Varga József fiatalon üstökösként robbant be a köztudatba a 2000-es évek végén, néhány év leforgása alatt szinte mindent elért, amiről magyar labdarúgó álmodhat: háromszor nyert bajnokságot a Debrecennel, válogatott lett és szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében is. A párharckereső, agilis középpályás később Németországban és Angliában a légióséletbe is belekóstolhatott, azonban ezután mégis hazatért az NB I-be. Varga itthon bajnok lett Fehérváron is, megfordult a Puskás Akadémiában, majd kiharcolta az első osztályba jutást a Lokival. A 35 esztendős futballista idén februárban - némileg váratlanul - eligazolt a DVSC-től, azóta a másodosztályú Kazincbarcikát játékosként, míg az élvonalbeli Diósgyőrt scoutként erősíti. A 35 esztendős futballistának a közelmúltban volt egy sajnálatos sérülése, április közepén a Nyíregyháza elleni bajnokin véletlenül összefejelt csapattársával, Szabó Barnabással, azóta nem lépett pályára.

A 34-szeres magyar válogatott középpályás a Csakfocinak nyilatkozott jelenlegi állapotáról, sérülése körülményeiről, valamint az ellentmondást nem tűrő játékáról. Varga kifejtette, mit tart a fő különbségnek a mai és a korábbi fiatal labdarúgó-generációk között, elmondta, miért nem tudott külföldön maradni karrierje csúcsán, illetve a mostani szerepeiről is beszélt. Emellett felelevenítette válogatott pályafutását és a debreceni búcsújáról is szót ejtett honlapunknak. Interjú Varga Józseffel.

Hogy vagy? Mit lehet tudni az állapotodról?

- Köszönöm szépen, most már jól vagyok, de nehéz időszak van mögöttem. Eltört a járomcsontom oldalsó része, de szerencsére nem kell feltétlenül műteni az arcomat. Jelenleg regenerálódok, járok kontrollra, és elvileg maradéktalanul meg is fogok gyógyulni. Az elmúlt másfél hétben azért voltak rosszabb napjaim, lázas voltam, az antibiotikumtól fájt a gyomrom, viszont utóbbit már elhagyhattam. Ha minden jól megy, heteken belül elkezdhetem a mozgást is - kezdte Varga József a Csakfocinak adott interjúját.

Hogy emlékszel vissza a szituációra?

- Volt egy magasra pattant labda, amiért mentem, szóltam a csapattársamnak, hogy enyém lesz a labda, de ő ezt nem hallotta, nem érzékelte abban a szituációban, meg is lökték, így én jártam pórul, mert egy ütemmel hamarabb ugrottam fel.

Hatalmas fájdalom borított el, úgy éreztem, mintha kihullott volna az összes fogam.

- Szerencsére nem mozdult el a járomcsontom és jelenleg olyan állapotban vagyok, hogy csak akkor műtenek meg, ha én is akarom. Az esetre visszatérve, rendkívül balszerencsés mozdulatsor volt, sajnos bárkivel megtörténhet.

Nem lehet téged sérülékeny játékosnak nevezni, most mégis pályafutásod utolsó kanyarjában ért egy ilyen szerencsétlen szituáció. Ez hogy érintett?

- Még 30 éves koromban a Puskás Akadémia játékosaként volt problémám a közelítőmmel, amiatt egy évem kiesett, részben mert félrekezelték. Azt leszámítva valóban nem volt komolyabb sérülésem a pályafutásom alatt. Nyilván soha nem érint jól, amikor egy ilyen akadályoz, hiszen már a rutinosabb játékosok közé tartozom, több van mögöttem, mint amennyi előttem. Az ijedtség nagy volt, de most azon vagyok, hogy mielőbb kijöjjek belőle és tudjak újra játszani.

A legtöbb emberben az veled kapcsolatban az általános reflex, hogy nagyon kellemetlen, küzdős, brusztolós játékos vagy. Ez a mentalitás lehetett oka a mostani sérülésnek?

- Természetesen, ha nem megyek bele a szituációba, akkor nincs ez a sérülés. Lehet összefüggés, hiszen sosem féltem belemenni a párharcokba, most mégis én húztam a rövidebbet. Ha újra ilyen játékhelyzetben találnám magam, biztos vagyok benne, hogy belevetném magam, egyszerűen ilyen a habitusom.

Ez a habitus egy örökölt tulajdonság, belülről fakad, vagy Debrecenben tanultad meg?

- Mindig is megvolt bennem, de egészen fiatalkorom óta erősítve is volt. Az volt a minimum, hogy valakinek ilyen legyen a mentalitása, ellenkező esetben lemorzsolódott. Abban az időben, amikor felkerültem az első csapathoz Debrecenben, ez elengedhetetlen feltétel volt ahhoz, hogy lehetőséget tudjak kapni.

Végigjártad a szamárlétrát a Lokinál, majd egész fiatalon mutatkozhattál be a felnőtt csapatban. Te miben voltál más fiatalként, mint a mostani 18-20 évesek?

- A mostani generációt egészen sok inger éri a hétköznapokban, ezért nem is lehet szerencsés az összehasonlítás, de az tény, hogy a körülöttem lévők és én sokkal elhivatottabbak és alázatosabbak voltunk. Valaki manapság kevesebb melót szeretne belefektetni a karrierjébe, azt látom, hogy a mostaniak kicsit kényelmesebbek. Még egyszer mondom, a jelenlegi fiatalok nemcsak a futballal tudnak foglalkozni, az internet miatt kitárult előttük az egész világ, emiatt teljesen más a személyiségük és a hozzáállásuk.

Úgy érzem ugyanakkor, nagyon kevés az az idő, amit ők valójában magával a labdarúgással töltenek. Nekem annak idején csak a labda létezett, míg ma - akár akadémiai rendszerben, akár máshogy - csak azt a napi másfél órát szánják a focira.

- Tudom, nehéz iskola után edzésre menni, majd onnan hazaérni és tanulni, de akkor is csak nagyon minimális idő jut a részükről a sportra. Nyilván van néhány pozitív kivétel, akik ha tisztában tudnak lenni az értékeikkel és a tehetségükkel, akkor ők eljuthatnak olyan szintre, ahova szeretnének.

Őket tudnád nevesíteni?

- Ha a Debrecenből indulok ki, akkor Baráth Pétert és Bényei Ágostont mindenképpen ki tudom emelni. A hozzáállásuk, életszemléletük és a tudatosságuk abszolút jelen van, ezért tudnak ott tartani a karrierjükben, ahol jelenleg tartanak.

Úgy tűnt, a Lokinál neked is tudatosan építették a karriered. Milyen pályát szántak neked az akkori vezetők?

- Erről talán Herczeg Andrást (korábbi debreceni vezetőedző - a szerk.) vagy Szima Gábort (a Loki egykori klubtulajdonosa – a szerk.) kellene megkérdezni. Azt tudom, hogy saját magamat nagyon tudatosan építettem, mindig olyan célokat tűztem ki magam elé, amelyeket megpróbáltam elérni. Hál’ Istennek az idő elteltével ezeket el is tudtam érni, ráadásul viszonylag hamar. Emiatt szinte pillanatok alatt változtak a célkitűzéseim, de nagyon hamar eljutottam oda, hogy mindent elértem, amit Magyarországon el lehet érni. Bajnokságokat, Magyar Kupákat és Szuperkupákat nyertem, válogatott lettem, valamint szerepeltem a Bajnokok Ligája csoportkörében is. Mondhatom, hogy tudatosan építettem magam, viszont az, hogy hogyan alakul egy labdarúgó élete, az nagyon összetett. Sok mindennek kell klappolnia egy olyan típusú játékosnál, mint amilyen én vagyok, hogy előrébb tudjon lépni, hiszen amikor egy támadó ontja a gólokat, nála nem kérdés, hogy lesznek csapatok, akik le akarják majd igazolni.

