ANGLIA

Manchester United: A kispaddal hírbe hozott olasz Massimiliano Allegri ebben az idényben nem ül le egy kispadra sem, tartja magát korábbi elhatározásához, hogy a jövő nyárig biztosan szünetet tart (ESPN)

Manchester City: Felajánlották a Real Madridnak brazil támadójukat, Gabriel Jesust a Real Madridnak (Defensa Central)

Tottenham: A klubnál amiatt aggódnak, hogy Harry Kane a jövő nyáron mindenképpen távozna Londonból és olyan csapathoz igazolna, ahol komoly trófeákat nyerhet (The Times)

Kane mellett a gárda argentin menedzsere, Mauricio Pochettino is távozhat az idény végén (Daily Mail)

Arsenal: Unai Emery nem akar egyelőre Mesut Özil lehetséges távozásával foglalkozni, bár sajtóhírek szerint a legújabb terv az, hogy az Ágyúsok a télen kölcsönadják 30 éves, világbajnok német középpályásukat (Goal)

West Ham United: Várhatóan meg kell műteni, így legalább három hónapig nem állhat labdarúgócsapata, a West Ham United rendelkezésére Lukasz Fabianski. A 34 éves kapus múlt szombaton, a Bournemouth elleni mérkőzésen, kirúgás közben szenvedett csípősérülést. “Az orvosi stáb ma vagy holnap dönt arról, meg kell-e operálni Lukaszt” – mondta csütörtökön Manuel Pellegrini, a londoni együttes vezetőedzője. A chilei szakember hozzátette, akármelyik eset is valósul meg, legalább három hónapig nem számíthat a hálóőrre. Fabianski sérülése előtt egymás után három mérkőzésen óvta meg csapata kapuját a góltól, helyette a spanyol Roberto Jiménez Gago véd majd. A hét forduló után ötödik West Ham szombaton a Crystal Palace-t fogadja. (MTI)

Aston Villa: Januárban a skót Rangers kolumbiai csatárát, Alfredo Morelost szerződtetnék 20 millió fontért (The Scotsman)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Az AC Milan olasz válogatott kapusát, Gianluigi Donnarummát szerződtetnék a jövő nyáron (Don Balon)

Hiába nézték ki maguknak már a télre az Ajax 22 éves holland válogatott középpályását, Donny van be Beeket, a játékos év közben nem akarja elhagyni klubját (Voetbal International)

Barcelona: A Juventusszal csatázhatnak majd a Chelsea brazil válogatott támadó középpályásáért, Willianért (Calcio Mercato)

OLASZORSZÁG

Juventus: Maurizio Sarri a Chelsea világbajnok francia középpályását, N’Golo Kantét szerződtetné, aki szerinte remek triót alkothatna Aaron Ramsey-vel és Miralem Pjaniccsal. 70 millió euró lehet Kanté ára (Daily Mail)

Csütörtökön hivatalosan is bejelentette visszavonulását Claudio Marchisio, a Juventus korábbi játékosa, aki legutóbb az orosz Zenitnél légióskodott, de nyár óta nem volt csapata. A 33 éves, 55-szörös olasz válogatott középpályás 2005 és 2018 között játszott a torinóiaknál, hétszeres olasz bajnoknak és négyszeres Olasz Kupa-győztesnek mondhatja magát, összesen 294 mérkőzést játszott zebracsíkos mezben, sok sérüléssel tarkított pályafutása legfontosabb állomáshelyén.

Napoli: Az olasz klub 32 éves belga támadója, Dries Mertens elismerte, hogy az idény végén távozhat Nápolyból, ahol lejár majd a szerződése (Goal)

Sassuolo: Hosszan tartó betegség után, szerda este elhunyt Giorgio Squinzi, a klub elnöke. A 76 éves klubvezető 2002 óta irányította a Serie A-ban szereplő gárdát.

Közzétette: U.S. Sassuolo – 2019. október 3., csütörtök

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Az angol másodosztályú Birmingham 16 éves középpályás-tehetsége, Jude Bellingham a bajorok legújabb kiszemeltje (Bild)

Borussia Dortmund: Hans-Joachim Watzke, a Borussia ügyvezetője Pierre-Emerick Aubameyang kárára poénkodott(?) a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva. “Aubameyang nagyszerűen játszik az Arsenalban, és biztosan meleg szívvel néz a bankszámla-egyenlegére, de szerdánként biztosan szomorú, amikor a TV-ben kell néznie a BL-meccseket”.

Nem késett sokáig a korábbi dortmundi csatár válasza sem: “Watzke úr, micsoda egy bohóc. Jobb, ha soha nem beszélek arról, miért is hagytam el valójában Dortmundot. Emlékszem, amikor azt mondtad, hogy soha nem adod el Ousmanét (Dembelét – a szerk.), de amikor megláttad a több mint 100 milliót, te vetted el elsőként a pénzt. Úgyhogy légyszíves, ne beszélj itt pénzről, hagyjál inkább engem békén!” – üzent a csatár a Twitteren.

Werder Bremen: Szerződést hosszabbítottak 30 éves középpályásukkal, Christian Groß-szal.