Fantasztikusan kezdte a Ferencváros a Dinamo elleni mérkőzést. A 2. percben Civic nyert meg egy párharcot, szöktette Tokmacot, aki balról középre adott, Lovrencsics pedig a védőjét megelőzve hat méterről a bal sarokba lőtt. Ezt követően Dibusz mutatott be gyorsan két védést, előbb Stojanovic, majd pedig Ademi lövését fogta.

A 23. percben sajnos egyenlítettek a horvátok: egy jobb oldali szöglet után megcsúsztatták a labdát, a menteni igyekvő Uzuni pedig közelről a saját kapujába sodorta a labdát. Majd egy perccel később a megsérült Lovrencsicset le kellett cserélni, Botka váltotta a gólszerző csapatkapitányt.

A Dinamo gólja után kiegyenlítettebb lett a játék, sőt, a Fradi fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását. A 37. percben Civic adott középre, Uzuni öt méterről lőtt, de Livakovic védeni tudott. A 42. percben Kastrati került volna helyzetbe a 16-oson belül, de Sigér gyönyörű becsúszással szerelte. Nagy mentés volt. A 42. percben Tokmac tekert a bal sarok mellé. Közvetlenül a szünet előtt Uzuni léphetett volna ki, de rosszul ért a labdához, így a kapujából kirontó kapus tisztázni tudott.

A második félidő első tíz percében nehéz pillanatokat éltünk át. Előbb Stojanovic lépett ki két védő között, éles szögből lőtt, Dibusz azonban kiöklözte a labdát. Egy perccel később Kastrati került helyzetbe, de 9 méterről mellé gurított. A 62. percben Civic eladta a labdát a saját térfelének közepén, a Dinamo villámgyorsan felért a Fradi kapujához, Orsic 12 méteres lövése azonban szerencsére szögletre vágódott.

A stadion mellett több ezer szurkoló végig lelkesen biztatta a Fradit, amely a 65. percben újra megszerezte a vezetést: Uzuni lépett ki a védők közül majd 14 méterről higgadtan gurított a bal sarokba.

A Dinamo ezt követően ugyan többet birtokolta a labdát, de komoly helyzetig sokáig nem jutott. A 88. percben a csereként beállt Jakic szélről elvégzett szabadrúgását kellett Dibusznak a kapu fölé tolnia, majd Gavranovic közeli lövését is védte.

Az eredmény már nem változott, így a Fradi óriási sikert ért el: győzelmével már biztosan csoportkörös az Európa Ligában és a BL playoff-körében folytathatja, ahol a norvég Molde együttesével játszik majd. Itt már két meccsen dől el a párharc, az első találkozóra szeptember 22-én vagy 23-án kerül sor, a visszavágóra egy hét múlva.

Szenzációs siker: a Ferencváros kiejtette a Dinamo Zagrebet! 👏👏👏

Közzétette: csakfoci.hu – 2020. szeptember 16., szerda

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör

Ferencváros – Dinamo Zagreb 2-1 (Lovrencsics 2., Uzuni 65., ill. Uzuni – öngól 23.)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics (Botka 25.), Blazic, Kovacevic (Frimpong 73.), Civic – Sigér, Haratin – Tokmac, Somalia, Uzuni – Boli (Isael 68.)

Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Gvardiol, Leovac – Ademi – Kastrati, Gojak (Gavramovic 71.), Majer (Jakic 60.), Orsic (Ivanusec 72.) – Petkovic

Tilos passzolni Hajnal Tamással: “Felzárkóztunk az európai középmezőnyhöz” – a Fradi megváltozott játékospolitikájáról, a BL-csoportkörről és Szoboszlairól