ANGLIA

Manchester City: Josep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli: teljesen normális lépés volt Jack Grealish megvásárlása. Az Aston Villától augusztus elején klubrekordot jelentő 100 millió fontért (42,6 milliárd forint) szerződtette a City a 26 éves angol játékost, noha a támadók között olyan kiváló labdarúgókkal rendelkezik a manchesteri klub, mint Raheem Sterling, Kevin De Bruyne, Riyad Mahrez vagy Phil Foden.

A spanyol szakember, aki az elmúlt négy évben háromszor lett bajnok a Manchester City együttesével, kiemelte: a frissesség fenntartása érdekében egy sikeres csapatba is kellenek új, kiváló képességű labdarúgók. Mint mondta, Grealish-t azért szerződtették, mert nagyon jól teljesít a támadóharmadban, képes zavart kelteni az ellenfélnél és megjátszani a társait.

Arról is beszélt, hogy sok mérkőzést vívnak, emiatt van szükség bő keretre, amelynek amúgy is jót tesz, ha van benne némi mozgás. Hozzátette, ráadásul Grealish a legjobb korban van. Guardiolának az az álláspontja, hogy a csapatban mindenkinek éreznie kell a nyomást, melyet az újak érkezése jelent, utóbbiaknak pedig azzal kell tisztában lenniük, miért szerződtették őket. Grealish két gólt szerzett és két gólpasszt adott tíz mérkőzésen, csapatában ő alakította ki a legtöbb gólhelyzetet (22), és a sikeres cseleinek aránya a második legmagasabb (53,13 százalék) azok között, akik legalább húsz alkalommal próbálkoztak egy az egyben megverni ellenfelüket.

“Amit eddig nyújtott, az tökéletes. A Burnley elleni találkozót leszámítva, minden meccsen magas szinten játszott, és úgy hiszem, még fejlődni fog” – fogalmazott Guardiola. Az angol gárda a Bajokok Ligája A csoportjában két mérkőzés után – a belga Brugge elleni keddi fellépése előtt – a harmadik helyen áll, és nyolc fordulót követően ugyancsak harmadik a Premier League-ben. (MTI)

Manchester United: Spanyol sajtóhír szerint az októberi válogatott szünet ideje alatt az MU vezetősége felvette a kapcsolatot Zinédine Zidane-nal, hogy “elkezdjék puhítani” a jövőbeni közös munka reményében. Állítólag a legutóbb a Real Madridnál tevékenykedő tréner az első számú jelölt, ha Ole Gunnar Solksjaernak távoznia kell. (El Chiringuito)

Liverpool: Megszereznék az Inter horvát válogatott középpályását, Marcelo Brozovicot. A 28 éves labdarúgó szerződése jövő nyáron jár le, de a milánóiak is szívesen megtartanák. (Calciomercato) Alisson és Caoimhin Kelleher mögött már csak a harmadik számú kapus Adrián, aki a nyáron írt alá egyéves szerződést a Vörösöknél, de így könnyen lehet, hogy már télen távozik. A 34 éves játékos iránt a Real Betis érdeklődik. (AS) Az egyiptomi Mohamed Salah, 400 ezer fontos heti fizetésért hajlandó új szerződést aláírni a csapattal (Telegraph)

Newcastle United: A Belgium válogatottját irányító Roberto Martinez mellett Steven Gerrard (Rangers) és Unai Emery (Villarreal) a fő kiszemelt Steve Bruce menedzser állítólag hamarosan megüresedő helyére (Times – subscription required)

 

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A klub nagyon közel áll ahhoz, hogy meghosszabbítsa az egyik legnagyobb értéke, Ansu Fati szerződését 2026 nyaráig. Az egyeztetések már a végső szakaszban járnak. (Fabrizio Romano) A Real Sociedad svéd válogatott támadója, Alexander Isak az egyik kiszemelt a csatársor megerősítésére. A 22 éves támadó az előző idényt 17 góllal és 2 gólpasszal zárta, a mostani szezonban egyelőre várat magára az első gólja. (AS) A Manchester 80 millió fontot kér a katalánok által ugyancsak kiszemelt angol válogatoitt támadóért, Raheem Sterlingért (Marca)

Real Madrid: A Benficához adhatják kölcsön a 19 éves brazil támadóközéppályást, Reiniert, aki jelenleg a Borussia Dortmundnál szerepel kölcsönben, ám ez a váltás nem igazán jött be eddig és már januárban visszatér minden bizonnyal. (Coluna do Fla)

Villarreal: Három évvel meghosszabbíthatják 18 éves spanyol szélsőjük, Yeremi Pino 2024-ben leráró szerződését. A tehetség kivásárlási ára 35 millió euróról 50 millió euróra emelkedhet (AS)

 

OLASZORSZÁG

AC Milan: Új szerződést ajánlottak a 3-szoros francia válogatott védő, Theo Hernández számára. A 24 éves labdarúgó jelenlegi megállapodása 2024 nyaráig érvényes, ám a klub 2026-ig meghosszabbítaná ezt. (Corriere dello Sport)

Lazio: 70 millió euróban határozták meg a Liverpoollal is összeboronált szerb középpályás, Sergei Milinkovic-Savic átigazolási díját. (Calciomercato)

 

NÉMETORSZÁG

Bayern München/Borussia Dortmund: Mindkét német csapat megszerezné az MLS egyik legnagyobb tehetségének kikiáltott Ricardo Pepit. A 18 éves támadó a Schön Szabolcsot is foglalkoztató Dallasban 27 meccsen 13 gólt és 2 gólpasszt jegyzett a mostani idényben. (CBS Sports)

Bochum: A Bundesligában debütáló Novothny: “Örültem volna, ha több percet kapok” – nagy csatákat vívott a kezdőbe kerülésért