Paksi parádé az NB I-ben: Bognárék hat góllal küldték haza a Puskást - videók

Hahn János mesternégyesének is köszönhetően a Paks 6-2-re legyőzte a Puskás Akadémiát az NB I 10. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.
Csakfoci Admin 2020. november 7., szombat 16:35
Hahn János mesternégyesének is köszönhetően a Paks 6-2-re legyőzte a Puskás Akadémiát az NB I 10. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. november 7., szombat 16:35

Valószínűleg Bognár György álmodni sem mert arról, hogy szerdán épp a Honvéd ellen az utolsó percekben győzedelmeskedő Puskás Akadémia ellen fog mesternégyest szerezni a idényben öt gólt szerző támadója, Hahn János. Nem túlzás: a paksiak csatára egymaga hét perc alatt intézte el a felcsútiak első félidejét és (teljes) védelmét, majd a második játékrészben is eredményes volt, aminek a bajnokságban kiváló formának örvendő együttes vezetőedzője örülni tudott a kispadon.

A kifejezetten változatos mérkőzés 12. percében Bognár mesterien elvégzett sarokrúgása után a hosszún érkezett Hahn és öt méterről Tóth kapujába belsőzött. A bekapott gól megfogta a vendégeket, mire felocsúdhattak volna, már 2-0-t mutatott az eredményjelző! Bognár kiváló szögletét Tóth pontosan Balogh elé ütötte ki, lövését blokkolták a védők, a kipattanóra a legjobbkor érkezett Hahn. ha egyszer egy "üzlet beindul” alapon a 19. percben Bertus szabadrúgását nagyjából másfél méterről a kapu jobb sarkába fejelte.


A félidő felét átlépve, a román felnőttválogatott keretébe két év után meghívott Baluta vezette métereken keresztül a labdát, a védők hátráltak, és szép mozdulattal kilőtte a bal alsót. Utolsó momentumként még Bognár szabadrúgása jelentett némi veszélyt, de próbálkozása elkerülte a kaput.

Fordulás után villámrajtot vett a Paks. A vendégek óriási védelmi hibát követtek el, Radics rossz labdalevétele után Szabó kaparintotta meg a játékszert, Harasztinak ívelt és a legjobb ütemben érkező Hahn elé tálalt,

megszerezte önmaga szezonbeli kilencedik, csapata negyedik gólját a 200. fellépésén, és ismét az ő nevét skandálta a hangosbemondó.

Három perc múlva megint a tolnaiak örülhettek, a csereként beálló Haraszti zseniális kiugratása után Bognár lőtte ki a hosszú sarkot.

A hajrában nem vett vissza a tempóból a végig lendületesen játszó Paks, sőt, újabb gólt szerzett. A három cserejátékos - Haraszti és Nagy összjátéka után a pénteken 26. születésnapját ünneplő Ádámközelről vette be Tóth kapuját.

A rendes játékidő lefújása előtt öt perccel Mance kicsit kozmetikázott az eredményen, miután 15 méterről a bal felsőbe lőtt, kialakítva ezzel a 6-2-es végeredményt, így az immáron hat óta veretlen Paks ideiglenesen feljött a második helyre a tabellán.

OTP Bank Liga, 10. forduló

Paksi FC-Puskás Akadémia 6-2 (Hahn 12., 15., 19., 49., Bognár 52., Ádám M. 82., ill. Baluta 27. Mance 82.)

A meccs minden fontos pillanata percről percre itt!

Paksi FC: Hegedüs - Kulcsár, Böde, Gévay - Lenzsér, Bognár I. (Ádám M. 70.), Szabó J., Bertus (Csősz 64.) - Balogh B., Hahn (Nagy R. 77.), Sajbán M. (Haraszti - a szünetben)

Puskás Akadémia: Tóth B. - Radics, Meissner, Spandler, Nagy Zs. - Plsek, Van Nieff (Tamás 73.)- Kiss T. (Slagveer 86.), Baluta (Corbu 73.), Knezevic (Vanecek 86.) - Mance

Olvastad már?
Puskás Akadémia: Két év után újra a válogatottban a román támadó
Két év után ismét magára öltheti a román válogatott mezét Alexandru Baluta, a Puskás Akadémia román szélsője.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz