

Balláékkal ellentétben a világbajnoki bronzérmes Lucz Anna, Kiss Blanka páros remekül kapta el a rajtot a kajakosok sprintszámában. Féltávig vezetett is, de aztán a hajrában a szlovénok és a lengyelek is elmentek mellette, így – a hazaiak egységétől mindössze négy századmásodperccel lemaradva – harmadikként zárt.

– Ilyen pályát képzeltünk el, a rajtunk nagyon jól sikerült, majd az utazósebességünk is magas volt. A végén szoktunk billegni, de ez most csak a legvégén jött, és száznál még rá is tudtunk indulni az addigi sebességünkre. Ez külön örömet jelentett, mert nem mindig jön össze – nyilatkozott a parton a mindig mosolygós Kiss Blanka.

A program innentől kezdve olimpiai számokkal folytatódott, sokáig magyar érem nélkül. A női kajak egyesek 500 méteres versenye előtt ugyanakkor borítékolni lehetett a magyar dobogós helyezést, ugyanis az ötszörös olimpiai bajnok, ötkarikás címvédő Kozák Danuta is ott volt a mezőnyben, aki a múlt heti, szegedi válogatón nagyszerű formát mutatott.

A Ferencváros 34 éves kajakosa szűk két év után most indult először nemzetközi versenyen, és szombaton meg is nyerte a párost Bodonyi Dórával. Ezúttal is jól kezdett, de még nála is jobban a dán Emma Jörgensen, akit elsősorban sprintspecialistaként tartanak számon. Féltávnál Kozák harmadikként haladt a dán és a szerb Milica Novakovic mögött, majd a hajrához közeledve utóbbit lehagyta. Jörgensen azonban némileg váratlanul az utolsó kétszáz métert is jól bírta, így a világklasszis magyar kajakos hiába tett meg mindent a győzelemért, ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel.

– Hiányoltam a robbanékonyságomat. A második hétvége már sok volt így egyhuzamban. Hiányoltam, hogy nem tudok úgy robbantani, ahogy szerettem volna, illetve ahogy tudok.

– Nem örülök neki, hogy megvert Jörgensen, de jobb és gyorsabb volt, mint én. A cél az volt, hogy elfáradjak, ez megtörtént – mondta Kozák, aki már biztos tokiói csapattag. – Ezt a pályát még javítani kell az olimpiáig, az biztos. Fejben is lehet még javulni, de még van két hónapunk, remélem, sikerül.

A férfi kajakosok sprintszámában a csapathajókban világ- és Európa-bajnok Tótka Sándor képviselte a magyar színeket. Az UTE 26 éves versenyzője három hete, a szegedi világkupán második lett az olimpiai és világbajnoki címvédő brit Liam Heath mögött, és most is a dobogót vette célba. Ezt a rajtjával meg is erősítette, ami neki sikerült a legjobban, majd a táv további részében is az élen lapátolt. A befutó rendkívül szorosra sikerült, négyen-öten szinte egyszerre rúgták be a hajójukat, de aztán néhány másodpercnyi tanácstalanság után kiderült, hogy Tótka nyert Heath előtt. A Maty-éren a brit győzött három századdal, most két század volt a különbség Tótka javára.

Még ízlelgetnem kell, hogy Európa-bajnok lettem egyesben. Csak saját magamra figyeltem, így a célban nem tudtam, hányadik vagyok.

– Jól sikerült a rajtom, utána pedig nyomtam, ami a csövön kifért. Elképesztően boldog vagyok, hogy sikerült nyernem – mondta Tótka Sándor, aki kitért a négyes szombati fiaskójára is. Az egység nem jutott be a döntőbe.

– Nem titok, hogy nem jó a hangulat a csapatunkon belül. Mindannyian úgy készültünk, hogy ennek a négyesnek lesz jövője, de sajnos nem így alakult. Én azonban hiszek abban, hogy minden okkal történik. Nehéz volt felállni a négyes után, hiszen nagyon szeretem a társaimat, szerettem volna, ha együtt mehetünk az olimpiára, de az most már száz százalék, hogy ebben a felállásban nem indulunk Tokióban – fogalmazott a K-1 200 méter győztese.

Zárásként újabb magyar aranyéremnek lehetett örülni, a Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra összeállítású 500-as női kajaknégyes Tótkához hasonlóan óriásit csatázva lett első. Az egység jól rajtolt, de a mellettük haladó fehérorosz hajó még jobban, és 250 méterhez is a rivális érkezett elsőként. Háromszáz méternél aztán ritmust váltottak a fehéroroszok, és egy ideig úgy tűnt, a világbajnoki és olimpiai címvédő magyaroknak ezúttal a második hely jut, de a hajrában nekik is sikerült egy magasabb sebességi fokozatba kapcsolniuk, és végül ha minimális különbséggel is – 14 századdal -, de ők haladtak át elsőként a célvonalon.

Ami a többi, magyar érdekeltségű számot illeti, a Béke Kornél, Varga Ádám kajak páros jól kezdett, végül azonban nem tudott dobogós helyet kiharcolni 1000 méteren, ötödikként zárt ugyanúgy, ahogy a férfi kenu párosok hasonló távú versenyében Hajdu Jonatán és Fekete Ádám, míg 200 méteren a kenus Korisánszky Dávid és Takács Mihály utolsó lett a nyolc hajót számláló mezőnyben.
Az Eb a 14 óra után rajtoló 5000 méteres versenyekkel zárul. (MTI)