DVSC – Paks, 13:30

Joan Carrillo (DVSC):Tanultunk a lila-fehérek ellen elkövetett hibákból és felkészültünk a Paksból, szóval készen állunk és motiváltan várjuk a vasárnapi meccset. Tiszteljük az ellenfelet, amely jó játékosokból áll, ráadásul négy ponttal többet szerzett eddig, mint mi – fogalmazott Joan Carrillo, aki szerint a gárda sikere a lényeg. Nyilván motivációval tölt el, hogy ez lesz az első hazai meccsem a Loki kispadján, de nem én, hanem csapat és a győzelem a legfontosabb része ennek a filmnek. Nyugodtnak kell lennünk ebben a szituációban, mert fontos lenne a siker nekünk és a szurkolóknak egyaránt. (dvsc.hu)

Sajbán Máté (a Paks támadója):Szeretnénk ott folytatni, ahol a Puskás Akadémia ellen abbahagytuk, a játék és a lőtt gólok szempontjából is. Az utóbbi időben a lőtt góljaink ugye egy kissé elapadtak, amit a múlt hétvégén végre megtörtünk, ez tehát a követendő példa most vasárnap is. Az első DVSC elleni találkozónk 3-3 lett, úgy gondolom, ezúttal három szerzett gól tőlünk a pontszerzéshez biztos elég lehet, de talán a győzelemhez is, hisz’ azért megyünk. A DVSC gólerős és gyors támadókkal rendelkezik, a kulcs ott lehet, hogy le tudjuk-e védekezni Őket. Alkalmasint, ha olyan támadófelfogással tudunk előrukkolni, mint a PAFC elleni első félidőben, és olyan stabilak tudunk majd lenni, mint akkor a második játékrészben, sikerrel tudjuk lehozni ezt a meccset is. Egyénileg is jó lenne tartani a lépést a góllövő lista élbolyával, viszont Dani és Martin is jó formában van. Ahogy mondani szokták, mindegy, ki lesz eredményes, csak nyerjünk, ez most a legfontosabb! Lényeges az utolsó négy fordulónk, melynek a debreceni túránk az első lépcsőfoka, mivel a téli szünetig szeretnénk utolérni az élmezőnyt. (paksifc.hu)

Puskás Akadémia – ZTE, 15:45

Artem Favorov (a Puskás Akadémia középpályása): Nehéz ellenfél a Zalaegerszeg, megverték a Fradit, legutóbb pedig az utolsó percig vezettek a Mezőkövesd ellen. Az edzői stábjuk is nagyon felkészült. Koncentráltnak kell lennünk, kifejezetten erős a középpályájuk és a támadósoruk is. Nem furcsa, hogy mindkét csapat mezében gólt szereztem a másik ellen, csapatjátékos vagyok. Jó volt visszatérni a Zalaegerszeg stadionjába, hiszen egy évig ott játszottam, szép emlékeim vannak arról az időszakról. Most itt játszom, a mi sikereinkért harcolok, jó hangulatban várom a mérkőzést. (pfla.hu)

A ZTE-nél Waltner Róbert pozitív koronavírustesztje miatt Ferenczi István irányít majd.

Mezőkövesd – Ferencváros, 18:00

Supka Attila (Mezőkövesd): – Az elmúlt időszak jó eredményeinek is köszönhetően az öltözőben a hangulattal nincsen semmi probléma, a játékosok hozzáállása továbbra is rendben van, az edzéseken és a mérkőzéseken is igyekeznek megcsinálni azokat a dolgokat, amiket kérünk tőlük. Az eddig látottak alapján azt gondolom, hogy az összpontosításban sokat kell még fejlődnünk, például Zalaegerszegen védekezésben megelőzhettük volna a 11-es szituációt, ha egy kicsit jobban figyelünk. A támadó harmadban szintén élesebbnek kell lennünk, mert azokból a helyzetekből, amelyek adódtak, gólt, vagy gólokat kell szerezni, ugyanis ha ezeket kihagyjuk, akkor mindig nagyon nehéz mérkőzéseink lesznek. Egy kicsit előre tekintve, bízom benne, hogy a Ferencváros ellen senkit sem kell motiválni, mindenki tudja, hogy ellenfelünk milyen erőt képvisel Magyarországon, rendszeresen szerepelnek a nemzetközi kupákban. Meg kell majd szerveznünk a védekezésünket és a támadójátékunkat is, fontos, hogy ezek jól működjenek majd a találkozón. Ha a védelmünk stabil lesz és bátran fel merjük vállalni a támadójátékot, akkor meglepetést okozhatunk a Fradi ellen. Figyelnünk kell arra, hogy az egy az egy elleni párharcokat minél nagyobb arányban megnyerjük, az ütközéseink és labdaszerzéseink pedig agresszívak legyenek, emellett, ha elől is bátrak és pontosak leszünk, meglesznek azok a lehetőségek, melyekből gólokat szerezhetünk. A fővárosi csapatból nehéz kiemelni bárkit is, két olyan erős soruk van, hogy bármelyikkel esélyesek lennének a bajnoki cím megszerzésére, a kispadon is válogatott labdarúgók foglalnak helyet, éppen ezért véleményem szerint nem jelent előnyt számunkra az, hogy a zöld-fehérek csütörtökön Európa Liga mérkőzést játszottak. Azt gondolom, mindenképpen segítséget jelenthet az elképzeléseink megvalósításában az, ha sokan jönnek ki szurkolni nekünk, nagy lökést adhat a drukkereink buzdítása. (mezokovesdzsory.hu)

Peter Stöger (Ferencváros):A magyar bajnokságban egyetlen ellenfelet sem szabad egyetlen vállrántással elintézni. Erős és jó focit játszó csapatok ellen kell bizonyítanunk hétről hétre, és ez most sem lesz másképp. A Mezőkövesd hazai pályán még veretlen, ráadásul jó formát mutattak az utóbbi időszakban, ezért izgalmas, kiélezett meccset várok. Ezzel együtt mi vagyunk a Ferencváros, így nem is lehet kérdés, hogy győzelmi céllal lépünk pályára. (fradi.hu)