Fotó: mtkbudapest.hu

NB I: Hiába a nagy MTK-fölény, a csereember bombagóljával pontot mentett a KTE - videók

A második félidőben fordított az MTK, majd a harmadik góljához többször is közel állt, végül a hajrában egyenlíteni tudott a Kecskemét.
Nyikes Zoltán 2024. március 30., szombat 18:57
Fotó: mtkbudapest.hu
A második félidőben fordított az MTK, majd a harmadik góljához többször is közel állt, végül a hajrában egyenlíteni tudott a Kecskemét.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. március 30., szombat 18:57
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Zsinórban három idegenbeli vereséget követően ezúttal az MTK Budapest otthonába látogatott a Kecskemét az NB I 26. fordulójának szombati játéknapján.

I. félidő

Aktívabban kezdte a mérkőzést az MTK, a 7. percben Antonov balról érkező beadása találta meg jó helyzetben Molnárt, de Varga volt a végállomás, míg a 19. percben Molnár lövése a blokkról épp Hej elé pattant, aki dropból lőtt, kísérlete alig ment el a bal felső sarok felett. Aztán nem sokkal később a semmiből kis híján vezetést szerzett a KTE: a kapujából a 16-osig kimozduló Demjén gyertyát rúgott, a lehulló labdát pedig Meskhi fejelte kapura Demjén felett, de nem volt nagy erő a próbálkozásban, így Demjén még vissza tudott érni és a gólvonal előtt kiütötte a játékszert.

A 34. percben már betaláltak a vendégek: Zeke balról érkező beadását Meskhi fejelte Szendreihez, aki három méterről a bal alsóba fejelt, 0-1. De még a szünet előtt egalizált az MTK: a 41. minutumban Antonov passza után Bognár laposan adott középre a 16-oson belül, ahol érkezett Hej és 3 méterről nem hibázott nagy ziccerben, 1-1.

Sőt, majdnem a fordítás is összejött a hazaiaknak még az első játékrészben, amikor Katona buktatta a 16-oson belül Hejt, a megítélt büntetőt Antonov középre rúgta, Varga azonban otthagyta a bal lábát és kirúgta a labdát.

II. félidő

A fordulás után csak öt percet kellett várni az újabb MTK-gólra: Stieber a 16-oson belül, a jobb oldalról ívelt át a hosszúra, ahol üresen érkezett Molnár és öt méterről a bal alsóba fejelt, 2-1.

A 62. percben egy gyors kontra végén Stieber adott középre az üresen érkező társakat keresve, de Katona nagyot mentett bevetődve.

Ezt követően is támadásban maradt az MTK és sokkal közelebb állt a harmadik gól megszerzéséhez, mint a vendégek, a 76. percben például sakk-mattig játszották a helyzetet a kék-fehérek, végül Németh passza után Bognár közeli lövése a bevetődő Szabóról a felső lécre vágódott, onnan pedig kifelé. Egy percre rá Antonov 16-oson kívüli bombáját öklözte ki Varga, majd a bal térdére esett és ápolni is kellett percekig, de végül tudta folytatni a játékot.

A 84. percben is egy veszélyes támadást vezetett az MTK, aminek a végén az egyik vendég védő felszabadítása Kosznovszkyról majdnem a jobb alsóban kötött ki. A 87. percben váratlanul egyenlített a KTE, méghozzá két cserejátékosnak köszönhetően: Kovács Kolos lekészítését követően Helmich nagy gólt ragasztott a bal felsőbe, 2-2.

Az ötperces hosszabbításban már nem esett újabb gól, végül a Kecskemétre nézve hízelgő eredmény született.

NB I, 26. forduló

MTK Budapest-Kecskeméti TE 2-2 (Hej 41., Molnár 50., ill. Szendrei 34., Helmich 87.)

MTK: Demjén – Kocsis, Kádár, Nagy Zs. – Hej, Varju (Végh, 88.), Kata, Antonov – Stieber (Kosznovszky, 64.), Molnár (Németh, 73.), Bognár.

KTE: Varga – Szabó A. (Nagy O., 85.), Belényesi, Katona – Szűcs, Vágó, Zsótér (Derekas, 69.), Zeke – Meskhi (Helmich, 61.), Szendrei (Pálinkás, 61.), Horváth K. (Kovács K., 69.)

Olvastad már?
Elképesztő gólok az NB II-ben: A kezdőrúgásból talált be Nagy Dominik, csapattársa pedig szögletből volt eredményes - videók
A Nyíregyháza ritkán látható gólokkal verte meg a Mosonmagyaróvárt a 26. forduló nyitómeccsén.
Elolvasom
Átigazolások
Diósgyőr
Átalakulás
Holdampf Gergő és Demeter Milán megtartásáról még tárgyalnak, Yohan Croizet-Kollár, Marco Lund, Varga Zétény, Dobó László (teljesítményedző) és Póti Krisztián (elemző) távozik.
Soroksár
Négy aláírás
Roskó B. William meghosszabbította szerződését, míg Nagy Levente, Szász Roland, Kokovai Csongor és Lukács Dániel első kontraktusát írta alá.
Újpest
Heitor érkezhet
Az ETO FC korábbi, a Maccabi Tel Aviv jelenlegi brazil védője, Heitor a liláknál folytathatja pályafutását - értesült a Csakfoci.
Tovább az összes átigazoláshoz