Vidi: Mellőzték a csatárt, de megbocsájthatnak neki – ez áll a háttérben

Ebben a szezonban még egyszer sem volt végig a pályán Stefan Scepovic, aki szóvá is tette mellőzését.
Budai László 2018. augusztus 17., péntek 8:39
Ebben a szezonban még egyszer sem volt végig a pályán Stefan Scepovic, aki szóvá is tette mellőzését.
Szerző: Budai László 2018. augusztus 17., péntek 8:39

A MOL Vidi FC két utolsó tétmeccsén még a keretben sem volt Stefan Scepovic, aki a tavaszi idényben 6 alkalommal is eredményes volt csapatában. Mindezt feltűnést is keltett a Malmö elleni meccs után, Marko Nikolicot meg is kérdezték arról, miért nem került a meccskeretbe sem a támadó. 

- Stefannal volt néhány probléma, de ezeket átbeszéltük, és szerintem hamar újra a keretben lesz - mondta a vezetőedző, utalva ezzel arra is, hogy nem sérülés miatt mellőzték a játékost. 

Honlapunk információi szerint a Spanyolországból igazolt támadó a kevés játéklehetőség miatt panaszkodott, nem volt ínyére, ahogyan Marko Nikolic az utóbbi időben rotálta a csapatot, és ezt nyíltan szóvá is tette. 

A fehérváriaknál azonban ezt nem nézték jó szemmel, ezért a vezetés és a stáb döntése értelmében afféle fegyelmezésként nem került az utolsó két tétmeccsen még a keretbe sem. 

Stefan Scepovic tavasszal egyébként 14 bajnokiból 6-szor volt eredményes, ami nem rossz mutató, ősszel azonban messze van ettől a teljesítménytől. 

Már csak azért is, mert lényegesen kevesebb játéklehetőséget kap a korábbiaknál. Csupán egyszer volt eddig kezdő, és egy alkalmat leszámítva soha nem tették be korábban a 68. percnél. 90 percet még egyszer sem töltött a pályán. 

Íme, Stefan Scsepovics idei játéklehetőségei

Malmö (otthon): keretben sem volt 

DVSC (otthon): keretben sem volt 

Malmö (idegenben): kispadon ült, a 89. percben cserélték be 

Ludogorets (otthon): kispadon ült, a 75. percben cserélték be 

Paks (otthon): kezdő volt, a 68. percben lecserélték 

Ludogorets (idegenben): kispadon ült, a 81. percben cserélték be 

Kisvárda (otthon): kispadon volt, a szünetben állt be, és gólt lőtt 

Dudelange (otthon): kispadon volt, de nem cserélték be 

Dudelange (idegenben): kispadon volt, a 79. percben cserélték be 

Úgy tudjuk egyébként, hogy a 28 éves szerb csatár valóban nem vágta el magát végleg a szakmai stábnál, a konfliktust rendezték, és kap még egy lehetőséget a bizonyításra, igaz, el kell fogadnia a vezetőedző döntéseit. 

Helyzetét idővel nem könnyítheti meg, hogy egy csatár szinte még biztosan érkezik a fehérváriakhoz - a Vidi lehetséges igazolásairól és Dzsudzsák Balázs helyzetéről alábbi cikkünkben írtunk.

Olvastad már?
Dzsudzsák Balázs a Vidinél? Kiderült, Marko Nikolics róla beszélt-e erősítésként
A játékost gyorsan összeboronálták a MOL-Vidivel, de nem Dzsudzsák Balázs a fehérváriak célpontja.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Nyugalmas következő napok
A Vojvodina 24 éves támadója, Bamidele Yusuf nem igazol a lilákhoz, és egyelőre mással sincs előrehaladott tárgyalás, így a napokban nem várható bejelentés érkezőről. (Lila Sector)
Szpari
Még ketten jöhetnek
Két játékost még szeretne igazolni a Szpari: egy bal oldali belső védőt és egy jobb oldali szélső középpályást.
DVTK
Luque fia a klubnál edz
A DVTK-nál tűnt fel a korábbi kedvenc José Luque fia, David Luque Rivero. A 21 éves, New Yorkban egyetemi szinten csatárként játszó fiatal néhány napig Diósgyőrben edz majd. (Diósgyőri könyv FB)
Tovább az összes átigazoláshoz