Újra komoly gondokkal küzd a CFR Cluj. Marius Șumudică egy lépésre van attól, hogy visszatérjen a kolozsvári csapathoz és átvegye a vezetőedzői posztot, miközben a játékosok azt sem tudják, mikor jutnak hozzá a járandóságukhoz - írja a román Gazeta Sporturilor. A kolozsvári futballistáknak jelenleg két havi fizetésükkel tartozik a klub, miután a Rapid elleni, 3-1-re elveszített Szuperliga-mérkőzés előtt egyhavi bért kifizetett számukra.
A Legia és a magyar kapus mentette meg a CFR-t
A gsp.ro klubhoz közeli forrásai szerint erre is csak a lengyel Legia Varsó segítségével kerülhetett sor, amely a Hindrich Ottó átigazolásakor megállapított fizetési ütemezésnek megfelelően teljesítette az esedékes részletet. Hindrich az év elején 500 ezer euróért igazolt a CFR-től a Legiához. Az összeg 30 százaléka egy korábbi megállapodás értelmében a magyar Kisvárda FC-t illette, így a CFR ténylegesen 350 ezer euróhoz jutott. A kapus pedig 2030-ig szóló szerződést írt alá a lengyel klubnál.
Továbbra sincs nyugalom
Azonban hiába kaptak meg egyhavi fizetést a játékosok, továbbra is jelentős összegekkel tartoznak nekik, többek között a Daniel Pancu irányítása alatt elért előző idénybeli eredmények után járó prémiumokkal is.
- Nem tetszik ez a helyzet. Remélem, minden rendben lesz. Várom, hogy tisztázódjon a helyzet a beadványommal kapcsolatban. Ez köztem és a klub között zajlik. Biztosan születik majd megoldás, ahogy eddig is született. Minden rendben lesz! – mondta nemrég Andrei Cordea, akinek a CFR mintegy 80 ezer euróval (hozzávetőlegesen 29 millió forinttal) tartozik. A játékos korábban beadványt is benyújtott a Román Labdarúgó Szövetség illetékes bizottságaihoz, ám a klubtulajdonossal folytatott egyeztetés, illetve egy átutalt összeg után visszavonta panaszát.
Két hónapja nem fizetnek?
Mivel a Rapid elleni találkozó előtt egyhavi bért rendeztek, a játékosoknak jelenleg további két havi fizetés jár. A helyzetet tovább súlyosbíthatja, ha a CFR kiesik az európai kupasorozatból. A kolozsvári együttesnek a norvég Tromsø elleni párharc első mérkőzésén elszenvedett 5–0-s vereség után alig maradt esélye a továbbjutásra.
- Több százezer euró is érkezett volna az UEFA-tól. Drámai a helyzet a csapatnál, de dolgoznak azon, hogy pénzt szerezzenek. Jelenleg minden játékos eladó... Pénzre van szükségünk, de reméljük, hogy Varga úr előteremti a szükséges forrásokat, és talpra állítja a klubot – nyilatkozták a GSP-nek a klubhoz közeli források.
Ioan Varga, a CFR Cluj tulajdonosa igyekezett megnyugtatni a játékosokat:
- A játékosoknak nem kell aggódniuk, mert mi mindig fizetünk. Korábban is voltak problémáink, de mindig megoldottuk őket. Ráadásul eredményesek is voltunk. A klub nem szűnik meg, nem megyünk csődbe, és nem leszünk fizetésképtelenek. Lépésről lépésre minden problémánkat megoldjuk. És nem csak nekünk nehéz most. Sok klubnál hasonló a helyzet. Akik korábban dicsértek minket, azoknak nem kell aggódniuk értünk. Rendben leszünk - tette hozzá.
A 118 éve, még magyar csapatként alapított, 8-szoros román bajnok és 5-szörös kupagyőztes CFR legutóbb 2022-ben nyert bajnoki címet, az előző idényben pedig a harmadik helyen zárta a pontvadászatot.