A legutóbbi válogatott kerethirdetés alkalmával Marco Rossi nem finomkodott, amikor Nikitscher Tamás kihagyásáról beszélt. „Rosszul gondoltátok, hogy alapember lehet. Játszott nálunk néhány Nemzetek Ligája-meccsen, de a hatos, nyolcas poszton a magyar bajnokságban is vannak jobbak nála. Ha meghívom, el kell döntenem, kit hagyok ki. Tóth Rajmund, Szűcs Tamás, Szendrei Norbert, Callum Styles és Schäfer András is ott van. Nem hívhatok meg a keretbe százötven középpályást” - nyilatkozta a szövetségi kapitány. Az érintett Nikitscher most a Nemzeti Sporton reagált Rossi szavaira.
- Élőben láttam a kerethirdetést, de előtte már tudtam, hogy nem kapok meghívót, hiszen nem hívott és nem jelzett senki előtte, pedig a szövetségnél ez a szokás - nyilatkozta a lapnak Nikitscher. - Azt, hogy nem kap meghívót, elfogadja az ember, a szövetségi kapitány más típusú, értsd alacsonyabb, mozgékonyabb játékosokkal képzeli el a jövőt, ezzel semmi gond, Marco Rossi döntése, hogy kikre számít és kikre nem. De… A rólam mondott véleményét nem tudtam hová tenni. Mindig tisztelettel beszéltem a kapitányról, mindig elismertem, nagy lehetőséget adott nekem azzal, hogy kilenc alkalommal is válogatott lehettem, de úgy érzem, bizonyítottam is, hiszen akkor nem léptem volna pályára ennyiszer.
Ezt a fajta tiszteletet viszont én is elvárom: nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy így, ilyen stílusban beszéljen rólam. Nem arról van szó, hogy belegázolt a lelkembe, tudom, hogy a futballban sok igazságtalanság történik, ezt meg is tapasztaltam korábban. Semmit sem kaptam ingyen, mindenért meg kellett küzdenem és harcolnom, két súlyos sérülés után is légiósnak állhattam, és bebizonyítottam, hogy helytállok külföldön is. Sohasem felejtem el, honnan indultam, s bár sokat nyeltem az egész karrieremben, ha igazságtalanság ér, nem hagyom szó nélkül.
– Sokáig csak néztem magam elé, sokként ért – ám hangsúlyozom, nem az, hogy nem kaptam meghívót, hanem az, ahogyan beszélt rólam. Heves természetű vagyok, de már egy hete történt, így kissé leülepedett bennem ez az érzés. Persze, több alkalommal is feltettem magamnak a kérdést: elrontottam valamit? Nem jöttem rá. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen nyilatkozatot kell majd tennem, de engem úgy neveltek, hogy álljak ki magamért. Ezt teszem - folytatta a középpályás, akit azóta sem keresett Rossi.
Nikitscher emellett a jövőjéről is beszélt, a portugál Rio Avéhoz 2029-ig köti szerződés.
- Számítanak rám, stabilan játszom. Az óceánparton lakunk, gyönyörű, nyugis helyen, igaz, amikor a Porto megnyerte az aranyérmet, a mi kis csöndes utcánkat is ellepték a szurkolói… Porto mindössze tizenöt perc autóval, Vila do Conde szinte a külvárosa.
Idekint minden piaci alapon működik, vagyis mindenki eladó, így ha valakiért jön egy jó ajánlat, könnyen lehet, hogy menni kell, de nem érzem úgy, hogy ez megtörténne, és így is készülök: június 28-án kell edzésre jelentkeznem a klubnál.
- Addig pedig pihenés, feltöltődés, majd hamarosan munka, júniustól már az edzéseket is elkezdem, szeretnék úgy visszatérni Portugáliába, hogy azt mondják, nemcsak a lábam lógattam a szünetben, hanem keményen készültem. Mindig jobbat, többet szeretnék kihozni magamból, ezért is léphettem egyre feljebb és feljebb.