Az elmúlt időszakban rengeteg változás és fontos döntés született a magyar válogatott háza táján, Marco Rossi szövetségi kapitány a Csakfocinak kendőzetlen őszinteséggel beszélt többek között:
- a 2030-ig meghosszabbított szerződéséről,
- kommentelőkről és kritikákról,
- az MLSZ új szabályáról,
- Kerkez Milos potenciális klubváltásáról,
- a legnagyobb aggodalmáról,
- Gulácsi Péterről,
- Szoboszlai Dominik szezonjáról,
- az Európa-bajnoki szereplés tanulságairól
- és a fia szerepvállalásáról a magyar válogatott szakmai stábjában.
Kezdjünk mindjárt az egyik legaktuálisabb témával! Nemrég 2030-ig meghosszabbította a szerződését, azonban korábbi nyilatkozataiból úgy tűnt, mintha kissé hiányozna önnek a klubedzőség. Miért döntött mégis a szerződéshosszabbítás mellett?
– Nem szeretném azt mondani, hogy a klubedzőség könnyebb – mert a futballban semmi sem könnyű. Természetesen, amikor a játékosaid minden nap veled dolgoznak, akkor azok a te játékosaid, a válogatottnál viszont csak „kölcsön” kapod őket egy időre, és ez az én nézőpontomból nézve sokkal nehezebb feladat – kezdte Marco Rossi szövetségi kapitány a Csakfocinak. – Amit biztosan mondhatok, hogy senki sem ismeri a jövőt – én sem, de nagyon remélem, hogy a most kötött megállapodás érvényben maradhat a végéig, vagyis 2030-ig. Aztán utána majd, ha egészséges leszek, mindenképpen szeretnék klubcsapatnál dolgozni – ez teljesen biztos. Már korábban is elmondtam, hogy ha választhatnék – márpedig sokszor nincs ilyen lehetőség, mert edző sok van, csapat viszont kevés – a jövőben biztosan nem vállalnék munkát másik válogatottnál.
Ez számomra már egy lezárt kérdés: a magyar válogatottal szeretném befejezni a szövetségi kapitányi pályafutásomat. Remélem – sőt, úgy gondolom –, hogy ha eljutok a szerződésem végéig, az azért lesz, mert sikerült valami komoly eredményt elérnünk.
A hosszabbítással nem lett volna szerencsésebb megvárni a világbajnoki-selejtezők végét?
– Nem gondolnám. Volt egy szerződésem, amely idén decemberben járt volna le, majd amikor Csányi Sándor elnök úr döntött és felajánlotta a hosszabbítást, akkor megegyeztünk, és ezzel a kérdés le is zárult.
"Amikor valakit behívunk a válogatottba, és valaki mást nem, az nem szimpátia kérdése"
A magyar sportmédiában jelenleg szinte minden Kerkez Milosról szól. Beszélt vele a terveiről? Ön szerint melyik klub lenne számára a legjobb?
– Őszintén szólva, soha nem szoktam beleszólni a játékosok döntéseibe, ezekben a kérdésekben már így is elég sok szereplő érintett. A vágyam, hogy Milos a lehető legjobb döntést hozza meg a saját jövője szempontjából. Amit olvastam, az alapján olyan klubok közül választhat, mint a Manchester City, a Liverpool vagy a Real Madrid. Szerintem bármelyik döntést is hozza meg végül, az jó lesz – neki is, és nekünk is. Ezekben a klubokban emelkedik majd a színvonal, amivel nap mint nap találkozik – legyen szó a csapattársairól vagy épp az edzőiről. Ha Guardiola alatt dolgozhat, vagy akár a Real Madridhoz kerül, ahol Xabi Alonso lehet az edzője – ezek mind olyan lehetőségek, amelyek segítenek majd neki tovább fejlődni. Minden játékosnak vannak kisebb-nagyobb hiányosságai, és Milosnak is vannak területek, ahol még fejlődhet – egy ilyen közeg erre kiváló lehetőséget adna neki.
Nemrégiben lett hivatalos, hogy Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot. Az ő esetében az őszi távolmaradása már kapcsolatban állt ezzel a döntéssel?
– Igen, kapcsolódott hozzá. Péter tájékoztatott engem a szeptemberi mérkőzések után, akkor azt mondta, hogy személyes okok miatt azt szeretné, ha októberben és novemberben nem hívnánk meg. Elmagyarázta, hogy ha szükség lenne rá – például a világbajnoki selejtezőkön vagy más esetekben –, akkor a rendelkezésünkre fog állni, de végül a márciusi mérkőzések után úgy döntött, hogy végleg visszavonul a válogatottól.
Természetesen nem örültem ennek, hiszen amikor egy játékos úgy dönt, hogy búcsút mond a válogatottnak, főleg, ha még szerepel a terveimben, az sosem jó érzés.
– Ugyanakkor elmondtam neki, hogy tiszteletben tartom a döntését. Őszintén szólva – bár senki sincs Péter szintjén –, hiszen ő az egyetlen kapusunk, aki már tíz éve folyamatosan topbajnokságban véd – mégis úgy gondolom, hogy ezen a poszton jól állunk a jövőre nézve. Ott van még Dibusz és Szappanos, akikre továbbra is maximálisan számíthatunk, Tóth Balázsra szintén, aki ráadásul fiatalabb, még csak 27 éves. És jönnek a még fiatalabbak: Hegyi Krisztián, Yaakobishvili Áron vagy Pécsi Ármin, szóval azt mondhatom, hogy a kapusposzt jövője nem tűnik problémásnak. Sokkal inkább aggódom a középcsatár pozíció miatt.
A mostani keretbe mindössze egy klasszikus centert válogatott be: Varga Barnabást...
– Valahányszor behívtam Szalai Ádámot, rengeteg kritika ért miatta, pedig már akkor tudtuk, hogy abban a pillanatban, amikor visszavonul, nagyon nehéz lesz őt pótolni. Valóban, azóta is nehéz, különösen azért, amit a csapatért tett – nemcsak a fontos góljai miatt, hanem mert rengeteget dolgozott védekezésben is, amikor az ellenfélnél volt a labda. Ez egy nagyon fontos szempont akkor, amikor olyan ellenfelek ellen kell játszanunk, mint Portugália, Németország, Hollandia vagy Svájc. Ha egy játékos – beleértve a csatárokat is – nem dolgozik keményen védekezésben, akkor simán kikaphatunk öt-hat góllal is. Ezért is olyan nehéz csatárt találnom a válogatottba. Varga Barnabás bizonyította, hogy vannak olyan képességei, amelyek nemzetközi szinten is jók – például a fejelése, vagy ahogyan megtartja a labdát és összjátékot alakít ki a társaival. Varga emellett a védekezésnél is kulcsfontosságú – ha megnézzük, hány labdát fejel ki a pontrúgásoknál, az rengeteget számít. Most épp nem a legjobb formájában van, de a képességei ettől függetlenül magas szintűek. Persze vannak más csatárok, akik most jó formában vannak, viszont amíg én vagyok a szövetségi kapitány, az én véleményem számít, és ha valakit nem hívok be, az azért van, mert úgy gondolom, hogy nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek a nemzetközi szinthez szükségesek. Amikor valakit behívunk a válogatottba, és valaki mást nem, az nem szimpátia kérdése. Az NB I-es meccseket minden héten megnézem élőben, aztán videón visszanézem azokat a mérkőzéseket, ahol a játékosaink külföldön játszanak.
Az elmúlt hét évben több meccset néztem meg, mint az azelőtti életem során összesen. Idáig, ha meghívtam valakit, annak oka volt. Ha hét év után még mindig vannak emberek, akik megkérdőjelezik, hogy helyesen döntök-e ezekben a kérdésekben, akkor az két dolgot jelent: vagy biztosan nem ismernek engem, vagy nem értenek eléggé a focihoz.
– 2012 óta vagyok Magyarországon, most 2025-öt írunk, és további öt évre van szerződésem. Hány külföldi edző dolgozott ilyen hosszú ideig Magyarországon? Senki. Ez azért van, mert olyan jóképű vagyok? Nem hiszem (nevet). Vagy hogy különleges kapcsolataim lennének? Az sem. Ez annak köszönhető, hogy becsületesen és maximális erőbedobással végzem a munkám. Tisztességes vagyok minden játékossal és ügynökkel, soha nem hívtam be játékost csak azért, mert jó kapcsolatban vagyok az ügynökével. A legjobb tudásom szerint végzem a munkámat, persze lehet, hogy ez sem lesz elég, ha nem jönnek az eredmények – de minden tőlem telhetőt megteszek.
"Segítenünk kell a fiatalokat abban, hogy megtegyék ezt a szemléletváltást, a legnagyobb problémát ugyanis a mentalitásuk jelenti"
Ha már szóba kerültek a támadók, mit gondol Szoboszlai Dominik Premier League-győzelemmel zárult idényéről?
– Dominik az előző szezonban nagyon jól kezdett, majd tavasszal eléggé elfáradt, most viszont – valószínűleg azért, mert bizonyos dolgokat megértett – javult az életvitelében, az edzésmódszereiben, és abban is, ahogy plusz munkát végez. Látszik a fejlődés, az egész idény során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A szezon elejétől kezdve szinte mindig a kezdőcsapat tagja volt – rengeteg meccsen játszott, és fontos szerepet töltött be a Liverpoolban. Abszolút jó úton halad, ugyanakkor továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy még benne is van fejlődési lehetőség. Szerintem több gólt is szerezhetne, gyakran mondom neki: lőj bátrabban! Például a legutóbbi meccsen is lőtt egy olyan helyzetből, ami szinte lehetetlen volt – de amikor tényleg esélyes szituációban van, akkor sokszor nem vállalja el, pedig a rúgótechnikája kiváló, ezért sokkal többször kellene próbálkoznia, így sokkal több gólt szerezhetne.
A nap végén – különösen, ha támadó középpályásként játszol – az igazán nagy klasszisok és a „csak” nagyon jó játékosok közti különbséget a gólok száma adja.
Szintén közelmúltbeli hír, hogy az MLSZ új szabálya értelmében azok az NB I-es csapatok, amelyek a 2026/27-es idénytől egyszerre legalább öt magyar játékost – köztük egy U21-es magyar labdarúgót – szerepeltetnek a pályán, jelentős anyagi támogatásban részesülhetnek, akár 500 millió forint értékben is. Mi a véleménye erről a reformról?
– Az, ha több magyar játékos szerepel rendszeresen az NB I-ben, nagyobb mozgásteret adhat számunkra a válogatásban.
Ugyanakkor, ha ezen játékosok — különösen a fiatalok — biztosak lehetnek abban, hogy legalább öt-hat főnek rendszeresen játszania kell, akkor a mentalitásukat ismerve, nem biztos, hogy mindig megteszik a szükséges erőfeszítést azért, hogy valóban kiérdemeljék a helyüket a csapatban.
– Minden döntésnek van tehát jó oldala, de lehetnek árnyoldalai is. Úgy érzem azonban, eljött az idő, hogy kipróbáljunk egy ehhez hasonló megközelítést. A szövetség elnöke és az MLSZ vezetősége így döntött, bízunk benne, hogy ez hasznos lehet számunkra. Természetesen, ehhez az öltözőn belül és a játékosok között — különösen a magyarok között — versenyhelyzetre lesz szükség, ez az egyetlen helyes út. Azt gondolom, segítenünk kell a fiatalokat abban, hogy megtegyék ezt a szemléletváltást, a legnagyobb problémát ugyanis a mentalitásuk jelenti.
"Ha a három pont helyett nulla ponttal estünk volna ki, az valóban szégyen lett volna"
A most befejeződött idényben is sok NB I-es mérkőzésre látogatott ki hétvégente. Hogyan értékeli a szezon alakulását, illetve a bajnoki címért folytatott versenyfutást?
– Ha az eredményeket nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy az elmúlt hat-hét évben ez volt az első olyan bajnokság, ahol valóban a legvégéig éles volt a küzdelem. Különösen azért, mert a Ferencváros és a Puskás Akadémia között zajlott a versenyfutás, ami főleg annak volt köszönhető, hogy a Puskás Akadémia kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és az eredményeket tekintve is következetesebb volt. Mindemellett a Ferencváros kicsit visszaesett, mind a játék színvonalában, mind az NB I-es eredményekben. Persze, Európában jól szerepeltek, messzire jutottak, és valószínűleg az, hogy hosszú ideig kellett helytállniuk egyszerre az európai kupákban és a bajnokságban, ez sok energiájukat felemésztette. Az FTC emiatt nem tudott mindig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani az NB I-ben, azonban mindezek izgalmasabbá is tették a szezont a szurkolók számára.
Kicsit ugorjunk vissza az időben! A tavaly nyári Európa-bajnokság után volt egy nyilatkozata, melyben a következőket mondta: „Egy pillanatát sem élveztem ennek az Eb-nek”. Miért vélekedett akkor így?
Ez egy erős érzelmi reakció volt abban a pillanatban, éppen ezért néha sokkal jobb csak akkor nyilatkozni, amikor már tisztábban látja az ember a helyzetet, és hagy egy kis időt az ilyen események leülepedésére.
– Mentálisan erősek voltunk, küzdöttünk, és végül Skócia ellen három pontot szereztünk. A kiesésünk csak a gólkülönbségen múlt — sőt, leginkább azon, hogy Grúzia legyőzte Portugáliát, ami százból egyszer fordul elő. Ez akkor nagyon különös és nehezen feldolgozható volt, rengeteg érzelem kavargott bennem egyszerre. Úgy éreztem, hogy nem tudtunk eleget edzeni, sok volt a sérült játékosunk is. A feladatunk így leginkább abból állt, hogy két mérkőzés között regeneráljuk a játékosokat, végül pedig nem maradt elég időnk a gyakorlásra. Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a csapatunknak ahhoz, hogy versenyképes legyen, a taktikai utasításokat a pályán kell gyakorolnia. Nem elég elmondani, nem elég videón megmutatni, nem elég beszélni róla. A legmagasabb szinten játszó futballistáknál talán működhet, ha a taktikai elképzeléseket csak elmondják vagy videón mutatják meg nekik. Nálunk is remek játékosok vannak, de nem tartozunk a világ élvonalába, és ezt reálisan kell látnunk. Természetesen van bennünk fejlődési potenciál, keményen dolgozunk, így előreléphetünk, és hosszú távon erősödhetünk is, de ha azt gondoljuk, hogy jelenleg egy szinten vagyunk olyan válogatottakkal, mint Anglia, Spanyolország vagy Németország, akkor ezzel csak becsapjuk magunkat. A különbséget elsősorban a játékosok egyéni képességei jelentik, és éppen ezért ezen a téren is a valósághoz igazodva kell gondolkodnunk és építkeznünk.
Az Európa-bajnokság után fia, Simone egy erősebb nyilatkozatot tett: „Benne volt a levegőben, hogy ha győzelem nélkül kiesünk, akkor lemond a szövetségi kapitányi posztról”. Ez valóban fedte a valóságot?
– Ha a három pont helyett nulla ponttal estünk volna ki, az valóban szégyen lett volna, de ebben az esetben nem tudom, mit tettem volna másképp. Véleményem szerint a végén a szereplésünk átlagosnak értékelhető — se nem kiemelkedő, se nem rossz. Ismétlem, rosszul kezdtünk, de fokozatosan javultunk, és a németek ellen is többet érdemeltünk volna. Fontos megemlíteni, hogy az Európa-bajnokság óta egyik legfontosabb, de kevéssé hangsúlyozott tényező, hogy a szerencse gyakran nem állt mellettünk, miközben korábban ez előfordult.
Sokszor ki is emeltem, amikor a sorsunk úgy alakult: „jól játszottunk, de szerencsénk is volt”. Amikor viszont rosszak voltak az eredmények és veszítettünk, senki nem mondta, hogy balszerencsénk is volt. Nem keresek mentségeket, de egy külső szemlélő — akár újságíró vagy szurkoló — ezt észreveheti. Sajnos erről soha nem esett szó, pedig ez is része az összképnek, amit az embereknek figyelembe kellene venniük a mérlegelésnél.
– De hangsúlyoznám, hogy ez volt a harmadik egymást követő Európa-bajnokság, amin ott volt a magyar válogatott — ha nem tévedek, ilyen még soha nem történt a magyar labdarúgás történetében, még akkor sem, amikor a magyar nemzeti csapat kiemelkedően teljesített. Ezek eredmények és tények, nem vélemények. Mindenkinek lehet más a véleménye, de a futballban a számok számítanak.
"Soha nem adnék neki semmit ingyen, ezt akár vissza is lehet keresni a korábbi interjúimból"
Korábbi sajtótájékoztatókon többször hadakozott már egy kritikus közeggel, akik elmondása szerint „állás nélküli edzők”, akik miatt a válogatottjának az eredményeit „a kukába kellene dobni”, és akik nem tisztelik a személyét. Miért tartja fontosnak, hogy figyelmet irányítson ezekre a hangokra?
– Őszintén szólva mostanában már nem igazán figyelem a kommenteket, nem nézem a közösségi oldalakat. Persze látogatom őket, de nem olvasom a hozzászólásokat, amelyek engem érintenek. Ennek több oka van: ha a kritika a teljesítményre vonatkozik, és ésszerű, akkor azt teljes mértékben elfogadom. De ha valaki alaptalanul vagy teljesen valótlan dolgok alapján kritizál, azt nem érdemes még elolvasni sem. Nem szoktam válaszolni ilyenkor, soha nem is tettem. Egyszerűen vannak, akik mindent kritizálnak — nem csak Magyarországon, hanem világszerte.
Alapvetően, ha valakinek annyi ideje van, hogy mindent kommentáljon, az azt jelenti, hogy valószínűleg semmi dolga nincs az életben. Ha pedig valaki elfoglalt a munkájával, nincs ideje kommentelni, ezért nem veszem túl komolyan az ilyen megnyilvánulásokat.
– Számomra fontos, hogy tisztelettel bánjak a szurkolókkal, ezért időnként megpróbálom részletesebben is elmagyarázni bizonyos döntéseim okát. Egy dolgot viszont teljesen biztosan állíthatok: a döntéseim az enyémek, senki nem kényszerít rám semmit. Teljesen szabad kezet kaptam, hogy meghívjam, akit csak akarok, és hogy játsszon az, akit én szeretnék.
Nemrég bejelentették, hogy a fia, Simone is benne lesz a szakmai stábban, videóelemzőként tevékenykedik majd a jövőben. Ő korábban még nem dolgozott a profi futballban, ennek tükrében mennyire rizikós ez a lépés?
– Ez a döntés valójában már évekkel ezelőtt megszületett. Amikor idejöttem, négy olasz szakembert hoztam magammal, majd lépésről lépésre elkezdtük őket magyar szakemberekre cserélni. Ezt nagyon helyes döntésnek tartom, és örülök, hogy végig tudtam vinni. Amikor az utolsó külföldi munkatárstól megváltunk 2021-ben, már egyeztettem az MLSZ-szel arról, hogy amikor lesz rá lehetőség, szeretném, ha a fiam csatlakozhatna a stábomhoz, és az MLSZ-nek semmi kifogása nem volt ellene, mivel a fiam nem „újonc”, rendelkezik UEFA B licenccel és meccselemzői képesítéssel is. Amire én különösen figyelek a stábtagok kiválasztásánál, az egyrészt a szakmaiság, másrészt a lojalitás, és ebben az esetben a lojalitás garantált. Természetesen a szakmai szempontokat is meg kell majd ítélni, de biztos vagyok benne, hogy a fiam megfelelő tudással rendelkezik, ezért hívtam ide. Még ha vízilabdázóként is kezdte a pályafutását, nagyon jól ismeri a csapatsport dinamikáját, ezt mindig is nagyra értékelték nála a klubjai, volt olyan korábbi klubja, ahova visszahívták, hogy ezen a téren adjon nekik tanácsot, ezért is gondolom úgy, hogy hasznos tagja lehet a csapatnak. Hogy kockázatos döntés-e? Igen, lehet kockázatos, de már vannak nálunk tapasztalt videóelemzők, Simone velük együtt dolgozik, és a feladata majd a pálya és az elemzői munka közötti kapcsolattartás lesz. Természetesen, mint minden egyetemet végzett fiatalnak, neki is tapasztalatot kell szereznie, tanulnia kell.
Soha nem adnék neki semmit ingyen, ezt akár vissza is lehet keresni a korábbi interjúimból: amikor a fiam még 9-10 éves volt, én magam mondtam az édesanyjának, hogy próbálja ki magát másban, mert a futball nem neki való, nem tehetséges benne. Soha nem állítottam be őt a legjobbnak, és így volt ez a lányom esetében is. Most sem azért hozom be a stábba, mert ő a legjobb, hanem mert hiszek benne, hogy hasznos lehet számunkra, amíg velünk fejlődik és tapasztalatot szerez.
– Illetve végsősoron a szakmai stáb tagjait az edző választja ki, így én is ezt a gyakorlatot követtem. A fiam 32 éves, most kezdte el ezt a pályafutását, ez a helyzet hasonló ahhoz, amikor például Laczkó Zsoltot vagy Szalai Ádámot hívtam meg a stábba — ugyanolyan jellegű kockázat ez.
"Ez még az étvágyamat is elveszi..."
Említette korábban, milyen nehéz egy szövetségi kapitánynak, amikor a játékosokkal csak néhány napja van az összetartásra. Hogyan tudja ilyenkor hatékonyan felkészíteni a csapatot a mérkőzésekre?
– Ahogy már korábban is mondtam, mindig azon dolgozunk, hogy a játékosokat taktikai szempontból is felkészítsük, elsősorban videók és megbeszélések segítségével. A kevés edzésen, ami rendelkezésünkre áll, igyekszünk beépíteni minden olyan taktikai elemet, ami hasznos lehet a mérkőzésen. Az viszont, hogy a klubjaikban milyen elvek szerint dolgoznak, ugye nem teljes részleteiben ismerjük. Nálunk világos és egyszerű alapelvek vannak, szinte mindig ugyanazt a rendszert alkalmazom. Most, júniusban találkozunk, legutóbb márciusban volt egy összejövetelünk. A következő szeptemberi, októberi, novemberi időszakban pedig három összetartásunk lesz, tehát a szeptembertől márciusig tartó hat-hét-nyolc hónapon át összesen csupán három alkalommal találkozunk. Ez nem könnyű, különösen úgy, hogy az UEFA válogatott időszakai gyakran hét napon belül több meccset is előírnak. Legutóbb például kevesebb mint egy héten belül két meccset játszottunk, így szinte semmi idő nem maradt edzésre a mérkőzések között. Valóban nem könnyű, éppen ezért van előnye a legjobb csapatoknak: ők olyan kiváló, taktikai szempontból érett játékosokkal rendelkeznek, akiknél a mérsékelt edzésidő is kevésbé jelent problémát, és ez nagy előnyt jelent a többi csapattal szemben.
Mit kell tudnia egy jó szövetségi kapitánynak?
A legfontosabb tulajdonság, hogy mielőtt egy szövetségi kapitány megszólal, számoljon el legalább tízig. Nem engedheted meg magadnak, hogy annyira érzelmes legyél, mint egy klubcsapatnál. Minden egyes megszólalás előtt sokkal alaposabban át kell gondolnod, hogy a szavaid mit jelenthetnek a közönség, a szurkolók számára.
– Főleg azért, mert a válogatott iránti érdeklődés az egész ország ügye, nem csak az ország egy kis részét alkotó szűkebb szurkolói rétegé. Ami pedig a pályán való munkát illeti: teljesen másfajta feladatkör ez. A válogatottnál szinte kizárólag a taktikai felkészítésre van lehetőség, de emellett mentálisan is dolgoznunk kell a játékosokkal, hogy egységet teremtsünk a csapaton belül. Ami pedig a fizikai felkészültséget illeti, a futball egyre inkább ember-orientált (man-oriented – a szerk.), vagyis az egyéni párharcok dominálnak, a fizikai állapot döntő tényezővé vált, ezért remélem, hogy ezen a téren tudunk még fejlődni.
Mi igaz abból, hogy meccsnapon nem nagyon tud enni, de rengeteg kávét iszik?
– Az igazság az, hogy egész nap rengeteg kávét iszom – nem csak meccsnapokon. Például ma már ez a harmadik csésze eszpresszóm, pedig alig múlt el 10 óra (nevet). Ebéd után, délután három óra után már abbahagyom, mert különben nem tudnék aludni éjszaka. Ami az étkezést illeti, meccsnapokon reggelire normálisan eszem, de ebédre általában csak egy kis fehér rizst. Ha túl sokat ennék, az nem lenne ideális, ezért inkább csak nagyon keveset eszem. Részben fizikai okokból, de őszintén szólva, az idegesség is közrejátszik. Ilyenkor rengeteg bennem a feszültség, hiszen hiába készíted fel a csapatot a lehető legjobban, a mérkőzés kimenetele sokszor olyan tényezőkön múlik, amiket egyszerűen nem lehet irányítani. Ez az, ami igazán idegőrlő: ha csak azokra a tényezőkre kellene figyelnem, amiket valóban kontrollálni tudok, valószínűleg sokkal nyugodtabban tudnék leülni a kispadra, de mivel a végeredmény gyakran nem csak rajtunk múlik, a bizonytalanság mindig ott van — és ez még az étvágyamat is elveszi.
MOKÁNY LAJOS, PÓCZIK DÁVID
