A Csakfocinak többek között beszél arról, hogy:
- hogyan élte meg, amikor Lipcsei utódjának kiáltották ki a Fradiban,
- miért tartja az egyik legnagyobb hibájának, hogy nem ment el kölcsönbe a Fraditól,
- lát-e valamilyen párhuzamot a saját esete és Tóth Alex berobbanása között,
- hogyan került a realityműsorok világába, és celebnek érzi-e magát,
- miben látja a magyar utánpótlás legnagyobb lemaradását,
- milyen élményei voltak Pintér Attilával és Prukner Lászlóval – a jót és a rosszat is elmondja.
"A profi futball azon része nem hiányzik, hogy rengeteg időt elvesz"
Mennyire van jelen a foci az életedben? Az MLSZ adatbankja szerint ősszel a megyei másodosztályú Pécelnél játszottál, de 2025-ben még nem léptél pályára.
– Miután 2020 nyarán abbahagytam a profi karrieremet, nagyjából egy évig nem léptem pályára, konditerembe jártam, az volt a hobbim. De nagyon hiányzott a foci, a legjobb barátom pedig Ausztriában játszott akkor már évek óta és megkérdezte, lenne-e kedvem kiigazolni. Ekkor nagyon benne voltam a kondizásban, 90 kg voltam, a mezt is az alapján kellett kiválasztanom, hogy melyik jön rám, de végül elkezdtem játszani az alsóbb osztályú Harlandban, aztán fél évvel később váltottunk és a Neulengbachba igazoltunk. Pécelen pedig azért voltam átmenetileg ősszel, mert volt egy komolyabb sérülésem, elszakadt a keresztszalagom, és ezt követően ott kezdtem el edzeni, illetve kaptam egy kis játéklehetőséget is, hogy újra formába lendüljek. Edzeni továbbra is Pécelen szoktam, hétvégén pedig Ausztriába járok meccsekre. Életem legnehezebb időszakán és rehabilitációján vagyok túl egyébként, hiába volt már ezt megelőzően öt műtétem is. Hiába volt azonban ez a legnehezebb, most voltam a legprofibb kezek között, Csaba Zsófia emberileg és szakmailag is olyat adott nekem a nehéz időszakban, amire nagyon nagy szükségem volt és nagyon hálás vagyok neki.
Más területen nem tervezel kapcsolódni a focihoz? Mennyire vonz például az edzői pálya, vagy valamilyen vezetői tisztség?
Nem igazán van tervben egyik út sem. Nem szeretnék edzősködni, mert a profi futball azon része nem hiányzik, hogy rengeteg időt elvesz a hétköznapokból és a hétvégékből is, számomra pedig nagyon fontos, hogy minél többet lehessek a családommal, sportigazgatói végzettségem pedig nincs, úgyhogy ez az út sem érdekel.
Ami talán még a labdarúgáshoz kapcsolódik valamilyen szinten, az az, hogy nemrégiben indítottam el az új vállalkozásomat, ami a betegútmenedzsmenttel foglalkozik. Nem csak civil emberek, hanem profi sportolók és labdarúgók is az ügyfeleim között vannak.
Az utóbbi években több kereskedelmi csatornán is feltűntél reality- és bulvárműsorokban. Hogy jött neked ez a pálya?
– Főképp ez természetesen annak köszönhető, hogy összejöttem akkoriban a párommal, aki jelenleg már a feleségem, hiszen ő akkor is már egy ismert televíziós- és médiaszemélyiség volt. A pályafutásom elején még nem igazán volt jellemző a közösségi média jelenlét és a televíziós szereplés a labdarúgók körében, mondhatni, hogy én az elsők között voltam, aki megjelent ilyen műsorokban, azóta pedig már láthatja mindenki, hogy egyre több korábbi, vagy jelenlegi profi sportoló és labdarúgó tűnik fel a képernyőkön. Eleinte kizárólag azért hívtak ilyen műsorokba, mert Hódi Pamela párja voltam, majd egyre többször hívtak már külön is csak engem, mert jó karakternek tartanak. De azt gondolom, egyáltalán nem viszem túlzásba ezt az egészet, van viszont néhány műsor, ami érdekes számomra és azokba szívesen elmegyek, ha van rá lehetőség.
Mennyire irtóztál az elején a tévés szereplésektől? Régebben azért sokáig tabu volt ez az élsportolóknál, mostanra pedig már mondhatni, hogy megszokottá vált a jelenlétük a kereskedelmi csatornákon.
– Még nekem is volt néhány olyan edzőm, akinek nagyon szúrta a szemét ez a vonal, de akár néhány sportvezetőt is említhetnék. Fura volt számukra, hogy egy futballista is megjelenhet ebben a világban, és akkoriban még nem ismerték fel, hogy egyáltalán nem ördögtől való, ha az ember ezt normálisan tudja kezelni, minőségi és jól felépített közösségi oldallal rendelkezik, és megválogatja azt is, hogy milyen műsorokat vállal el. Azt gondolom, ez egyáltalán nem megy a teljesítmény rovására, ezért vált elfogadottabbá.
"Hogy Varga Barnabás vagy Majka keres-e jobban?"
Celebnek tartod magad? Profi játékosként ismertek fel többen az utcán, vagy manapság?
– Nem gondolom magam sem celebnek, sem profi médiaszemélyiségnek. Egy volt profi labdarúgó vagyok, akinek a felesége ismert a médiában. Nyilván, már nem csak a Ferencváros miatt ismernek egyre többen, hanem a feleségem és a realityműsorok révén is. Nehéz összehasonlítani, hogy mikor ismertek fel többen, más réteget értem el akkor és mást most. Sokan ismertek és kedveltek, amikor a Fradiban fociztam, talán most ismertebb vagyok, de elsősorban azért, mert manapság elterjedtebb a közösségi média, a 2010-es évek elején még csak a Facebook volt ismert, nem úgy működött a világ.
Mivel lehet jobban keresni? Labdarúgással vagy a tévés szereplésekkel?
– Erre nehéz válaszolnom, mert nem vagyok teljesen tisztában azért már a mai profi labdarúgók fizetésével.
Én akkoriban havonta kaptam fizetést, manapság pedig a tévézésből csak akkor kapok pénzt, ha elvállalok néha egy-egy műsort, de ebből nincs sok. Ha párhuzamot kéne vonni, én sem tudnám eldönteni, hogy ki kereshet jobban, Varga Barnabás vagy Majka.
Mennyire van jelen az életedben a Ferencváros? Mikor voltál utoljára Fradi-meccsen?
– Szerintem akkor, amikor én játszottam ott. Mindenesetre ez semmit nem változtat azon, hogy én mennyire szeretem továbbra is a Ferencvárost, mindig megnézem a tévében a meccsüket.
A te idődben másabb volt például a szurkolói kultúra is, hiszen te játszottál még azon a Diósgyőr elleni mérkőzésen, ami lelátói balhé és pályára dobott tárgyak miatt félbeszakadt, ez manapság már nehezen elképzelhető.
– Egyértelműen másabb lett, puhult ez a világ is. Nyilván most már a kamerarendszereknek és a biztonsági intézkedéseknek köszönhetően kiszorultak a balhésabb drukkerek, akik egyébként tök jó hangulatot tudtak teremteni, amikor szurkoltak. Manapság már tisztább, „fehérebb”, fogyaszthatóbb, 21. századibb lett minden. Akkoriban más érzelmek, érzések voltak. De ehhez kapcsolódik például a VAR is, ma már nem lehet olyan csibészségeket elkövetni a pályán, mint régebben, mert rögtön észreveszik és piros lap jár érte. Amit régen megcsinált Dragóner Attila vagy Mátyus János a kreatívabb csatárokkal és a tehetséges fiatal játékosokkal, azt ma már nem lehet, persze ez nem is feltétlenül a szép focihoz kapcsolódott, de a játék része volt, a magyar ember szerette. Valaki a mostanit szereti, valaki visszasírja a régit.
A Fradi is sokat változott. Te 2008-ban mutatkoztál be az első csapatban egy NB II-es meccsen, amikor is nem épp a fénykorát élte a klub.
– Én mégis azt éreztem akkor, hogy a legjobb helyen vagyok a világon. Teljesen mindegy volt számomra, hogy épp nincsenek vitaminok bekészítve a meccs előtt, vagy nincsenek nagy étkezések utána, nincs alánk téve minden. Nem foglalkoztam ezzel, örültem, hogy ott vagyok a Ferencváros első csapatában, persze az akkori lehetőségeket és körülményeket össze sem lehet hasonlítani a mostanival. A mai játékosok nem tudják már elképzelni, milyen az, amikor fél évig nem kapsz fizetést, de volt olyan csapattársam, aki még több ideig nem kapott. Nehéz elképzelni, hogy a maiak hogyan tudnának így a focira koncentrálni, vagy milyen sztrájkokba kezdenének. Nyilván sokkal jobb a mostani helyzet, sokkal jobban meg vannak becsülve a játékosok, csak a futballra kell koncentrálniuk. Főznek számukra, profin étkeznek, mi pedig mentünk edzés után gyros tálat enni.
"Pont ezen úszott el ez az egész Fradi-sztori..."
A debütáló szezonodban még csak négy meccset játszottál, ám a következő idényben már alapemberré váltál. Mikor tudatosult benned, hogy sokat várnak tőled?
– Miután lejátszottam azt a négy mérkőzést, még volt egy fontos találkozója az ificsapatnak Debrecenben és szólt is Balogh Gábor „Torony” edző, hogy szeretné, ha játszanék. Ennek azonban nem nagyon örült Bobby Davison, azt mondta, nem kellene már ott játszanom, inkább készüljek arra, hogy a két héttel később kezdődő alapozásra kipihent legyek. Ekkor már éreztem, hogy még komolyabban fognak számolni velem, igaz az edzőmeccseken és az első bajnokikon csak csere voltam, de sikerült beküzdenem magam a kezdőcsapatba, és nehéz is volt onnan kirobbantani utána. Pedig akkor volt még olyan szabály is, hogy két 21 éven aluli játékosnak kötelező volt játszani – tehát nem csak ajánlás volt, mint manapság, és még csak pénzt sem kaptak érte a klubok –, és az egyik mindig Holczer Ádám volt a kapuban, tehát a mezőnybe már csak egy ilyen hely maradt. Olyan fiatalokkal kellett megküzdenem ezért a helyért, mint például Fitos László, aki előtte az év játékosa lett, ki akarták vinni a Sheffield Unitedhez, az Angliából hazatérő, hatalmas tehetségnek tartott Zsivóczky Norbert, vagy épp Kulcsár Dávid és Bartha László, akik sokat letettek az asztalra. Őket kellett kiszorítanom, na meg persze a külföldieket, nekem pedig sikerült is, úgyhogy komoly teljesítmény volt e mögött.
Mikor kezdett el nagy felhajtás lenni körülötted? Hogyan tudtál ezzel megbirkózni?
Sehogyan, pont ezen úszott el ez az egész Fradi-sztori. Akkor kezdett el nagy felhajtás lenni körülöttem, amikor sajnos Lipcsei Péter megsérült. Nekem ekkor jól ment, fiatal voltam, Fradi-nevelés, nagy gólokat rúgtam, jól cseleztem, minden klappolt ahhoz, hogy egy szerethető játékos legyek, illetve az is igaz, hogy egy saját nevelésű játékosnak több mindent elnéznek a drukkerek is, jobban tudják sztárolni. Nem volt azonban ekkor olyan segítségem, aki meg tudta volna mondani, hogy mivel jár a Ferencváros. Ha sokszor mondják rád, hogy te vagy Lipcsei Péter utódja, akkor előbb-utóbb elhiszed,
még ha ez nincs is úgy, mert a játékunk és a személyiségünk sem volt ugyanolyan, a tudásunkról pedig nem is beszélve. Peti akkor már ötvenvalahányszoros válogatott volt, több bajnoki címmel és külföldi karrierrel a háta mögött, felesleges volt őt egy 18 éves ifistához hasonlítani. De ha sokan mondják ezt, közben pedig tízezrek éltetik a nevedet, akkor sok mindent el tudsz hinni, én pedig el is hittem. Nehezen tudtam ezt kezelni, rányomta a bélyegét a teljesítményemre. Sajnálom, hogy akkoriban még nem igazán volt elterjedt az, hogy a focisták sportpszichológushoz járjanak. Ahogyan a kudarcot, úgy a sikert is nehéz kezelni. Összességében pedig jelenleg is még a mentális felkészítésben látom a magyar utánpótlás lemaradását, én pedig akkoriban végképp le voltam maradva ebben.
Nagy hiányérzet van benned a Fradi-karrieredet illetően?
– Az is lehet, hogy Fradi-legenda vált volna belőlem, talán csak mostanában jöttem volna el a klubtól, ha erre akkor figyel valaki velem kapcsolatban. De ez így alakult, így volt kerek, mindennek megvan a miértje, abban ennyi volt. Hiányérzetem abból fakadóan van legfőképp, hogy az első Fradi-edzőim, Takács Laci bácsi és Dzurják József „Csöpi” is mondta nekem, hogy a Ferencvárosból nem szabad elmenni, csak ha küldenek.
Amikor eljöttem az FTC-től, azt éreztem, hogy küldenek, pedig nem úgy volt, csak kölcsön akartak adni, hogy többet játsszak, mert előttem volt a sorban Lisztes Krisztián és Rósa Dénes is. Amivel nincs baj, csak nem tudom, mennyire lett építve a jövő csapata ezzel, hogy ők elém kerültek. Emlékszem, el is sírtam magam, amikor Orosz Pálék mondták, hogy kölcsön akarnak adni. Akkor azt mondtam, ha így lemond rólam az FTC, akkor én nem szeretnék kölcsönben menni, hanem eligazolnék. Ez persze az én rossz döntésem volt, nem mértem fel jól a helyzetet, jobb lett volna, ha kölcsönadnak.
Persze az sem volt hatalmas hülyeség, hogy Pápára mentem, mert akkor Véber György volt ott az edző, tök jó focit játszottak, az én stílusomnak tökéletes lett volna, még Ferenczi István is ott játszott, akivel jól kijöttem. Aláírtam Pápára, ezt követően pedig Ferenczi eligazolt, Vébert pedig elküldték. Időközben a Fradinál Ricardo Moniz lett az edző, az pedig a legjobb dolog lett volna számomra, ha az ő kezei alatt tudtam volna játszani. De ezen már kár keseregni, nem változik meg semmi.
"Prukner csak annyit mondott: tudom a nevedet, nincs szükségem celebekre"
Ha mondjuk fokozatosan építenek fel és nem rögtön ekkora teher szakad a nyakadba, akkor mi lehetett volna a realitás a karrieredben?
– Megvolt bennem a lehetőség, hogy később akár válogatott játékos is lehessek, hiszen vannak és lesznek is olyan labdarúgók, akik mondjuk gyengébb képességűek, ugyanakkor valami másban pedig erősebbek, például mentálisan vagy fizikálisan. Tehát azt azért hozzátenném, hogy érdemtelenül senki nem lesz válogatott. Egy csapatot sem úgy építesz fel, hogy mindig a legjobb és a legügyesebb játszik, ezt a saját bőrömön is megtanultam, hanem az játszik, aki legjobban beilleszthető a rendszerbe és a legjobban funkcionál a csapat többi tagjával. A Fradi után már nem is igazán volt realitás a magyar válogatottság, bár volt jó időszakom Mezőkövesden, de akkor a kiesés ellen menekültünk, egy olyan csapatból pedig ritkán hívnak be játékost. Amikor például Cseri Tamást meghívták Mezőkövesdről, az azért volt, mert a csapat is jó teljesítményt nyújtott és a dobogóért küzdött. Hiába játszott előtte Cseri ugyanolyan jól, sokkal jobban kitűnt, miközben sikeres volt a csapat.
Nagyon érdekes viszonyod volt Prukner Lászlóval, nem indult a legjobban a ti kapcsolatotok.
– Amikor bemutatták a csapat számára Prukner Lászlót, ezt követően mindenkinek bemutatkozott egyesével.
Amikor rám került a sor, csak annyit mondott: „tudom a nevedet, nincs szükségem celebekre”. Akkoriban ugyan még nem volt ilyen elterjedt a közösségi média, de a Fradi már akkor is Fradi volt, rengeteget szerepeltem az újságokban. Ha rúgtam két egyeneset, kitettek a címlapra, sok interjú készült velem, hiszen egy saját nevelésű játékosra mindig kíváncsibb a szurkoló, tudtak velem azonosulni, eladható voltam.
Nem megbántva a Tanár urat, mert nagyon jó viszonyunk lett azután, a mai napig beszélünk, de pedagógusként feljött Kaposvárról a Ferencvároshoz, akkoriban szerintem nem tudta, hogy ez mekkora nyomással, stresszel és médiamegjelenéssel jár. De az idő múlásával aztán összecsiszolódtunk, ő is értett engem, én is őt. Tudom, hogy mindent jó szándékkal csinált, de vannak olyan döntések, amikor nem mindig kedvezhetsz mindenkinek. Nem sok játékos hívta fel azután, hogy őt elküldték, én köztük voltam, kiegyenesedett a kapcsolatunk, sok mindent megértettem, azt követően is sokat találkoztunk és telefonáltunk.
Ha minden igaz, azon is ment a csörte Prukner Lászlóval, hogy nem engedte oda számodra a 10-es mezt.
– Igen, volt ilyen is, de az csak egy sztori a sok közül. Volt például egy téli felkészülésünk, nagyon jó formában voltam, az első bajnoki meccs előtt azonban jelezte, hogy nem én fogok játszani a Honvéd ellen, hanem Srdjan Stanic, mert azon a meccsen, abban a játékrendszerben nem olyan típusú játékosra van szüksége, mint én. Azt mondta, nem mindig a legjobb játékosok játszanak, hanem az alapján teszi össze a kezdőt, hogy csapatként hogyan tud a legjobban funkcionálni. Gondold el, mit érezhettem ekkor 20 évesen, hatalmas igazságtalanságot, de ekkor sem volt ott mellettem senki, aki segített volna feldolgozni és a helyére tenni ezt. Mindenki látta rajtam, hogy meg vagyok sértődve, nem tudtam mit csinálni, sajnos nekem olyan az arcom, hogy ha valami nem tetszik, akkor az látszik rajta, de egy szót nem szóltam. Visszatérve a mezmizériára. Amikor Paul Shaw elment, jelezte, szeretné, ha én lennék utána a 10-es. Ennek tökre örültem, semmi probléma nem volt ezzel, Lipcsei Péter és Dragóner Attila sem emelte fel a szavát ez ellen. Amikor azonban ezt a Tanár úr meghallotta, rögtön mondta, hogy nem tettem én még le az asztalra annyit, hogy 10-es legyek. Elfogadtam a döntését, bár az fura volt, hogy ezután Andrezinho lett a 10-es, akire azért nem lehetett mondani, hogy többet tett volna a Fradiért, mint én. Ezek persze csak mezszámok, de ekkor is igazságtalanságot éreztem. Valószínűleg ez is csak egy nevelő célzatú szándék volt Prukner úr részéről, de nem biztos, hogy úgy sült el, ahogyan szerette volna.
Ha a mostani Fradit nézzük, ebben a szezonban robbant be Tóth Alex. Látsz esetleg valamilyen párhuzamot a saját eseted és az ő esete között?
– Tóth Alex előtt én még említést tennék ifjabb Lisztes Krisztiánról is, akinek szintén voltak nagyon jó időszakai a Fradiban és hasonlóan felkapott lett. Én akkor írtam egy klubhoz közel álló szurkolónak, hogy nagyon vigyázzanak rá, ha gyengén játszik, nem ő a legrosszabb játékos és nem kell temetni, de ha jól, nem is ő a legjobb. Mindent szépen próbáljanak meg a helyén kezelni, bármennyire is örülnek annak, hogy végre van egy tehetséges, saját nevelésű játékos.
Sajnos Krisztiánnál is bekövetkezett egy hullámvölgy, bár a pontos részleteket nem tudom az ügyről, de nem véletlenül nem tud most úgy teljesíteni Frankfurtban, hiszen már akkor lefelé ment mentálisan, amikor kiigazolt. Az új környezet, a keményebb edzések és a lefelé ívelő mentális szakasz feltételezem mind hozzá tartozik ahhoz, hogy nem játszik és nem teljesít úgy, mint amire valójában képes.
Remélem, Tóth Alexnál rendben lesznek a dolgok. Olvastam vele kapcsolatban Lipcsei Péter egyik nyilatkozatát, nagyon pozitív dolgokat mondott, ha valójában minden úgy van, ahogyan ebben a nyilatkozatban szerepelt, akkor nem hiszem, hogy Alexnek problémái lesznek. Ami fontos, neki is tudnia kell, hogy a siker után jönni fog a kudarc, de azt is ugyanúgy kell kezelni, remélem, erre fel van készítve. És persze fontos, hogy a sérülések kerüljék el. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy 19 évesen ő végzi el szinte az összes pontrúgást, a futómennyisége hatalmas, szenzációs a munkabírása, egyre többet mutat meg a játékintelligenciájából, bátrabban vállal olyan megoldásokat, amik extrának számítanak. Minden adott ahhoz, hogy nagy játékos legyen. De lám, mennyivel másabb egy ilyen Ferencvárosban fiatalként bemutatkozni, egy jó félszezon után máris ott vagy a válogatottban, most azért mások a lehetőségek a klubnál, mint korábban.
"A klubigazgató lejött az irodájából és azt mondta: "húú gyerekek, rossz aktatáskát hoztam le"
Összességében miért van az, hogy a Fradiba napjainkban is nagyon nehéz beépíteni a fiatalokat?
– A Fradi piaca már nem csak Magyarország, illetve a szerb, horvát és alacsonyabb osztályú brazil vonal, mint korábban. Sokkal nagyobb piacról válogathat a klub, illetve a külföldieknek is sokkal vonzóbb az FTC, folyamatosan európai csoportkörös a csapat, itt mindenki meg tudja magát mutatni, a bérezések is teljesen mások. Ebből adódóan a fiataloknak is sokkal nehezebb bekerülni, de a vezetőség most jól ismerte fel, hogy szükség van saját nevelésre és több magyarra, meg kell adni nekik a lehetőséget, mert kell, hogy a szurkoló tudjon kapcsolódni a csapathoz, bármennyire is jó játékos Abu Fani vagy Cissé, egy drukker Dibuszhoz, Varga Barnához és Tóth Alexhez fog sokkal jobban kapcsolódni.
Pápán is voltál, ott a távozásod után nagyjából egy évvel később csődölt be a klub. Te mit éreztél ebből a pénzügyi válságból, amikor ott voltál?
– Emlékszem, már három hónapja nem kaptunk fizetést, amikor egy Győr elleni bajnoki előtti nap szólt Árki Gábor klubigazgató, hogy este menjünk be a klubházba, mert pénzosztás lesz. Igaz nem azt mondták, hogy mindenki megkap mindent, csak hogy kapunk pénzt. Goran Maric és Szűcs Lajos kivételével ott volt mindenki – ők vagy nem kaptak volna alapból pénzt, vagy már megkapták, ezt döntse el mindenki maga.
Árki lejött az irodából és annyit mondott, „húú gyerekek, rossz aktatáskát hoztam le”. Szerinted? Látnod kellett volna a játékosok arcát a meccs előtti nap. Valószínűleg a klubigazgató tudta már előtte is, hogy nincs pénz, mégis ott álltunk becsapva. És rengeteg ilyen ígéret volt, hogy kapunk pénzt, aztán mégsem. Mindent bizonyít az, hogy a volt tulajdonos fia döntötte el abban az időben, hogy ki futballista és ki nem, aztán utána nem sokkal pedig az egyik pláza gyorséttermében ő szolgált ki. Persze, nem szégyen ott dolgozni, de azért az érdekes, hogy pár héttel azelőtt még ő mondta meg, hogy ki a jó játékos, majd pedig a KFC-ben látom legközelebb.
