Fernando a Fradi-meccs előtt: "Nehéz olyan ellen játszani, akinek 20-szoros a költségvetése" – ezt várják az edzők

Ismét összegyűjtöttük, hogy várják a vezetőedzők a szombati bajnoki mérkőzéseket az OTP Bank Ligában.
Csakfoci Admin 2018. október 27., szombat 11:51
Ismét összegyűjtöttük, hogy várják a vezetőedzők a szombati bajnoki mérkőzéseket az OTP Bank Ligában.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 27., szombat 11:51

MTK Budapest – Újpest, 14:30

Feczkó Tamás (MTK Budapest): – Játékban nagyon sokat fejlődtünk, hiszen minden mérkőzésen - a Fradi-meccs kivételével - rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani. Harmadik legtöbb gólt szereztük tizenegy mérkőzés alapján, a kihagyott helyzeteink tekintetében viszont mi voltunk, azok akik a legtöbbet hagytuk ki. Ez pozitívum is, mert ezeket a helyzeteket ki kell tudni alakítani. Védekezésünkön van még bőven mit javítani, hiszen nagyon sok gólt kaptunk, és ennek tudatában a második körre jobban kell koncentrálni, hogy még eredményesebben tudjunk játszani, és még több pontot tudjunk szerezni. Az Újpest ellen nehéz meccset játszottunk, de hazai pályán bizonyítottuk ellenük, hogy bármire képesek vagyunk. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen jó formában van az Újpest is. Az biztos, hogy férfias küzdelem lesz, mellette pedig rengeteg olyan játékelemek lesznek, amit már láttunk az elmúlt két, egymás közti mérkőzésen, úgyhogy valami újat kell behozni, amivel meg tudjuk lepni az ellenfelet. (mtkbudapest.hu)

Debrecen – Puskás Akadémia, 17:00

Herczeg András (Debrecen): – Az első kör leteltével annyi hiányérzetem van, hogy nagyon sok döntetlent játszottunk, és úgy vélem, ezekből inkább nekünk állt több találkozó. Sajnálom a vesztett pontokat, de arra törekszünk, hogy a jövőben meg tudjuk nyerni ezeket a mérkőzéseket. Azóta jelentősen kicserélődött a felcsútiak kerete és kezdőcsapata. Rengeteg új játékos érkezett még az átigazolási szezon végén, ráadásul új játékrendszerben futballoznak azóta és rendkívül stabilak. Kiváló futballistákból álló állományról beszélünk, a kerete pedig a harmadik legerősebb az élvonalban. Jelenleg több egykori Loki-focista is a Puskás labdarúgója, természetesen tiszteljük, szeretjük, kedveljük őket, rendes srácok, akik sokat tettek a debreceni labdarúgásért. Lehet, hogy közhely, de azt szokták mondani, a barátságot félre kell tenni a kilencven percre. Most ellenfelek lesznek, és az a célunk, hogy legyőzzük őket. Nagyon nehéz találkozó elé nézünk, de a csapat már bizonyította, hogy egységes, és jó szellemiséggel játszik. Sajnos a héten több nehézségünk is volt, betegségekkel küszködtünk, ráadásul Bereczki Dani súlyos sérülést szenvedett. Ettől függetlenül bízom benne, ismét jó meccset láthatnak a szurkolók, akiknek ezúttal is be tudjuk bizonyítani, hogy van bennünk kurázsi és fantázia. (dvsc.hu)

Benczés Miklós (Puskás Akadémia): – Nagyon fontos, hogy a győztes mérkőzéseinken tanúsított hozzáállásunk legyen jellemző most is, hiszen ez volt az utóbbi idők sikereinek kulcsa. Nyilván az is lényeges, hogy az eddigi mérkőzésekből tanulva mindig egy kicsit többet tudjunk hozzátenni a következő találkozón, ezért nem elégedhetünk meg. A győzelemmel persze lehetünk elégedettek, hiszen roppant fontos, hogy ezeken a rendkívül nehéz összecsapásokon nyerni tudtunk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tökéletesen játszottunk, illetve hogy ne lenne előrelépési lehetőség. Ezen a héten is próbáltunk csiszolni a játékunkon, s úgy vélem, ha a futballisták hozzák az utóbbi időben látott teljesítményüket, az Debrecenben is elég lehet a sikerhez, ami ugyanúgy a bravúr kategóriájába tartozna, mint a Ferencváros elleni győzelem. (dvsc.hu)