Nekem adódtak nagy lehetőségeim, amiket megkaphattam volna, viszont rajtam kívülálló tényezők miatt ezek végül meghiúsultak, bármennyire is vonzottak ezek a kihívások.

- Ennek ellenére fiatalon el tudtam kerülni a Bundesligába, majd az angol másodosztályba is, mindkét időszak jó visszajelzés volt számomra. Ha az összképet nézem, akkor nem lehet hiányérzetem, ebben ennyi volt. Megemlíteném még a fehérvári bajnoki címet és a Puskás Akadémiával kiharcolt bennmaradást is. Illetve végül a Debrecennel is vissza tudtunk kerülni az NB I-be, ahol stabilizáltuk a helyünket. Arra büszke vagyok, hogy ami ambíciót kitűztem, azt meg is tudtam mindenhol valósítani.

A két légióskaland után nem ragadtál meg külföldön. Miért?

- A Bundesliga-korszakom nagyon jól indult, hiszen az első meccsemen a Fürthtel az ellen a Schalke ellen tudtunk győzni 2-1-re, amely akkor remek csapat volt. Emlékszem, a mérkőzés után fiatal fejjel még úgy gondoltam, milyen egyszerű a német bajnokság. Persze, utána árnyaltabb lett bennem ez a kép, hisz voltak mérkőzések, amik sem a csapatnak, sem nekem nem sikerültek a legjobban, de úgy éreztem, nincs akkora szakadék, amit ne tudnék átugrani. A szezon végén kiestünk az első osztályból, nem volt vételi opció a szerződésemben, így nem maradtam a klubnál, de nekem sem volt célom a német másodosztályban szerepelni. Innen viszont egy teljes szezonra el tudtam menni Angliába, a Middlesbrough-ba, ahol pár meccs kivételével mindig számított rám a két vezetőedző: Tony Mowbray, majd José Mourinho egykori Real Madridos segítője, Aitor Karanka. Az idény végén bennmaradtunk, vártak is volna vissza a csapatba, viszont anyagi okok miatt nem valósult meg a transzfer.

A Boro a kölcsönvételért is nem kevés pénzt fizetett értem a DVSC-nek, majd a végleges szerződtetésem is további többszázezer euró lett volna. Az angol kalandnak így nem lett folytatása, amit nagyon rosszul éltem meg, azután lehetett rajtam látni, hogy nagyon elégedetlen voltam azzal a szituációval, mert szerettem volna kint maradni.

- Akkor már majdnem 26 éves voltam, és ezután nehéz volt bárhova elkerülni külföldön.

Szerinted a fiatalszabály segít abban, hogy több Varga József kerüljön ki a magyar pályákra?

- A fiatalszabály kapcsán kettős érzéseim vannak, mert a fiataloknak játszaniuk kell, de nem azért, mert egy szabály arra kötelezi a klubokat. A fiatalnak meg kell kapnia a lehetőséget, ahol bizonyíthatja, hogy megállja a helyét. A lényegi részét értem, hogy ezzel a juttatással ösztönzik a klubokat a szerepeltetésükre, ez fontos, mert minden országban övék a jövő. Ezért is van bennem kettősség, mert olykor a klub alkalmazza a szabályt, hogy pénzhez jusson, de később, mikor már nem fiatal az adott játékos, akkor sok esetben megválnak tőle, mert már nem számolnak vele.

A 2016-os Európa-bajnoki selejtezőkön még a magyar válogatott alapembere voltál, utána viszont három évig nem léptél pályára a nemzeti csapatban. Miként élted meg, hogy kimaradtál a sikerkorszakból?

- Azt gondolom, mindig tudtam élni a lehetőséggel, akár középpályásként, akár védőként kellett játszanom a válogatottban.

