Rossi: "Remélem, egy kicsit fáradtan lépnek pályára ellenünk" - a szabály, ami minden magyar játékosra érvényes

Marco Rossi öt játékosra is külön kitért a legutóbbi kerethirdetése kapcsán.
Csakfoci Admin 2021. március 16., kedd 11:39
Marco Rossi öt játékosra is külön kitért a legutóbbi kerethirdetése kapcsán.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. március 16., kedd 11:39

Mint ismert, Marco Rossi a napokban 2025-ig meghosszabbította a szerződését. Az olasz szakember egyelőre a hosszú ideje sérüléssel bajlódó Szoboszlai Dominik játékára nem számíthat a Lengyelország, a San Marino és az Andorra elleni vb-selejtezőkön. Ott van viszont a keretben az MTK-ban bombaformába lendülő Varga Roland, valamint újoncként a Puskás Akadémia két játékosa, a súlyos sérülését maga mögött tudó Géresi Krisztián - és klubtársa, Tóth Balázs is. A szövetségi kapitány az ő beválogatásukat is indokolta az M4 Sportnak, de szót ejtett még Szoboszlai esetleges visszatéréséről és Dárdai Palkóról is.

Géresi Krisztián (Puskás Akadémia)

- Teljesítményére már korábban felfigyeltem, megpróbáltam Dunaszerdahelyre csábítani, ám akkor szenvedett sajnálatos sérülést. Véleményem szerint, ha így folytatja, semmi akadálya, hogy 30 percre pályára küldjem, természetesen egyelőre még nem kezdőként számolok vele. Meghívása üzenetértékű neki és a hasonló labdarúgók felé is, hogy minden magyar labdarúgón rajta tartjuk a szemünk.

Varga Roland (MTK Budapest)

- Roli mindenekelőtt egy nagyon jó ember, ami a mi csapatépítésünkben egy nagyon fontos szempont. Ő az egyik legpozitívabb kisugárzású srác, akit csupán azért nem hívtam meg ősszel, mert nem játszott a Ferencvárosban. Ez a szabály mindenkire egyformán érvényes. Aki nincs megfelelő formában, annak ilyen ilyen kevés idő alatt nem tudjuk felépíteni a fizikumát a válogatottban. Többé-kevésbé rendszeresen a pályán lévő játékosokra van szükségünk. Ennek szellemében alakítottuk ki a jelenlegi keretet is , amelynek tagjai közül jobbára mindenkinek számos meccs van a lábában ősz óta.

Tóth Balázs (Puskás Akadémia)

- A kapusposzt mindig kulcsfontosságú egy csapatban, és ha számításba vesszük, hogy a Puskás Akadémia jelenleg megérdemelten második a tabellán, ráadásul a meghatározó légiósok mellett számos magyar játékos alkotja, akkor mindenképpen indokolt a meghívása. A Fehérváron sérült Kovácsik Ádám mellett mostanában a paksi Hegedűs Lajos sem jutott lehetőséghez klubjában, de Tóth Balázs mellett nem is elsősorban ez, hanem a képességei szólnak. Nagyszerűen átlátja a pályát és 90 percen keresztül fáradhatatlanul irányítja társait a kapuból. Emellett lábbal is nagyon ügyes, ami ezen a poszton sem elhanyagolható szempont, illetve nagyon jók a reflexei, gyorsan reagál a történésekre és keveset hibázik.

Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)

- Ha Szoboszlai Dominik egy hónap múlva felépül, még 4-5 tétmeccsen pályára léphet klubcsapatában a bajnokság vége előtt. Ez már csak azért is szerencsés lenne, mert biztosan sokkal frissebben fog visszatérni a pályára, mint sokan a keretben. A legutóbbi a PSG-Barcelona találkozóval kapcsolatban is az járt a fejemben ,hogy a franciák 5-6 játékosa is ott lehet ellenünk az Eb-keretben. Milyen kimerültek lesznek a Bajnokok Ligája-szezon végén? Remélem, egy kicsit fáradtan lépnek pályára ellenünk. (mondja magyarul - a szerk.)

Dárdai Palkó (MOL Fehérvár FC)

- Ami Dárdai Palkót illeti, ha nem is olyan fiatal, mint mondjuk a legkisebb öccse, Bence , azért még elsősorban Gera Zoltán számíthat rá az U21-es válogatottban. Talán pályára léphet az utánpótlás Európa-bajnokságon is. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy aki rendszeresen egy Bundesliga-csapatnál edz, sőt pályára is lép, annak jobbak az esélyei a válogatott szereplésre, mint mondjuk kegy NB I-ben pallérozódó játékosnak.

Olvastad már?
Rossi: "Dárdai Mártonnak kell eldöntenie, hogy német vagy magyar válogatott akar lenni" - Szoboszlai áprilisi játéka csak remény
A világbajnokságra való kijutás élvez prioritást idén Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya számára.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Futács Márkó
A sportal.hu információi szerint Futács Márkó a Honvédnál folytathatja a pályafutását. A 34 éves, 3-szoros magyar válogatott csatár jelenleg szabadon igazolható, legutóbb az MTK-ban játszott.
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Tovább az összes átigazoláshoz