Mint ismert, Fülöp Noel személyében élvonalbeli rutinnal rendelkező védővel erősödött az MTK Budapest kerete, aki a felkészülési mérkőzéseken mutatott teljesítményével győzte meg a szakmai stábot, így egyéves szerződést kínáltak számára. Fülöp szélső és belső védőként is bevethető, a 31 éves bekk komoly rutinnal rendelkezik, hiszen közel 250 tétmérkőzésen lépett már pályára felnőtt szinten. Vele készített interjút az MTK hivatalos oldala.

Tulajdonképpen hogyan is kerültél az MTK Budapesthez?
– Tudomásom szerint a keret átalakulása során a stábnak szüksége volt egy olyan játékosra, aki a védelem több posztján is bevethető, így kerültem képbe. Kéznél voltam, hiszen Ciki bá’ (Teodoru Vaszilisz  – a szerk.) már ismert Monorról, Farkas Attila másodedző is, akivel három évig dolgoztam együtt Soroksáron, valamint Vass László kezei alatt is megfordultam a Ferencvárosnál. Az új edző, Michael Boris pedig azt kérte, hogy legyen lehetősége megnézni közelebbről is, vegyek részt az edzéseken. Két-három edzőmeccsen pályára léptem, majd volt egy beszélgetésem az edzővel és Polyák Balázs sportigazgatóval, aminek eredményeképpen egyezségre jutottunk.

Milyennek találod Michael Borist?
– Több csapatnál és edző irányítása alatt is megfordultam már, viszont őt személyesen még nem ismertem. Pozitív kisugárzású ember, aki egyaránt segít a fiatal és idősebb játékosoknak az elkövetett hibákat kijavítani.

Sokat elemez videón, ahol pontosan megmutatja, kinek mit kellett volna másképpen csinálnia.

Minden erejével azon van, hogy átadja azt a szemléletet, amit képvisel.

A keretnél most fiatalítás állt be, persze akadnak rutinosabb játékosok is. Milyennek látod az esélyeid?
– A fiatalokra mindig szükség van, különösen, ha figyelembe vesszük az MLSZ szabályzatát, hiszen az NB II-ben kötelező két ösztönzött korú tehetséget játszatni.

Ilyen szempontból nagyon szerencsés helyzetben van az MTK, hiszen nagyon jó utánpótlással rendelkezik,

az U19-es csapat bajnok lett, nagyon sokan gyűjtöttek tapasztalatot más kluboknál az elmúlt egy évben, ezért volt honnan minőséget találni. A fiataloknak kell legalább öt-tíz meccs, hogy megszokják a légkört, mert érezhető a különbség az utánpótlás és a felnőttek világa között. A védelemben viszont ezzel együtt szükség lehetett a rutinra, ezért eshetett rám a választás.

A keretben két korábbi csapattársad is szerepel. Róluk beszélnél részletesebben?
– Tavaly együtt játszottam Szerencsi Miklóssal és Palincsár Martinnal a Monorban. Utóbbi abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a Monor előtt Budaörsön már eltöltött egy szezont, és rengeteget fejlődött. Martinon látszik, hogy tapasztalt, hasznos játékos, nem mellékesen a fiatalszabálynak is megfelel, így mindenképpen a klub hasznára lehet. Miklós pedig a sérüléséből épült fel, amikor mi már a felkészülés végén jártunk, de amint visszatért, kiválóan játszott balhátvédként és balszélsőként egyaránt, valamint gólokkal is segítette a csapatot. 

Hogyan látod a csapat fejlődését?
– A felkészülés negyedik hete után már erősebb csapatokkal találkoztunk, ez a fázis komoly erőfelmérő is volt egyben, hiszen ezeken a meccseken meg kellett mutatnunk azt is, milyen az, amikor nem mindig nálunk van a labda, hanem keményen kell védekeznünk és gyorsan kell felépíteni a támadásokat a labdaszerzés után, mert mindenre kevesebb az idő. Úgy érzem, a látottak alapján nagyon jó úton járunk. 

NB I-es és jelentős NB II-es tapasztalattal is rendelkezel. Szerinted mi lehet a siker kulcsa ebben az osztályban?
– Nem is lehet kérdés, hogy cél az azonnali feljutás. Pályafutásom elején játszottam már NB I-ben és az Európa Ligában is, de utána sajnálatos módon egy sérülés közbejött, azt követően elsősorban az NB II-ben jutottam lehetőséghez. Több mint 250 mérkőzéssel a hátam mögött rutinos játékosnak számítok.

Ha össze kellene hasonlítani a magyar élvonalat a másodosztállyal, azt mondanám, hogy az NB I-ben leginkább a labdatartást helyezik előtérbe, a másodosztályú csapatok nagy részénél viszont a célfoci dominál, a kisebb csapatok keményen védekeznek, és igyekeznek kontratámadásokból gólt, gólokat szerezni. Erre kell jól felkészülni, és megtalálni az ellenszert.

Szerencsére a csapat az elmúlt időszakban sokféle felállást gyakorolt, így gond nem lehet akkor sem, amikor alkalmazkodni kell. Ehhez szükséges egy jó erőnlét, eddig ezen is dolgoztunk, a hajrában pedig jöhet a finomítás, hiszen az augusztus 4-i bajnoki rajtra kell topformában lenni.