Kisvárda-Debreceni VSC (14.00)

Erős Gábor (Kisvárda):A Puskás elleni mérkőzésen arra fektettük a hangsúlyt, hogy találjunk meg újra azt a stabil játékot, amiből támadásokat indítani, úgy gondolom, ez sikerült. Azzal együtt, hogy hazai pályán más feladataink is vannak, ezt a tartást meg kell őriznünk, viszont a támadójátékban is fejlődni kell, gólt vagy gólokat kell szerezni, hogy a győzelmet ki tudjuk harcolni. Azt látni lehet, hogy az új edzővel más stílust vett fel a Debrecen, kicsit védekezőbb a felfogása, főleg idegenben, de legutóbb hazai pályán is. Mondhatni nem mennek fejjel a falnak, a zártabb védekezés ellen kell megtalálni az ellenszert. Nagy lehetőség előtt állunk, hazai pályán minden adott, hogy begyűjtsük a három pontot, és ha ez sikerülne, akkor újabbat lépnénk afelé, hogy elérjük az álmainkat. Senkinek sem biztos a helye a csapatban, ez fokozhatja a teljesítőképességet, miközben nekünk is van lehetőségünk arra, hogy a játékosokat mi is cserélgetni tudjuk. Fontos a frissesség ilyenkor, amikor már a végéhez közelít a bajnokság. Ez nem sértődöttséget, hanem versenyhelyzetet szül, mindenki érezheti, hogy szükség van rá. Nekünk pedig nagy segítség, ha színesebb a paletta. (kisvardafc.hu)

Joan Carrillo (DVSC):Fontos, hogy bár a múlt héten szép győzelmet arattunk, a kisvárdai meccsre nézve ez már nem jelent semmit. Ambiciózusan kell hozzáállnunk a mostani összecsapáshoz is, ismét három pontot szeretnénk szerezni, ám azt tudnunk kell, hogy a Kisvárda nagyon jó csapat, remek játékosokkal, és kevés gólt is kap. Kemény és kifejezetten fizikális küzdelem várható. Mi felkészülünk erre, mert a szombati találkozó is nagyon fontos számunkra, ez egyértelmű. (dvsc.hu)

Zalaegerszeg-Paks (17.45)

Demjén Patrik (játékos, ZTE):A múlt hétvégi Újpest elleni mérkőzés után javítani szeretnénk hazai pályán. A héten felkészültünk a Paks erényeiből és a holnapi mérkőzésen megpróbáljuk ezeket kiiktatni. Komoly munka áll mögöttünk, hiszen újra győzelemmel szeretnénk meghálálni a szurkolóknak a kitartó, töretlen támogatást. Szeretnénk elérni a kijelölt célt a szezon végén, így az egész csapat azért dolgozik, hogy minél több pontot tartsunk itthon és hozzunk haza a hátralévő fordulókról. A fő célunk az, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán és odaérjünk a 4. helyre, ha ez nem sikerül, akkor a minimum célkitűzés, hogy a felsőházba zárjuk a szezont. A saját célom az, hogy a szezonban még legyen három kapott gól nélküli meccsem és egy jó idényt tudjak a hátam mögött, amire méltán büszke lehetek. A hátralévő öt meccsen szeretném megkoronázni ezt a szezont egy jó teljesítménnyel. (ztefc.hu)

MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia (20.00)

Michael Boris (Fehérvár):A Puskás Akadémia már évek óta magas játékerőt képvisel, nem véletlenül állnak a tabella második helyén, erősek a kontratámadásokban, amire figyelnünk kell majd a hétvégén is, hiszen hazai pályán mindenképp dominálni szeretnénk. A célunk egyértelmű, a hátralevő öt meccsen nyernünk kell, hogy odaérjünk a negyedik, esetleg a harmadik helyre is. A héten a labdás és a labda nélküli játékot is gyakoroltuk, hiszen a Puskás Akadémia agresszíven játszik, rendre letámadják az ellenfelet. Mezőkövesden nem voltam megelégedve a labdával való játékunkkal, de ez főként a rossz pályának volt köszönhető és az ellenfél dolgát is megnehezítette, annak viszont nagyon örültem, hogy a játékosok alkalmazkodtak a körülményekhez, küzdöttük és újabb lépést tettünk a célunk felé. A legutóbbi hazai meccsünkre jó szívvel emlékszem vissza, nem is elsősorban azért, mert 0-3-ról fordítottunk, hanem mert láttam, hogy a játékosok mennyire akarnak focizni és szereztünk öt gólt. Ezúttal is szeretnénk kiszolgálni a szurkolóinkat a támadójátékunkkal, a góljainkkal és három ponttal. (molfehervarfc.hu)

Artem Favorov  (játékos, Puskás Akadémia):Nagyszerű hangulatban zajlanak a tréningek, ma is kiválóan éreztük magunkat az edzésen, úgyhogy azt hiszem, jó úton járunk a Vidi elleni felkészülésben, a legfontosabb, hogy szombatra készen álljunk. Hátul ugyanolyan koncentráltnak kell lennünk, mint a Kisvárda ellen, hiszen ez is nagyon fontos, elöl pedig jól kell sáfárkodnunk a lehetőségeinkkel. Fontos, hogy a helyzeteknél ne a forrófejűség, hanem a tiszta fej domináljon. Koncentráltnak, de nyugodtnak kell lennünk. Amint mondtam, jól nézünk ki és remélem hogy minden csatárunk illetve az egész csapatjó formában lesz szombaton és elhozzuk a három pontot. Remek mérkőzést várok, mert kitűnő csapat lesz az ellenfél, a tavaszi szezon elején nem voltak jók az eredményeik, de most kitűnő formában vannak, nekünk azonban magunkra kell koncentrálnunk és a tudásunk legjavát kell adnunk. Két élcsapat küzd meg a pontokért a bajnokság vége előtt, remélem, sikerrel vesszük az akadályt. (pfla.hu)