Hétfőn a csakfoci.hu elsőként jelezte, hogy nyolc év után visszatér a magyar válogatottba Feczesin Róbert. Értesüléseinket az MLSZ délután megerősítette, majd a hétfői kerethirdetést követően a szakmai stáb ismét áttekintette a kialakult helyzetet, a kisebb sérüléseket és a két sárga lappal rendelkező játékosok számát is, ezt követően pedig úgy döntött, hogy Vida Mátéra is számít a válogatott vasárnap kezdődő összetartásán.

A Horvátország elleni mérkőzésen Baráth Botond és Nagy Ádám nem léphet pályára eltiltás miatt, de Dzsudzsák Balázs, Szoboszlai Dominik, Korhut Mihály és Pátkai Máté is 2-2 sárga lapot gyűjtött össze az eddigi Eb-selejtezők során, így amennyiben Horvátország ellen is lapot kapnak, akkor Azerbajdzsán ellen nem számíthat rájuk Marco Rossi.

Vida Máté meghívását már a hétfőn kihirdetett 26 fős keret kihirdetése előtt is fontolóra vettük, így nem teljesen váratlan, hogy most meghívót kap – kezdte Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – A fociban fontos a kockázatvállalás is, ezúttal azonban úgy érzem jobbnak, ha biztonsági játékos leszek, hiszen lehet, hogy

huszonhat játékos is elegendő lenne a keretbe, azonban ha a középpályán hirtelen kevesen maradnának az Azerbajdzsán elleni meccsre, akkor az utolsó pillanatban óriási kapkodásban kellene behívnunk valakit a kiesők helyére.

Ezt elkerülendő jobbnak láttam, ha inkább Máté is velünk tart és már az első edzéstől kezdve velünk készül, hogy minél inkább elsajátítsa a játékunkat, taktikánkat.

A DAC középpályása, aki idén csapata minden bajnoki mérkőzésén kezdő volt, régóta várt már erre a lehetőségre.

Nagyon örülök, hogy ismét a válogatott keret tagja lehetek – mondta Vida Máté. – Részben ezért is igazoltam annak idején ide, a DAC-hoz, hogy legyen esélyem újra válogatottnak lenni. Mióta megérkeztem ide, azóta ezért küzdöttem minden nap, úgyhogy mást nem is nagyon tudok mondani ebben a pillanatban, mint hogy borzasztó boldog vagyok.

A 23 éves játékos a klubhonlapnak is nyilatkozott a válogatott meghívójáról.

A bő keret tagja voltam, a hétfői kerethirdetésnél nem kerültem be a szűkebb keretbe. Ma azonban felhívott Tömő Attila csapatmenedzser, hogy a szűk keret tagja vagyok, így vasárnap én is csatlakozom az A-csapathoz. Igazából meglepett, mert már ki volt hirdetve a keret, viszont én próbáltam mindig bizonyítani a klubcsapatomban, és mindig bizakodtam, hogy lesz rá lehetőségem, hogy újra ott lehessek. Próbálok majd mindent kiadni magamból, hogy ott is maradhassak, de a csapat a legfontosabb, így remélem, jó eredményeket ér el a válogatott velem.

Természetesen, nagyon boldog vagyok, hiszen az egyik főbb oka, amiért tavaly Dunaszerdahelyre igazoltam az, hogy újra válogatott kerettag lehessek. Voltak más ajánlataim is, de onnan kevesebb esélyem lett volna bekerülni, és tényleg nagyon boldog vagyok, hogy itt ez újra lehetőséggé vált és a válogatott tagja lehetek.

Nagyon szeretnék bizonyítani, és a csapat segítségére lenni, hogy elérjük a céljainkat – jelentette ki a háromszoros válogatott, aki három év után öltheti magára a felnőtt A-csapat címeres mezét. Legutóbb 2016. novemberében, Svédország ellen kapott lehetőséget.

A keret tagjai vasárnap este találkoznak Telkiben, majd október 9-én, szerdán utazik a csapat Splitbe, a Horvátország elleni mérkőzés helyszínére. A magyar válogatott előbb október 10-én Horvátországban, majd október 13-án Budapesten lép pályára Azerbajdzsán ellen.

A magyar válogatott bő kerete Horvátország és Azerbajdzsán ellen

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (MOL Fehérvár FC)

Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas KC), Bese Barnabás (Le Havre), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Arisz Szaloniki), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC), Tamás Krisztián (Zalaegerszegi TE), Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások: Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kleinheisler László (NK Osijek), Kovács István (MOL Fehérvár FC). Nagy Ádám (Bristol City FC). Pátkai Máté (MOL Fehérvár FC), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg), Vida Máté (DAC)

Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba), Feczesin Róbert (Újpest FC), Holender Filip (FC Lugano), Nagy Dominik (Legia Varsó), Németh Krisztián (Sporting Kansas), Sallai Roland (SC Freiburg), Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Varga Roland (Ferencvárosi TC)

Az Eb-selejtezők menetrendje

Október 10.: Horvátország – Magyarország

Október 13.: Magyarország – Azerbajdzsán

November 19.: Wales – Magyarország

Rossi: “Nem állhatunk neki úgy, hogy elmegyünk és nyerünk” – kellemetlen perceket okozna a horvátoknak