Interjú a Honvéd magyar válogatottjával: "Megállnám a helyem a Serie A-ban" - a kulcsember az NB I egyik bennmaradójáról, Rossi és Horváth Ferenc közös vonásairól

Marco Rossi már négy éve azt mondta róla, hogy el tudná őt képzelni a Serie A-ban. Azóta a Honvéd kulcsembere lett, bemutatkozott a válogatottban, mostanában pedig ontja a gólokat. A Honvéd a vártnál gyengébben szerepel az idei szezonban, de úgy gondolja, a keret erőssége alapján az első ötben lenne a helyük, sőt, a 2017-es bajnokcsapat játékosgarnitúráját sem tartja feltétlenül acélosabbnak a mostaninál. Azt vallja, a bennmaradás mindennél fontosabb, még az Eb-részvételnél is. Interjú Gazdag Dániellel, a Honvéd válogatott középpályásával.
Privacsek András 2021. március 2., kedd 8:50
Marco Rossi már négy éve azt mondta róla, hogy el tudná őt képzelni a Serie A-ban. Azóta a Honvéd kulcsembere lett, bemutatkozott a válogatottban, mostanában pedig ontja a gólokat. A Honvéd a vártnál gyengébben szerepel az idei szezonban, de úgy gondolja, a keret erőssége alapján az első ötben lenne a helyük, sőt, a 2017-es bajnokcsapat játékosgarnitúráját sem tartja feltétlenül acélosabbnak a mostaninál. Azt vallja, a bennmaradás mindennél fontosabb, még az Eb-részvételnél is. Interjú Gazdag Dániellel, a Honvéd válogatott középpályásával.
Szerző: Privacsek András 2021. március 2., kedd 8:50

Melyik két csapat esik ki az NB I-ből?

- Kemény kezdés.... Ha a téli szünetben kellett volna erre válaszolnom, akkor a Diósgyőrt nagy eséllyel megneveztem volna, most viszont fogalmam sincs - mondta Gazdag Dániel a csakfoci.hu-nak. - Az alsóházban mindenki gyűjtögeti a pontokat, a DVTK például legyőzte a Fradit és a Vidit idegenben. Valószínűleg az utolsó fordulóig kiélezett lesz a harc.

Akkor megfordítom a kérdést. Melyik csapat marad benn biztosan?

- Ez már sokkal könnyebb kérdés. Egy csapatot tudok mondani, amelyik biztosan bennmarad…

Mi történt a Honvéddal az edzőváltás óta?

- Szerencsére pozitív irányba indultunk el, persze, negatívba már nem nagyon lehetett volna. Azt nem tudom, hogy eddig mi volt a gond, de úgy tűnik, változásra volt szükség. Már a Fradi ellen is jól játszottunk, a zalaegerszegi kupameccsünk is rendben volt, de ott a korai kiállítás eldöntött mindent. A Puskás Akadémia ellen pedig megérdemelten nyertünk. Remélem, ez ad egy akkora önbizalmat a folytatásra, hogy mindenki elhiszi, ennél sokkal többre vagyunk képesek.

Szinte mindenki azt mondja, hogy a játékoskeret alapján felsőházi csapatnak kellene lennie a Honvédnak, ehhez képet a kiesés ellen küzd. Miért?

Egyetértek, ez egy erős keret, az első öt helyezett közé lőném be magunkat.

- Sajnos rosszul kezdtük a bajnokságot, majd szinte az egész csapaton átment a koronavírus, nehezen szedtük össze magunkat. Most talán már ott tartunk játékban, ahol szerettünk volna mindig is tartani.

Horváth Ferencnek mennyi szerepe van ebben?

- Nyilván jelentős, hiszen ő az edzőnk. Szenvedélyes, motiváló beszédeket tart, amivel mindenkit feltüzel. Horváth Ferencet Marco Rossihoz tudnám hasonlítani ebből a szempontból, de mivel magyarul beszél hozzánk, talán még hatásosabb és jobban átjön a mondanivalója. A Puskás elleni bajnoki előtt biztosan látszott rajtam, hogy ideges vagyok, mondta, hogy nyugodjak meg, én fogom eldönteni a meccset….

Megvan a Honvéd új, gólerős támadója?

- Kényszerhelyzetben vagyunk, hiszen több támadónk is hiányzik. Már a Fradi elleni mérkőzés második félidejében is elől játszottam, aztán a ZTE elleni kupameccsen és most Felcsúton is. Nincs bajom ezzel a poszttal, de ha rendelkezésre állnak a csapattársak, akkor valószínűleg visszakerülök a középpályára.

Az Újpestnél úgy számolgatnak, hogy legalább 36 pontot kell szerezni a bennmaradáshoz. Ti végeztetek számításokat?

- Mi úgy terveztük, hogy a bajnoki szünetig lejátszandó négy meccsünkön 12 pontot szerzünk. Ebből három már megvan.

Bátor…

- A keret alkalmas rá, az a fontos, hogy ezt el is higgyük magunkról. A csapatban benne van a tudás, mernünk kell játszani, nem szabad, hogy a teher agyonnyomjon minket.

Sokadszor merül fel a keret erőssége. Ha összehasonlítjuk a mostani játékosgarnitúrát a 2017-es bajnokcsapatéval, aligha van tíz helyezésnyi különbség a kettő között.

- Ezzel egyetértek. Közel azonos erősségű keretekről beszélünk, sőt, ha abból a csapatból kivesszük Lanzafamét és Eppelt, akkor a mostani garnitúrát erősebbnek tartom. Az más kérdés, hogy eddig a pályán ezt nem tudtuk bebizonyítani.

Annak a csapatnak Marco Rossi volt a vezetőedzője, aki azt mondta rólad akkor, hogy megállnád a helyed a Serie A-ban is. Eltelt négy év. Megállnád a helyed a Serie A-ban?

- Azóta lejátszottam vagy 100 bajnoki meccset, bemutatkoztam a válogatottban, érettebb játékos lettem. Persze, 25 évesen még nem vagyok kész futballista, de most már magabiztosabban tudnám azt mondani, hogy igen, megállnám a helyem a Serie A-ban. Rossi rengeteget foglalkozott velem, tudom, hogy sokra tart. Ő vitt fel a felnőtt csapathoz, aztán amikor visszatért a Honvédhoz, nála kezdtem el stabilan játszani. Az eddigi edzőim közül talán ő volt eddig a legnagyobb hatással a karrieremre.

Bennmaradás a Honvéddal, Eb-részvétel a válogatottal, NB I-es gólkirályi cím. Mi a sorrend nálad?

- Ez így tökéletes.

A bennmaradás mindennél fontosabb. Itt nőttem fel, rengeteget köszönhetek a Honvédnak, ami a játékospályafutásomat illeti, azt is mondhatnám, hogy mindent. Nagyon nehezen viselném, ha kiesnénk. A bennmaradás után majdnem ugyanilyen fontos az Eb-részvétel.

- A kettő azonban összefügg. Nagyon jól kell ahhoz játszanom, hogy a Honvéddal elérjük a célunkat, és ha nagyon jól játszom, esélyem lesz bekerülni az Eb-keretbe. Persze, tisztában vagyok vele, hogy sok magyar futballista reménykedik ebben. A gólkirályi cím már csak hab lenne a tortán. Jelenleg tíz találatnál járok, hárommal vagyok elmaradva az első helytől, ami nem behozhatatlan. Akkor sem lennék azonban szomorú, ha a csak az első kettő jönne össze….

PRIVACSEK ANDRÁS

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz