Loic Nego sorsdöntő egyenlítő góllal járult hozzá Izland 2-1-s legyőzéséhez és az Eb-re jutáshoz. A MOL Fehérvár francia származású védője/középpályása a szerbiai Sportklubnak nyilatkozott arról, mit jelentett számára a mérkőzés és a gól.

A magyar válogatottban szerzett első gólom nagyon fontos volt számomra és az ország számára is. Nagy megtiszteltetés, hogy megkaptam az esélyt arra, hogy pályára léphessek címeres mezben, azt pedig rendkívüli izgatottsággal várom, hogy esetleg az Európa-bajnokságon is ott leszek. Fantasztikus élmény lesz mindenki számára Portugália, Németország és Franciaország ellen játszani.

Nego arról is nyilatkozott, mi gondol a ma esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-csoportmeccsről.

Szerbia? Meglepődtem, hogy elbúcsúztak az Eb-playoffban, hiszen egy olyan csapatról beszélünk, amelynek a tagjai a legnagyobb európai bajnokságokban játszanak. Most másodszor fogunk találkozni velük a Nemzetek Ligájában, és persze, jó lenne megismételni azt az eredményt, amit Belgrádban sikerült. Az várható, hogy a szerbek szeretnének ahhoz képest jobban játszani és zárni, pláne azok után, ami Skócia ellen történt velük. Nekünk pedig az lesz a dolgunk, hogy ebben megakadályozzuk őket. Ha határozottan és agresszívan játszunk, ismét győzhetünk.

“Nego? Próbáljuk ki, mi baj lehet?”

Nego kapcsán megszólalt a szerb portál cikkében egykori edzője is. Nebojsa Vignjevic 2013 és 2015 között volt a francia légiós első magyarországi edzője, szinte egyszerre érkeztek a klubhoz, és nála futott be NB I-es játékosként. Méghozzá egy egészen furcsa kezdetet követően…

Alig három napja igazoltam Újpestre amikor kiesett a csapatból az állandónak mondható jobbhátvédünk és várt ránk az MTK elleni meccs. Kérdeztem is a klubnál már régebben ott lévő embereket, hogy van olyan védő, akit bevethetnénk a jobb oldalon?

Mondták, hogy volt az edzésen egy srác, akit annyira nem érdekel semmi, picit lusta is, amúgy védő, de túl sokat senki nem tud róla…nekem sem fogalmam arról, pontosan mire képes, mert még csak nem is találkoztam vele. “Mit csináljak, hová menjek? Próbáljuk ki, mi baj lehet?” – gondoltam.

Úgyhogy Nego kezdett azon a mérkőzésen, és olyan jól játszott, hogy mindenki elámult. Ő volt a legjobb a minimális különbséggel megnyert meccsen. Így onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy Nego fog játszani. Egy igazi többfunkciós játékos, szinte bárhová beilleszthető, bármilyen feladatot képes megoldani, a szélen, középen, bárhol. Van, aki edzésen képes villogni, van, aki a meccseken is. Ő pedig az utóbbi. Nagyon szeretett mindig bekapcsolódni a támadásokba, rengeteg fut, nagyszerűen képes odaérni az üres területekre, mindig ott van, ahol kell.

Tényleg annyit ér, mint a súlya aranyban!

– fogalmazott a szerb.

Vignjevic a magyar-szerb Nemzetek Ligája-meccs kapcsán is megfogalmazta várakozásait.

Magyarország az első helyre tör a csoportban, úgyhogy ez a találkozó nagyon fontos a számára, biztos, hogy motiváltan lépnek majd pályára. Nagy összpontosítást és sok energiát várok tőlük, miközben biztos, hogy az egyik legnagyobb erősségüket, a csapatszellemet is megmutatják majd a magyarok. Azzal viszont nem értek egyet, hogy Szerbiának nem fontos a budapesti meccs. Ez egy új meccs, egy új kezdet lesz a válogatott számára. Igaz, hogy a Skócia elleni vereség és kiesés hatalmas csalódás volt, mindenki méreget és más szemmel néz a csapatra, a sebeknek sokáig gyógyulniuk kell még. De mindig várnak nagy célok, nagy tornák a válogatottra, ahhoz pedig kellene a sikerek, emiatt fontos lenne Szerbia számára is a győzelem – tette hozzá.

Válogatott: Inguscio tesztje is pozitív lett – Gera irányítja a mieinket