DVSC-DVTK 0-1

A pallagi találkozón már a 6. percben gólt szerezhetett volna a Diósgyőr, amikor egy hosszú indítás után Grozav laposan centerezett, Drazic előtt elment, de utolérte, és visszatette Hasani elé, aki Grozavnak passzolt, a román támadó pedig balról a hosszú oldali kapufát találta el – olvasható a dvtk.eu közvetítésében. A 13. percben Hasani lövése után már zördült a háló, de les miatt érvénytelenítette a játékvezető a gólt, mint ahogyan néhány perccel később egy debreceni találatot is annulált a spori lökés miatt.

A 28. minutumban Bódi szöglete ugyan nem jelentett veszélyt, azonban Dzsudzsák összeszedte a labdát, és 18 méterről jobbal lőtt, a labda megpattant, ezért Antaltól bravúr kellett a védéshez. A 36. percben Grozav állt a labda mögé egy szabadrúgásnál, és 18 méterről, jobbal a léc alá bombázott – 0-1.

A szünet után kevesebb nagyobb lehetőséget alakítottak ki a csapatok, többnyire a csereként beálló Kosickynek és Malenicának sem kellett nagy bravúrt bemutatnia. A legnagyobb helyzet a 81. percben az NB II-es együttes előtt adódott, ekkor egy oldalszabadrúgást követően a tömegből a kapu felé pattant a labda, Kalandadze a gólvonalról tisztázott. A hajrában is a DVSC volt aktívabb, több szöglet után is munkát adtak a diósgyőri kapusnak, de végül nem jött össze az egyenlítés, így Grozav gólja döntött.

Felkészülési mérkőzés, Pallag

DVSC (NB II) – DVTK 0-1 (Grozav 36.)

DVSC, 1. félidő: Gróf – Bévárdi, Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Fűzfői – Bódi, Bényei Á., Dzsudzsák – Tischler, Talpalló.
2. félidő: Kosicky – Lakatos B., Kinyik, Poór, Ferenczi – Pintér, Haris, Baráth, Gaczella – Sós, Szécsi.

DVTK, 1. félidő: Antal Shestakov, Karan, Hegedűs, Pikk Márkvárt, Zivulic Hasani, Rui Pedro, Grozav Drazic.
2. félidő: Malenica – Vági, Ivánka, Szűcs K., Kalandadze – Max, Iszlai – Korbély, Zsiga, Makrai – Ivanovski.


Kaposvár-ZTE 1-3

A kaposvári találkozón gyorsan előnyhöz jutott a Zalaegerszeg, amelynél Babati értékesítette a megítélt tizenegyest a 6. percben. A második játékrész eleje gyors gólváltást hozott: az 56. percben Balog Alex egyenlített, majd Kun Bertalan egy perccel később újabb vezetést szerzett az NB I-es csapat javára.

A végeredményt az őszi szezonban is remek formában játszó Szánthó Regő alakította ki, így 3-1-re nyerte első téli edzőmeccsét a ZTE.

Felkészülési mérkőzés, Kaposvár, Rákóczi Stadion

Kaposvár (NB II)–ZTE FC 1-3 (Balog A. 56., illetve Babati 6., 11-esből, Kun 57., Szánthó 70.)

Kaposvár, 1. félidő: Pálfi – Nagy J., Nagy T., Gál, Ur – Szakály A., Zsirai – Bartos, Erdei, Balázs Zs. – Szarka

Kaposvár, 2. félidő: Pálfi – Nagy J., Ur, Szabó A., Vachtler – Balog, Ágoston – Szederkényi, Bidzilya, Bíró – Balázs Zs.

ZTE FC, 1. félidő: Gyurján- Németh, Kálnoki-Kis, Bobál- Tanasin, Tajti, Sankovic, Koszta, Gergényi- Babati, Papp

ZTE FC, 2. félidő: Demjén- Szépe, Sebestyén, Lesjak- Vass, Kun, Kovács, Favorov, Bedi- Koszta (Molnár), Szánthó


PMFC-Paks 1-3

A Paks szombat délelőtt az NB II-es Szentlőrincet, majd kora délután a szintén másodosztályú Pécsi MFC-t fektette két vállra felkészülési mérkőzésen. Pedig a találkozót a PMFC kezdte jobban, egy távoli szabadrúgás a felső lécet találta telibe, majd a kipattanót Katona lőtte a paksi hálóba. Az egyenlítés még az első játékrészben összejött: Haraszti kapott remek kiugratást, majd a 16-os vonalától a pécsi kapus mellett, laposan a hálóba gurította a labdát.

A szünet után nyolc perccel Nagy kapott egy jó labdát laposan a jobb oldalról, és ugyan éles szögben volt, mégis a hálóba talált. A végeredményt az NB I-es góllövőlistát vezető Hahn állította be, aki egy baloldali szólót követően tört be a tizenhatoson belülre, lövését a piros-feketék hálóőre nem tudta fogni – írja a paksifc.hu.

Felkészülési mérkőzés, Szentlőrinc

Pécsi MFC (NB II)–Paksi FC 1-3 (Katona 3., ill. Haraszti 35., Nagy R. 53., Hahn 84.)

PMFC, 1. félidő: Hermány – Sági, Rácz, Preklet, Katona – Bartha, Óvári, Geiger, Keresztes – Kónya, Bajner.
2. félidő: Hermány – Batizi-Pócsi, Króner, Gajág, Németh, Grabant, Tölgyesi, Bischoff, Hegedűs, Tihanyi, Adamcsek

Paks: Rácz (Hegedüs) – Lorentz, Böde, Szabó, Osváth – Papp (Bognár D., 67.), Forgács D. (Bertus), Bognár I. – Haraszti (Budai, 73.), Nagy R. (Hahn, 67.), Sajbán (Szabó B., 78.).

Felkészülés: 12 gólt lőtt a Mezőkövesd, NB II-es csapatot vert a Paks, az Újpest és a Honvéd is – eredmények