DVTK – Ferencváros, 17:00

Fernando Fernandez (DVTK): – A múlt héten kikaptak a Puskástól, előtte döntetlent játszottak a Debrecen ellen, a tabellán jól állnak, de az elmúlt hetek eredményei miatt nincsenek jó helyzetben. A játékuk az edzőcsere után változott, Rebrovval sokkal direktebb stílusban futballoznak, próbálnak az üres területekre beindulni, ehhez ott van nekik Varga R., Petryak, Lovrencsics. Általában Lanzafame hamis kilencest játszik náluk, nem egy statikus ék szerepét tölti be, visszalépked, elhagyja a pozícióját, és területet próbál nyitni azoknak a játékosoknak, akiknek megvan a sebességük. Futós, dinamikus csapat az FTC. Nehéz ellenük játszani, nem csak azért, mert mostanában nem a legjobb eredményeket érték el, hanem mert mindig nehéz olyan ellen játszani, akinek lehet, hogy hússzorosa a költségvetése a tiédnek. (boon.hu)

Szerhij Rebrov (Ferencváros): – Természetesen mindenki csalódott volt, hiszen nem érdemeltünk vereséget Felcsúton. Viszont továbbra is vezetjük a bajnokságot, és most már előre, a következő találkozóra tekintünk. Mindenki nagyon motivált, hogy győzelmet arassunk. Örülök, hogy idegenbe is sok szurkoló elkíséri a majd a csapatot, hiszen ezek a meccsek is nagyon fontosak. A drukkerek támogatása pedig nagy löketet adhat nekünk. Más mérkőzés lesz, mint a Puskás elleni, hiszen a DVTK más stílusban, más játékrendszerben játszik. Kielemeztük az ellenfelünket, átbeszéltük a játékosokkal, hogy mire kell figyelniük, és készen állunk az összecsapásra. Valószínű, hogy változtatunk a kezdőcsapatunkon az előző meccshez képest, de mindenki aki pályára lép, egységesen fog küzdeni a Ferencvárosért. (fradi.hu)

Haladás – Honvéd, 17:00

Horváth Ferenc (Haladás): – Stabil, egységes csapat ellen játszunk, amelyet ugyan a bajnokság előtt sokan temettek, ám a Honvéd rácáfolt a kétkedőkre. Ez nem véletlen, hiszen a csapat magja évek óta együtt játszik. Ami minket illet, a játékosok bizakodóak, sokat dolgoznak az edzéseken és a Vidi elleni meccsen már láttam előrelépést a korábbi találkozókhoz képest. Nagyon remélem, hogy a fejlődés töretlen lesz és a Honvéd ellen még jobb teljesítménnyel rukkolunk elő és megszerezzük a három pontot. Michael Rabusicnak a dereka fáj, Emil Lynga a combjával, Grumics Miroszlav pedig az Achillesével bajlódik. (haladas.hu)

Olvastad már?
Király Gábort 3 és fél év után a kispadra teszik: "A sikertelenség miatt váltanom kell"
A 11 forduló után 5 pontos Haladás vezetőedzője, Horváth Ferenc a sikertelenség megtörése érdekében úgy döntött, kirakja Király Gábort a kezdőcsapatból.
Elolvasom

Supka Attila (Honvéd): – Nehéz mérkőzés lesz, látva a Szombathely előző három mérkőzését, és azért beszélek csak három mérkőzésről, mert új edző van náluk Horváth Ferenc személyében. Teljesen mást játszanak, más a játékrendszer, mint Michal Hipp idejében. Ha koncentráltak leszünk és odafigyelünk, akkor eredményesen tudunk ellenük szerepelni, viszont figyelni kell arra, hogy van egy-két olyan játékosuk, aki el tudja dönteni a mérkőzéseket. Gondolok itt Priskin Tamásra, ha őt ki tudjuk venni a játékból, akkor a támadásaikat megfoghatjuk, de azért ott van például Ofosu, akit mi is szerettünk volna leigazolni, vagy éppen Német Márió. Viszont nekik is megvannak a hibapontjaik, amelyekre lehet építeni, amire lehet készülni. Bizom abban, hogy hasonló teljesítményt fogunk nyújtani, mint az MTK elleni mérkőzésen, hasonló hozzáállással, hasonló koncentrációval. Akkor megnyerhetjük a meccset, azonban a befejezéseknél még jobban kell koncentrálunk, hogy ha adódik lehetőség, azokat tudjuk értékesíteni. (honvedfc.hu)

Paks – Mezőkövesd, 17:00

Csertői Aurél (Paks): – Sajnos Debrecenben sok egyéni hibát követtünk el, amelyek megbosszulták magukat. Most arra lesz szükségünk, hogy ezek ne történjenek meg, vagyis az kell egy jó eredmény eléréséhez, hogy mindenki az egyéni legjobbját hozza. Sőt, kelleni fognak az egyéni villanások. A Mezőkövesd egy igen egységes, jó csapat, és rendre hozzák az eredményeket. Nem lesz könnyű játszani ellenük, de hazai pályán mindenképp olyan eredményt szeretnénk elérni, ami feledteti a legutóbbit. (paksifc.hu)

Kuttor Attila (Mezőkövesd): – Örültünk, hogy vesztes állásból, remek csapatmunkával sikerült fordítanunk a szabolcsiaknál, az pedig szintén melengeti a szívünket, hogy számunkra jól alakult az első kör. Ettől függetlenül nem szabad hátradőlnünk, ebben a tizenkettes mezőnyben ugyanis nagy le- és felmenések lehetségesek. Szó sem lehet kiengedésről, maximális koncentráltsággal kell küzdenünk minden találkozónkon, szombaton éppen Pakson. Azt hiszem, éppen önöktől hallottam, hogy panaszkodnak ránk az ellenfeleink, mondván, minket nagyon nehéz megverni. Ha ez a véleményük, akkor a riválisszavak muzsikát jelentenek a füleinknek, de éberek vagyunk, mint a házőrző kutya. Nem hagyjuk magunkat elaltatni, hétről hétre fejlődni akarunk, hogy még erősebb együttes benyomását keltsük. Mi nem számítunk favoritnak az idegenbeli pályákon. Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen az egyik legjobb hazai csapathoz látogatunk. A Paks ráadásul harapni fog, mert legutóbb az utolsó pillanatban, érintés nélküli szögletgólt kapott Debrecenben, amellyel veszített. Így kettőzött akarattal készül a javításra, és mindent meg fog tenni a győzelemért, de „üzenem”, hogy mi is a pályán leszünk. Az öt gól az otthoni meccseinket jellemzi, de volt már 1–1 is, ez pedig minden, csak nem gólzápor, persze a statisztikai mutatók – anélkül, hogy belemennénk a jósolgatás utcájába – egyfajta óvatosságra intenek bennünket. (boon.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Szerződéshosszabbítás
A másodosztályú Budapest Honvéd meghosszabbította a saját nevelésű középpályás, Nyitrai Bence szerződését. (honvedfc.hu)
ZTE/Puskás Akadémia
Újabb kölcsönjátékos
Honlapunk úgy értesült, hogy a zalai együttes ezúttal Ominger Gergőt veheti kölcsön a Puskás Akadémiától.
Diósgyőr
Marcellin Koukpo
Külföldi lapinformációk szerint a DVTK kiszemelte a szaúdi harmadosztályban szereplő Al Sahel támadóját, Marcellin Koukpót.
Tovább az összes átigazoláshoz