Sajnáltam, mert amúgy szerettem Pápán futballozni, bár azért az ottani utolsó edzővel érdekes volt a kapcsolat. Fura edzéseink voltak, de annyit sem érdemel, hogy bővebben foglalkozzak vele, a legismertebb videómegosztó portálon számos nyilatkozat látható az úriembertől, mindenki azt gondol róla, amit akar. Maradjunk annyiban, hogy nem minden nagyszerű futballistából lesz nagyszerű edző.
Korábban nyilatkoztad, hogy Szolnokon „rettentő érdekes körülmények között” bontottak veled szerződést, de eddig még nem sok mindent árultál el. Mit lehet erről tudni?
– Megvertük a bajnokesélyes Gyirmótot az én gólommal 1-0-ra, majd a következő héten elutaztunk Szegedre, ahol kikaptunk 4-1-re. Nálunk Gajdos Zsolti talált be, egy hosszú indítással tőlem indult az akció, a gólnál pedig nem futottam oda a 16-oshoz örülni a többiekkel, hanem csak kocogtam és úgy örültem, vártam, hogy jöjjenek felém. A vezetők azonban azt mondták, hogy szerintük én nem örültem eléggé, és azt gondolták, hogy nem voltam teljesen elkötelezett a győzelem és a csapat iránt. A találkozó utáni napokban felhívtak minket a tárgyalóba, letettek elénk egy papírt, hogy írjuk alá. Azon a papíron az állt, hogy „én, Tóth Bence kijelentem, hogy nem tettem meg mindent a hétvégi mérkőzésen”, ami azért érdekes, mert ha aláírtam volna, akkor egyoldalúan szerződést bonthatnak velem, mert a megállapodásban szerepel, hogy a legjobb tudásom szerint mindent megteszek a csapatért a mérkőzésen. Nem lehetett bevinni telefont a tárgyalóba, én azonban becsempésztem és az akkori ügynökömnek elküldtem ezt a papírt, aki jelezte, nehogy aláírjam, mert rögtön ki fognak rúgni. Ekkor még maradtam, de aztán télen jelezték, hogy mindenképpen szeretnének velem szerződést bontani.
"Kétszer elcsúsztam a kispad előtt, Csertői Aurél pedig elküldött trágár módon az anyámba"
A Szolnok után Mezőkövesdre kerültél, ahová Pintér Attila hívott. Egyszer azt nyilatkoztad, hogy „ha Pintér Attila hív, akkor menni kell.” Eléggé megosztó személyiség, te milyen edzőnek ismerted meg?
– Emlékszem, december 31-én hívott és mondtam is neki, hogy nagyon vártam már ezt a telefont, azonnal jeleztem, hogy szívesen dolgoznék vele együtt, január első napjaiban pedig már ott is voltam Mezőkövesden az NB II-ben, és rögtön fel is jutottunk a szezon végén. A játékosok körében is eléggé megosztó edző. De az élete a foci, nagyon felkészült, 0-24-ben a labdarúgással foglalkozik a pályán és azon kívül is. Rengeteg mindent tanultam tőle. Az is igaz, hogy óriási stresszt tudott belénk tenni, illetve hatalmas követelményei voltak, nem volt egyszerű kezelni ezt mindig. Eszméletlen, mennyi mindent tud taktikailag, és milyen szinten leoktatja ezt a csapatainak. A mai napig beszélünk, nagyon jó kapcsolatunk van.
A Fraditól való távozásodat követően ugyan sokat játszottál még az NB I-ben, de topcsapatokhoz már nem tudtál odakerülni. Miért nem sikerült bajnoki címre esélyes együttesnél játszanod?
– Mert rendre azt gondolták az edzők, hogy van tőlem jobb, nem tartottak elég jónak, amivel nincs is probléma, hiszen valóban nem én voltam az NB I legjobb középpályása. Igaz, jobb játékosok között én is tudtam volna jobban játszani.
