Vidi: Bedühödtek és bíróznak a bolgárok a kiesés miatt - "Akkor is nyertünk volna, ha az edzőjük is játszik"

Érthető módon nagy csalódás kísérte a Ludogorecnél és a bolgár sajtóban azt, hogy a helyi bajnok rúgott gól nélkül kiesett a MOL Vidi FC elleni BL-párharc után. Az osztrák játékvezető és a Vidi is a célkeresztbe került. 
Dudás Gábor 2018. augusztus 2., csütörtök 10:08
Érthető módon nagy csalódás kísérte a Ludogorecnél és a bolgár sajtóban azt, hogy a helyi bajnok rúgott gól nélkül kiesett a MOL Vidi FC elleni BL-párharc után. Az osztrák játékvezető és a Vidi is a célkeresztbe került. 
Szerző: Dudás Gábor 2018. augusztus 2., csütörtök 10:08

Mint ismeretes, a MOL Vidi FC - borítva az előzetes papírformát - kiejtette a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében a magasabban jegyzett bolgár bajnok Ludogorecet, 1-0-ás összesítéssel búcsúztatva ellenfelét. Bulgáriában nagy felzúdulást keltett a vereség és annak körülményei.

A sajtó a Ludogorec gyenge játéka mellett a mérkőzést vezető osztrák Manuel Schüttengrubert hibáztatta a kiesés miatt.  A bírót természetesen a kiállítás miatt vették elő: a novsport.com például "elképesztő" bíráskodásról ír, mondván azért kapott második sárga lapot a holland támadó, Virgil Misidjan, mert "elcsúszott a 16-oson belül".

- Az első lapot mindenféle ok nélkül kapta, az teljesen érthetetlen volt. A másodikat talán még meg lehetett magyarázni - mondta az esetről a meccs után a bolgárok brazil szakvezetője, Paulo Autuori.

A gol.bg is egyértelműen hibáztatja az osztrák sípmestert. "A gyenge játékvezetés és a rossz játék megtörte a Ludogorecet" - írj a portál. A kiállítást eredményező jelenet kapcsán úgy fogalmaznak, hogy "11-est biztosan nem kellett volna adni az esetért", de ugyanígy helytelen volt műesésként látni azt. De a portál utal arra is, amit az edzőjük említett, azaz a holland támadó első sárgája - amit azért kapott, mert nem megfelelő távolságra állt egy hazai szabadrúgásnál -

"teljesen érthetetlen volt".

A lapnak nyilatkozott az a román Cosmin Moți, akit "Rambónak" kereszteltek el amiatt, ami a lefújás után történt. A bolgárok szerint az egyébként is feszült találkozó ekkor robbant igazán, a két csapat játékosai lökdösődni kezdtek és a tusában főszerep jutott a román védőnek, akit úgy kellett lefogniuk a társaknak.

- Ha úgy játszunk, mint Razgradban és kiesünk, nem szólhatnánk semmit. De nem így történt, így számomra különösen fájdalmas ez a vereség. Ha teljes létszámban maradunk - és inkább hadd ne mondjak semmit a bíróról - akkor is megvertük volna őket, ha a MOL Vidi edzője is pályára lép... - fogalmazott kissé fölényeskedve a 33 éves játékos.

Egy "megkérdőjelezhető moralitású" és szétszórt bírónak nevezi Schüttengrubert a sportal.bg, amely szerint rendkívül gyenge meccse volt a játékvezetőnek, aki csak tetézte azt, hogy a Ludogorecnek egyébként sem ment jól a játék.

"Az osztrák kiosztott két meg nem érdemelt sárgát Misidjan, szándékos kárt okozva a Ludogorecnek, amelynek így az első félidő hajrájától tíz emberrel kellett futballoznia. Eközben a Vidiből is több játékost kiállíthatott volna, de nekik egyszer sem mutatta fel a piros lapot. Ott van például Huszti, akinek két brutális szabálytalansága volt a sárgája után. Eközben a bolgár csapat játékosai mondvacsinált okokból kapták a lapokat" - fogalmaz a portál.

Olvastad már?
Furcsa jelenet: Ezért nem játszhat Huszti a Malmö ellen a BL-ben - videó
Sárga lapos eltiltása miatt nem lehet ott a pályán Huszti Szabolcs, a Videoton középpályása a svéd Malmö elleni első BL-selejtezőn. Egy igen érdekes szituáció vezetett a "végzetes" laphoz a Ludogorec elleni visszavágón.
Elolvasom

Hasonlóképp keményen fogalmazott a Ludogorec kapitánya, Szvetoszlav Djakov is, de már a Vidivel kapcsolatban.

- A vereség hosszú elemzésének még nincs itt az ideje, de az biztos, hogy mi tehetünk arról, hogy kiestünk, mert nem játszottunk jól.

Ráadásul gólt sem lőttünk két meccsen ez ellen a szerény képességű csapat ellen...

nem becsültük alá őket, de nem volt túl egyszerű tíz emberrel játszani egy ennyire zártan védekező riválissal - mondta a 34 éves középpályás a lapnak.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz