Fotó: skslovan.com

BL: Kiszorítanák a Slovan-stadionból a szlovákiai Fradi-szurkolókat - az elmúlt évtized legnagyobb párharcára készülnek

A pozsonyi klub közölte, kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, mert nem szeretnék, ha megismétlődne az 1992-es eset.
Nyikes Zoltán 2022. július 14., csütörtök 11:36
Fotó: skslovan.com
A pozsonyi klub közölte, kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, mert nem szeretnék, ha megismétlődne az 1992-es eset.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. július 14., csütörtök 11:36

A Slovan Bratislava szerint

az elmúlt évtized legnagyobb párharca vár az együttesre a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben.

A szlovák klub honlapján közölte: a BL-selejtező második fordulójának első felvonását Budapesten rendezik, míg a pozsonyi visszavágónak már pontos időpontja is van, azt július 27-én, szerdán 20.30 órától játsszák.

Utóbbi találkozóval kapcsolatban óriási érdeklődésről számoltak be, majd hozzátették, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, mert nem szeretnék, ha megismétlődne az 1992-es eset. Emlékeztettek: a két együttes akkori összecsapásán sok vendégszurkoló keveredett a hazai nézők számára fenntartott részre, ami konfrontációt eredményezett. Ezt megelőzendő drukkereiknek szombatig bezárólag zárt körben kezdik meg a jegyek eladását - azokat értesítik először, akik a közelmúltban vásároltak bérletet vagy jegyet, és elektronikus úton elérhetik őket - írja az MTI.

Az ujszo.com megemlíti, az intézkedés nem titkolt célja, hogy kizárólag Slovan-érzelmű drukkerek ülhessenek be a lelátókra a visszavágón.

"A saját szurkolóinkkal szeretnénk megtölteni a stadiont, nem magyarországi vagy Szlovákia déli régióinak ferencvárosi drukkereivel"

- olvasható a Slovan felhívásában.

A pozsonyi találkozóra a jegyek négy kategóriában 12-30 euróba (4920-12 300 forintba) kerülnek, míg a bérleteseknek 10-24 euróba. A VIP-jegyekért két kategóriában 130 és 200, illetve 104 és 160 eurót kell fizetni. A selejtező első körében a Ferencváros a kazah Tobol Kosztanaj, míg a Holman Dávidot is foglalkoztató szlovák Slovan Bratislava a georgiai Dinamo Batumi együttesét búcsúztatta. A főtáblára kerüléshez négy párharcot kell nyerni, a magyar és a szlovák csapat ebből egyet-egyet vett sikerrel.

Olvastad már?
BL: Ritkán látott szögletgóllal jutott tovább a Slovan - videó
A 74-szeres szlovák válogatott támadó a 123. percben szerezte meg a pozsonyiak győztes találatát, ami egyben továbbjutást is ért.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Nincs vége a Duarte-ügynek
Romániában azt írják, az Újpest 1,7 millió eurót remél André Duartétől és az FCSB-ből, amiért a játékos egyoldalúan bontott szerződést, majd aláírt új csapatához.
Hatvan
Szpisljak helyett Apró
Az NB III Észak-Keleti csoportjában utolsó helyen álló Hatvan elköszönt Zoran Szpisljaktól, helyét Apró Attila veszi át.
Újpest
Kastrati edzésben
Lirim Kastrati újra Újpesten készül, de nem igazol vissza a IV. kerületbe.
Tovább az összes átigazoláshoz