Slovan-Fradi: "Úgy készültem a meccsre, hogy 100 százalék, hogy kiállítanak" - így látták a játékosok a BL-csatát

Négy játékos is nyilatkozott a Slovan-FTC Bajnokok Ligája-selejtező (1-4) után.
Dudás Gábor 2022. július 28., csütörtök 11:30
Négy játékos is nyilatkozott a Slovan-FTC Bajnokok Ligája-selejtező (1-4) után.
Szerző: Dudás Gábor 2022. július 28., csütörtök 11:30

Négy ferencvárosi játékos is értékelte a Pozsonyban, a Slovan Bratislava elleni 4-1-re megnyert BL-selejtezőn történteket az M4 Sportnak.

Botka Endre

Nagyon örülök, hogy ez a mérkőzés is négy-egy lett. Én úgy készültem erre a meccsre, hogy 100 százalék, hogy kiállítanak. Ez párszor majdnem össze is jött...

De hála Istennek, a csapat nagy része meg tudta őrizni a higgadtságát. Megkaptuk a gólt, ráadásul pontrúgásból, ami a legrosszabb, de tényleg fókuszált maradt végig a csapat, és utána is kézben tudtuk tartani a meccset. A harmadik gólnál belülről felrobbantam, én talán még soha nem éreztem ekkora örömöt és felszabadultságot, hiszen a mérkőzés előtt nagyon-nagyon izgultam, ami nem vall rám. Nyilván tudtam azt, hogy mekkora jelentősége van ennek a mérkőzésnek, és az, hogy tényleg tudtam egy gólpasszt adni, az egy hihetetlen érzés volt.

Dibusz Dénes

- Sikerült kiköszörülnünk a csorbát, és a múlt heti hazai vereség után azt gondolom, hogy tudtuk kárpótolni a szurkolóinkat. Remélem, hogy az így meg van bocsátva. Azt a mérkőzést is nagyjából kézben tartottuk, de a mérkőzés végén, a cserék után megborult az egyensúly, de utólag azt mondják, hogy jobb is, hogy ez így alakult, hiszen tiszta volt a feladat mára, tudtuk azt, hogy még többet bele kell tenni ebbe a mérkőzésbe, nem kényelmesíthetett el minket ez az első találkozó, hanem tényleg ez egy élet-halál meccs volt. A csapat átérezte, hogy tényleg sajnálatos volt a vereség, így még többet beletettünk. A szerencse is fordult ma kicsit velünk, volt ugye a hazaiaknak egy kapufájuk az első félidőben. Ha az bemegy, akkor teljesen máshogy alakulhatott volna a mérkőzés, ahelyett, hogy mi kerültünk 2-0-s előnybe, de azt gondolom, hogy arra teljes mértékben rászolgáltunk. Ismét csak kontroll alatt tartottuk a találkozót, aztán itt a meccs vége felé, ahogy fáradtunk, lemaradtunk, be tudtak néha szorítani minket. Szerencsére nagyon komoly helyzetekig nem jutottak el.

Pontrúgás után találtak be ismét, de most szerencsére teljesen más volt a mérkőzés végének a forgatókönyve, mint a múlt héten, és azt gondolom, hogy egy örökké emlékezetes győzelmet arattunk a mai estén.

Vécsei Bálint

- Az előző meccsekből tanulva próbáltuk kicsit stabilizálni a pálya közepét. Sajnos egy pontrúgásból megint gólt tudtak szerezni, de nagyon jól tudtunk válaszolni rá. Több lehetőségünk volt és tudtunk még két gólt rúgni. Úgyhogy tényleg le a kalappal a srácok előtt, az egész csapat nagyon jól küzdött. Úgy érzem, hogy kontrolláltuk is utána a játékot, azt játszottuk mindig, amit kellett. A végén jól kontráztunk, úgyhogy tényleg nagyon örülök, hogy így sikerült, és hogy ki tudtuk szolgálni a szurkolókat, akik elkísértek minket. Hatalmas volt, hogy szinte az ő hangjukat lehetett hallani végig.

Kristoffer Zachariassen

- Hihetetlen az az érzés, amilyen támogatást kaptunk a Fradi-szurkolóktól, és hihetetlen az is, hogy a meccs végén tudtuk behúzni ezt a továbbjutást, még most sem hiszem el. A második félidőt nem úgy kezdtük, ahogy szerettük volna. Megint egy pontrúgásból kaptuk a gólt, ami nem jó, viszont utána úgy gondolom, hogy sikerült újra visszatérnünk a meccsbe, és azzal a harmadik góllal, amit Traoré lőtt, sikerült felülkerekednünk a Slovanon. A negyedik gól aztán egyszerűen hihetetlen volt, ebből kell építkeznünk.

Olvastad már?
Kubatov: "Egy ilyen értékű csapattal elvárás a csoportkör" - megszelídült a Fradi-Slovan háborús helyzet
A Ferencváros elnöke szerint a csapat és a szurkolótábor is kitett magáért a Slovan elleni BL-párharcban, amely során az érzelmek és az emlékek is fontos szerepet játszottak.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Tovább az összes átigazoláshoz