Az Izraeltől elszenvedett vereséget és a San Marinóban aratott győzelmet követően a lengyeleket fogadta a Gera Zoltán vezette U21-es magyar válogatott Szegeden.

A 8. percben Benedyczak jobb alsóba tartó lövését védte szépen Hegyi, majd három minutummal később nekünk is megvolt az első kaput eltaláló kísérletünk Szendrei révén. A 17. percben ismét Hegyinek kellett résen lennie Kiwior fejesénél, majd a 30. percben a mieink kapuja előtt hazaadásnak ítélt meg egy szituációt a játékvezető, de szerencsére Bogusz öt és felesről megeresztett lövését sikerült blokkolnia a sorfalnak. A szünet előtt újfent megdolgoztatták a lengyelek Hegyit, aki ezúttal Bogusz erős távoliját paskolta oldalra.

A fordulás után jóval bátrabb és veszélyesebb magyar csapat lépett pályára, aminek nagyon gyorsan meg is lett az eredménye: Bukta jobb oldalról érkező remek beadását lőtte Németh 10 méterről a bal alsóba, 1-0.

De sajnos csak a 60. percig tartott ki az előnyünk, ekkor Csonka kezezéséért 11-est kaptak a lengyelek, amit Benedyczak magabiztosan a bal sarokba lőtt, 1-1.

A mieink kedvét azonban ez sem szegte, továbbra is támadólag léptek fel, két perccel később például egy formás akció végén centikkel maradt le a labdáról Skribek a kapuval szemben Szendrei passza után, a 75. percben pedig Németh lőtt 17 méterről, de nem volt szerencséje, kísérlete a bal oldali kapufáról kifelé pattant.

A 81. percben aztán sajnos összejött a fordítás a lengyeleknek: Gruszkowski passzolt jobb oldalról a középen álló Wedrychowskihoz, aki a 16-oson belül megcsinált egy cselt befelé, majd 8 méterről estében a léc alá lőtt, 1-2.

A mieink a hajrában is becsülettel mentek előre a döntetlenért, a 88. percben Kiss egyéni alakítását követően óriási bravúrt mutatott be a lengyel kapus. A 90. percben emberelőnybe kerültünk, de ez nem tartott sokáig, két minutummal később ugyanis Major lerántotta az egyértelmű gólhelyzetben kitörő Marchwinskit.

A hétperces hosszabbításban mutatott lelkes játék kifizetődött, a 95. percben ugyanis Szendrei fejelte fel a labdát a 16-osnál a kimozduló kapus előtt, a játékszer épp Németh elé hullott, a Genk támadója pedig kapásból lőtt 9 méterről a szinte teljesen üresen tátongó kapuba, 2-2.

A 97. percben még a győzelmet is megszerezhettük volna, de nagy bravúrral védett a lengyelek kapusa, így egy ponttal gazdagodott Gera Zoltán együttese.

U21-es Eb-selejtező, B-csoport, 3. forduló

Magyarország-Lengyelország 2-2 (Németh 48., 95., ill. Benedyczak 60. – 11-esből, Wedrychowski 81.)
Kiállítva: Major (92.), ill. Skóras (90.)

Magyarország: Hegyi – Varju, Mocsi, Csóka – Bukta (Kiss T., 87.), Baráth P., Szendrei, Csonka (Major, 67.),  Kerkez (Komáromi, 82.) – Skribek (Bárány, 82.), Németh A.

Lengyelország:  Majchrowicz – Nawrocki, Bejger, Kiwior (Gruszkowski, 76.), Karbownik – Bogusz (Wedrychowski, 71.), Poreba, Kaminski – Skóras, Marchwinski (Szelagowski, 96.), Benedyczak (Szymczak, 71.).

Gera az U21-es válogatott pontszerzéséről: “Ez a döntetlen sokkal jobb, mintha elveszítettük volna mind a három pontot”