Fotó: facebook.com/mezokovesdzsory

NB I: A Vidi-verés után négyet kapott otthon a Loki, hengerelt a Kövesd

A hazaiak csak egy véleményes tizenegyest követően tudtak betalálni, míg a vendégek jóval hatékonyabbak voltak a kapu előtt.
Nyikes Zoltán 2022. február 12., szombat 18:54
Fotó: facebook.com/mezokovesdzsory
A hazaiak csak egy véleményes tizenegyest követően tudtak betalálni, míg a vendégek jóval hatékonyabbak voltak a kapu előtt.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. február 12., szombat 18:54

A MOL Fehérvár FC elleni idegenbeli bravúrgyőzelmet követően a Debreceni VSC a Mezőkövesdet fogadta az NB I 20. fordulójában.

I. félidő

A 7. percben Ugrai a 16-oson belülről vette célba egy tekeréssel a bal felsőt, a kísérlet súrolta a lécet, nem sokkal később a túloldalon viszont megszületett az első gól: Babati szöglete után Hrabina röviden öklözte ki a labdát, majd két fejpárbajt is elveszítettek a hazai védők, a másodiknál Besirovic fejelt a kapu elé, ahol Deslandes mellett Jurina közelről a hálóba lőtt, 0-1.

Ezt követően kétszer is megduplázhatták volna a vendégek az előnyüket, előbb Babati jobb oldalról érkező beadása a hosszún megtalálta Calcant, akinek a lövésében kevés erő volt, így Baranyai becsúszva, a gólvonalról szögletre mentett, majd Babati 7 méterről, kapásból durrantott fölé.

Amikor pedig már úgy tűnt, hogy hátrányban vonul pihenőre a Loki, a 45. percben egy véleményes szituációt követően tizenegyest kaptak a hazaiak, ezt pedig Dzsudzsák középre lőtte az elmozduló kapus mellett, 1-1.

Sőt, a szünet előtt még akár fordíthatott is volna a DVSC, amikor Ugrai 17 méterről célba vette a bal felső sarkot, tekerése a lécen csattant, Babunski pedig 6 méterről lőtt mellé nagy helyzetben egy lecsorgót.

II. félidő

A fordulás után a "kapufacsatában" szépítettek a vendégek, az 54. percben ugyanis Babati lövése megpattant Deslandes lábán, onnan pedig a felső lécre pattant.


Babati (balra) is eltalálta egyszer a kapufát. Fotó: dvsc.hu

Három minutummal később is közel járt a gólhoz a Kövesd, ekkor egy szögletnél Lukic előzte meg Hrabinát, fejese pedig gólba tartott, de Baranyai hatalmasat mentett a gólvonalon.

A borsodiak mezőnyfölénye végül góllá érett: a 63. percben Farkas a 16-oson belülről, az alapvonalról adott középre a jobb oldalon, középen tökéletes lett volna a labda már Kisnek is, de a frissen beállt támadó lyukat rúgott, de még így is jó volt Vadnainak, aki hat méterről a léc alá bombázott, 1-2.

Öt perccel ezután pedig hatalmas lépést tett a győzelem felé Supka Attila együttese: a frissen beállt Ikenne-King a 16-oson belül, az alapvonalról adott középre, ahol érkezett Besirovic és hat méterről a kapu közepébe lőtt, 1-3.

Joan Carrillo hármas cserével próbált belenyúlni a mérkőzésbe, de a padról beszálló játékosok sem tudtak lendíteni a DVSC játékán, amelynek nem igazán volt már esélye közelebb férkőzni a vendégekhez. Sőt, a Kövesd a 88. percben bevitte a kegyelemdöfést is: Kis jobb oldalról becsúszva tette középre a labdát, ahol érkezett Jurina és hét méterről nagy erővel a léc alá bombázott, 1-4.

A Kövesd tehát mindhárom pontot elvitte a Nagyerdei Stadionból, ezzel a hatodik helyre lépett, míg a DVSC négy pontra van a kiesőzónától.

NB I, 20. forduló

Debreceni VSC–Mezőkövesd Zsóry FC 1-4 (Dzsudzsák 45. - 11-esből, ill. Jurina 19., 88., Vadnai 63., Besirovic 68.)

DVSC: Hrabina - Baranyai (Bévárdi, 71.), Pávkovics, Deslandes (Soltész, 84.), Ferenczi - Da. Babunski (Bényei, 71.), Baráth - Ugrai (Bódi, 71.), Dzsudzsák, Szécsi (Tischler, 84.) - Do. Babunski.

Kövesd: Tordai - Farkas, Bilali, Lukic, Vadnai - Kocsis (Karnitski, 60.), Qaka (Cseke, 67.) - Besirovic (Drazic, 78.), Calcan (Kis, 60.), Babati (Ikenne-King, 67.) - Jurina.

Olvastad már?
NB I: Bognár Györgyre megint lecsapott a mumusa, idén továbbra is százszázalékos a kiesőjelölt
Az NB I 22. fordulójának szombat délutáni összecsapásán hiába duplázott Ádám Martin, a Gyirmót 3-2-e legyőzte a Paksot idegenben, ezzel pedig Csertői Aurél továbbra is százszázalékos Bognár György ellen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz