NB I: Doll munkába fojtotta bánatát, Fernando hatástalanítaná a Lokit – ezt várják az edzők

A Vidi vezetőedzője több agresszivitást vár csapatától, míg a Vasas trénere minden támogatást megragadna az OTP Bank Liga 30. játéknapján. Összegyűjtöttük, mit várnak az edzők a forduló mérkőzéseitől.
Csakfoci Admin 2018. május 12., szombat 12:43
A Vidi vezetőedzője több agresszivitást vár csapatától, míg a Vasas trénere minden támogatást megragadna az OTP Bank Liga 30. játéknapján. Összegyűjtöttük, mit várnak az edzők a forduló mérkőzéseitől.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. május 12., szombat 12:43

Debrecen – Diósgyőr, 17:00

Herczeg András (Debrecen): – Azt gondolom, jó teljesítményt nyújtottunk az elődöntő visszavágóján. Az első meccsen rontottuk el, és a hazai győzelem után is csalódottak voltunk, hogy nem sikerült ledolgoznunk a négygólos hátrányt. Ez a siker némi gyógyír számunkra, lehet építeni a találkozón nyújtott játékunkra. Szombaton is az lesz a célunk, hogy legyőzzük a Diósgyőrt és fontos három pontot szerezzünk. Mind a két csapat számára nagy téttel bíró összecsapás lesz, biztos vagyok benne, kellő motivációval lépnek majd pályára a felek. Már csak azért is, mert a borsodiak a bennmaradásért, mi pedig a dobogóért küzdünk. Döntő lesz, melyik gárda lesz erősebb mentálisan a kilencven perc során. (dvsc.hu)

Fernando (Diósgyőr): – Kedden élőben láttam a DVSC - PAFC mérkőzést a Magyar Kupában, a legutóbbi hat bajnokijukat pedig felvételről, és ez alapján elmondhatom, hogy jó csapat vár ránk, amelyik minden csapatrészében rendelkezik tapasztalt, kiemelkedő képességű labdarúgókkal. Ráadásul Tabakovic kitűnő formában játszik, több duplát is szerzett a közelmúltban. Sikerült megismerni a Lokit, és egész héten azon dolgoztunk, hogyan tudjuk hatástalanítani őket, ezért szombaton élvezetes mérkőzésre számítok. Szükségünk van a DVSC elleni győzelemre, hogy megszerezzük a jövőnk szempontjából kulcsfontosságú három pontot. Munkával és fejlődéssel tudunk előre lépni. Két hete dolgozom a csapattal, és tudom, a legutóbbi két mérkőzésen gólképtelenek maradtunk, de arra tökeszünk, hogy megoldjuk ezt a problémát. Hinnünk kell a játékosokban! Nehéz volt a legutóbbi vereséget feldolgozni, mert senki nem számított erre az újjáépített stadion nyitómeccsén egy közvetlen rivális ellen. A foci ilyen, nagyon rosszul éreztük magunkat utána, de másnap is felkelt a nap, és újra elkezdtük a munkát, immár a DVSC elleni találkozóra koncentrálva. Nincs időnk a múlttal foglalkozni azon túl, hogy természetesen ki kell javítani a múltkor látott hibákat. Nagyon fontos, hogy minden rajtunk múlik, a saját kezünkben tartjuk a sorsunkat. Nemcsak jó játékosokra, hanem jó versenyzőkre van szükség ebben a helyzetben. (dvsc.hu)

Mezőkövesd - Balmazújváros, 17:00

Dombó Dávid (Mezőkövesd játékosa): – Szombaton a szezon egyik legfontosabb mérkőzése következik, hazai pályán fogadjuk egyik legfőbb riválisunkat a Balmazújvárost. Ezen a találkozón hatványozottan fontos lesz nekünk a ti támogatásotok. Ezen a szombaton nem lehet kifogás, mindenkire szükségünk van, minden szurkolónknak ott a helye a stadionban. A csapat harcra kész, motiváltak vagyunk, akaratban, csapategységben senki sem jobb nálunk a magyar élvonalban. Tiszta fejjel, és óriási szívvel fogunk pályára lépni, remélhetőleg telt ház előtt. Kérlek titeket, álljatok a csapat mögé, hangotokkal, szurkolásotokkal hajtsatok bele minket a győzelembe. Diósgyőrben felelmelő érzés volt, hogy ennyien ott voltatok és már a bemelegítésnél is zengett-zúgott a vendégszektor. Ugyanezt szeretnénk szombaton is átélni. Már csak pár lépés hiányzik az álmaink megvalósításához, tegyük meg ezt a pár lépést, együtt, összefogva. (mezokovesdzsory.hu)

Horváth Ferenc (Balmazújváros): – Minden kiesőjelölt számára nagyon fontos négy mérkőzés van hátra. Természetesen a soron következő is ebbe a körbe tartozik nekünk is. Minden pontra szükségünk van, és szombaton is minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a sikerért! (balmazfoci.hu)

Paks - Honvéd, 17:00

Csertői Aurél (Paks): – Azzal kezdem, hogy a jelenlegi bajnokot fogadjuk szombaton. Tehát, egy olyan csapatot, amelyik tud futballozni, és olyan játékosokkal rendelkezik, akik egymaguk képesek mérkőzéseket eldönteni. Ezek közé tartozik két csatáruk Eppel és Lanzafame, akik összesen huszonhét gólnál járnak. Mindenkire, de rájuk különösen oda kell figyelnünk. A dobogóért folytatott harcban ők is esélyeseknek számítanak, de nekünk is vannak céljaink. Így egy igen kiélezett, nagyon harcos, brusztos meccsre számítok ellenük. (paksifc.hu)

Gazdag Dániel (Honvéd játékosa): – A paksiak játéka szerintem senkinek sem fekszik az NB I-ben. Egy védekező játékot játszanak, és abból próbálnak kontrázni, amit jól csinálnak. Az, hogy mi három éve nem kaptunk ki tőlük, az egy érdekes dolog, mert igazából mindenkit meg tudnak verni, főleg hazai pályán, de mi is bizonyítottuk, hogy jó csapat vagyunk, mivel nem tudtak legyőzni az elmúlt három évben. 