Mezőkövesden például imádtam játszani, szerintem, ha a 12 csapatos NB I-ben egy kiesés ellen harcoló csapatban vagy, az is nagy szó. Gondolj bele, a keretek fele lassan mindenhol légiósokból áll, a maradék játékosokat pedig, ha még posztokra lebontod, akkor te ott vagy a legjobbak között, a posztod alapján tegyük fel a legjobb 15-20 hazai játékos között.
Mezőkövesden csapatkapitány is lettem, nekem pedig nem titkolt célom volt, hogy egy NB I-es csapatnál csapatkapitány legyek. Ez választás útján történt, úgyhogy erre rettentően büszke voltam, rengeteg légiós volt a keretben, és ők is engem tartottak a legmegfelelőbb személynek. Komoly visszaigazolásnak tartom ezt.
Mikor voltál a legközelebb ahhoz, hogy légiósnak állj?
– Sok lehetőségem nem volt, de utólag egy-kettőről tudomást szereztem. A Fradiban például életem egyik legrosszabb meccsét játszottam egy Nyíregyháza elleni bajnokin, a félidőben lecseréltek, a lelátón pedig ott voltak az izraeli Beitar megfigyelői, végül nem is jutottunk el konkrét tárgyalásokig. Utólag egy korábbi masszőrtől azt is hallottam, hogy a DAC-nál is szóba kerültem, de ekkor sem konkretizálódtak a dolgok.
A profi pályafutásod Gyirmóton ért véget, és ha minden igaz, az sem volt egy szép történet.
– Volt egy komolyabb bokasérülésem, amit eleinte szteroiddal kezeltünk, úgy játszottam hétvégén, aztán már a szteroid sem nyomta el a fájdalmat, meg kellett műteni sajnos. A rehabilitációt egyedül csináltam meg, saját költségre, nem nagyon foglalkozott velem a klub. De felépültem, újra vissza verekedtem magam a kezdőcsapatba, majd jött egy bajnoki a hírhedten „jó” dorogi pályán, március elején. Abban az időben már nem játszottam éles cipőben, de arra a pályára azt vettem fel.
Kétszer elcsúsztam a kispad előtt, az akkori edzőm, Csertői Aurél pedig elküldött trágár módon az anyámba. Ezt még elengedtem a fülem mellett, gondoltam, ez benne van, az edző is stresszes meccs közben, majd öt perccel később megint elküldött a fenébe, hogy mi az anyámért nem tudok én normális cipőt felvenni. Ekkor már nem bírtam ki, hogy ne szóljak vissza és mondtam neki, hogy „ne pofázzál már b***dmeg, nem látod, hogy élesben vagyok?”. A szünetben aztán elnézést kértem, tudtam, hogy nem szabad így beszélni az edzővel, de a meccs hevében nekem is kijött a számon.
Végigjátszottam a meccset, kikaptunk, a következő edzésen lejöttek az öltözőbe a vezetők, már tudtam, hogy miattam érkeztek, és jelezték is, hogy nem edzhetek a csapattal. Felmentem az irodába, ahol elmondták, hogy nem elégedettek a teljesítményemmel, illetve megemlítették, hogy az edzővel sem lehet így beszélni. Igazat adtam nekik, bár azt azért hozzátenném, hogy az edző sem szabadna, hogy így beszéljen egy játékossal. Mindenesetre megbeszéltem ezt Csertőivel, aki mondta, hogy rendben van, már nem akar ezzel foglalkozni, ellenben a vezetők azt közölték, hogy Aurél viszont jelezte nekik, hogy nem akar többet együtt dolgozni velem. Ennyi volt a gyirmóti sztori. Pakson is amúgy hasonlóan bánt el velem Csertői, rájöttem, ez úgy működik, ha egy csapatnak rosszul megy, akkor kirúgnak egy-egy kezdőjátékost, aki nem nyújtja a legjobb teljesítményt, ettől pedig a többiek összeszedik magukat, és ez valóban működik. Ha kirúgsz egy hangadót, az ösztönző hatással tud lenni a csapatra.