Amikor Bernd Strock lett a szövetségi kapitány, ő már nem számolt velem, nem bennem gondolkodott. Nem kaptam nála soha lehetőséget, egyetlen összetartásra sem hívott meg, nem nézett meg, így az én válogatott pályafutásom ott megtört.

- Utána még Szélesi Zoltán megbízott edzőként behívott, de azt követően újfent nem kerültem számításba, valamint jött egy fiatalabb, majd egy még fiatalabb generáció. Magamban frusztrált, hogy még egy edzőtáborba se hívtak meg, de egy labdarúgónak fel kell dolgoznia ezeket a helyzeteket.

34 válogatott mérkőzésig így is eljutottál, ebben volt Hollandia elleni 8-1-es vereség, bukaresti pontmentés és a svédek elleni, drámai győzelem is...

- Sokan a hollandiai kudarccal azonosítják az Egervári Sándor-féle válogatottat, de azt gondolom, jó pár jó teljesítményt is letettünk az asztalra, okoztunk meglepetéseket, a 2014-es világbajnoki pótselejtezőről épphogy lemaradtunk, szóval összességében bennem pozitívan él a válogatott korszak. Az más kérdés, hogy nekünk nagy tornára nem sikerült kijutnunk.

A Debrecen az alábbi sorokkal búcsúzott tőled február közepén: “Az egyeztetések alapján a játékos-pályafutásod végeztével visszavárnak a DVSC-be, s a klub kötelékében folytathatod sportszakmai karriered.” Diósgyőrben most mégis sportszakmai munkát végzel, illetve Kazincbarcikán továbbra is futballozol. A váltásban inkább a DVTK-s munka, az NB II-es KBSC, vagy a kettő együtt győzött meg?

- Mint említettem, már a rutinosabb játékosok közé sorolom magam, ugyanakkor egészséges vagyok és még szerettem volna futballozni. Debrecenben erre nem kaptam lehetőséget, ezért máshol kerestem erre megoldást. Nem számítottak rám a továbbiakban, viszont Kazincbarcikáról jött egy nagyon szimpatikus megkeresés, ami kiegészült ezzel a diósgyőri vonallal is. Ekkor éreztem, hogy ezt nekem találták ki: tudok játszani, és a sportszakmai részbe is bepillantást nyerhetek. Ez a komplett ajánlat győzött meg; Diósgyőrben megismerkedhetek az infrastruktúrával és a sportszakmai háttérrel is, nekem ez kiváltképp csábító volt. Látom, hogy a DVTK-nál hogyan gondolkodnak, hogy akarnak játékosokat nevelni. Hamarosan eljön az ideje, hogy már nem a pályán, hanem a másik oldalon fogok szerepelni, mert ki szeretném próbálni magam, akár edzőként is, ehhez pedig elengedhetetlen tudni, hogyan működik egy klub utánpótlása és a csapatok hogy néznek ki.

Nyilván a Debrecen azt kommunikálta, hogy szeretnék, ha a jövőben visszatérnék a klubhoz, majd meglátjuk, hogy ez megvalósul-e. Jelen pillanatban jól érzem magam Miskolcon és szeretnék élni a bizalommal.

Debrecenből szerettél volna visszavonulni?

- Amikor az NB II-be visszatértem, nem fordult meg bennem, hogy fogok még máshol futballozni, azonban ez másként alakult. Volt tulajdonosváltás, más felépítése lett a klubnak, mint a múltban. Nem fértem bele az elképzelésekbe, bántott a döntés, rosszul éreztem magam, de már túlvagyok ezen és még biztosan meg szeretném mutatni magam a pályán.

A mostani sérülésed befolyásol bármit abban a döntésedben, hogy meddig tervezel focizni?

- Örülök annak, hogy így megúsztam az egészet, elgondolkodtatott a sérülés a jövőmmel kapcsolatban, de az orvosok elmondták, hogy rendbe fogok jönni, így lehet, hogy csak a következő szezontól, de visszatérek a csapatba, amit nagyon várok már.