Videoton - Haladás, 17:00

Marko Nikolics (Videoton): – A szezonnak ebben a részében nem kaptunk sok gólt, amikor sikerült betalálnunk, akkor nyertünk is, amikor nem, akkor értelemszerűen a győzelem is elmaradt. Ahhoz, hogy gólszerzés tekintetében javuljon a helyzet, minden részletre maximálisan figyelnünk kell. A meccsek utáni elemzésekből ugyanis rendre kiderül, hogy sok szituációban a támadóharmadban hozunk rossz döntéseket, nem mindig vagyunk elég éhesek a gólra. Voltak már szép góljaink a szezon során, amelyeket remek támadásvezetés előzött meg, de a „piszkos” gólok is ugyanannyit érnek, ezekre is szükség van, néha pedig egyszerűen több agresszivitásra van szükség az ellenfél tizenhatosán belül. A Haladás egy nagyon jó csapat, élesek, jó versenyzőtípusok alkotják. Vannak a csapatban tapasztalt és fiatal, tehetséges játékosok is. Nagyon jól szervezik meg általában a labda nélküli védekezést, emellett veszélyes kontrákat tudnak vezetni, tiszteljük őket. Fontos, hogy jól kezdjük a meccset és hamar megoldást találjunk a szervezett védekezésükre. A Ferencvárosnak és nekünk is nagyon nehéz meccseink vannak, de nem szabad előreszaladni, most csak a Haladás elleni mérkőzésre koncentrálunk, ma este szeretnénk nyerni. Utána is megyünk tovább meccsről-meccsre, harcolunk a célunkért az utolsó másodpercig. (vidi.hu)

Michal Hipp (Haladás): – A Puskás Akadémia elleni győzelemmel levegőhöz jutottunk, de még négy fontos mérkőzés vár ránk. A mai meccsnek egyértelműen a Videoton az esélyese, amely – ha bajnok akar lenni – többet nem nagyon hibázhat. Így tehát mindenképpen rajta van nagyobb nyomás. Persze ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépünk pályára, ősszel megvertük a fehérváriakat, és a legutóbbi, Fradi elleni idegenbeli meccsünkből is önbizalmat meríthetünk. Mindkét csapatnak lesznek fontos hiányzói, kérdés, melyik tudja jobban pótolni őket. Fegyelmezett, koncentrált játékkal lehet esélyünk egy jó eredmény elérésére. Myke Ramos, Michael Rabusic, Tóth Máté, Jagodics Márk sérült, Bosnjak Predrag öt sárga lapja miatt nem játszhat. (haladas.hu)

Ferencváros - Vasas, 19:30

Thomas Doll (Ferencváros): – A keretünk kisebb lett a sérülések miatt. Otigbát és Kochot megoperálták, így kevesebb játékos áll rendelkezésünkre, mint azt megszokhattuk. A Videoton elleni mérkőzést már feldolgoztuk, több helyzetünk akadt, jobban játszottunk, mégsem sikerült nyernünk. A csalódást munkába fektettük, így nagyon erős hetet zártunk az edzések szempontjából, jó a hangulat a csapatnál. Nálunk az a mentalitás uralkodik, hogy tűzbe megyünk a másikért, mint most Kochért, Otigbáért, Botkáért, és Gorriaránért is. A szokásosnál is többet adunk bele, mivel megérdemlik, hogy nyerjünk értük a Vasas ellen most hétvégén. Természetesen nagy érvágás az ő kiesésük, mivel a kezdőcsapat tagjairól van szó, viszont bízom azokban a játékosokban, akik helyettük játszanak majd. (fradi.hu)

Michael Oenning (Vasas): – Már nagyon várom a mérkőzést. A Groupama Arénában fogunk játszani, kiváló körülmények között. Esti mérkőzésünk lesz, tehát várhatóan az időjárásra sem lesz majd panaszunk. Mivel több mint egy évszázados hagyománnyal rendelkező rangadóról beszélünk, így bízom abban, hogy több ezer néző ki fog látogatni a stadionba, természetesen a mi szurkolóink közül is. A mi helyzetünkben minden támogatásra szükségünk van. Bajnokesélyes ellen lépünk pályára, egy olyan mérkőzésen, ahol nincs veszítenivalónk - nyilatkozta honlapunknak vezetőedzőnk. (vasasfc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Fekete Tivadar
Fekete Tivadar, a Nyíregyháza sportigazgatója a nyári átigazolásokról nyilatkozott.
Fehérvár
Pető Milán
A Vidi szerződést hosszabbított Pető Milánnal, aki éppen az előző fordulóban szerezte meg első élvonalbeli találatát.
Debreceni VSC
Japán támadó a kiszemelt?
A haon.hu szerint Naoaki Senaga a Debrecen látókörébe került.
Tovább az összes átigazoláshoz