Fotó: molfehervarfc.hu

NB I: A PSG-ben is megfordult a Vidi új igazolása - hivatalos

A francia-kameruni Franck Bambock kétéves szerződést kötött a fehérváriakkal.
Csakfoci.hu 2023. június 22., csütörtök 21:52
Fotó: molfehervarfc.hu
A francia-kameruni Franck Bambock kétéves szerződést kötött a fehérváriakkal.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. június 22., csütörtök 21:52

A Fehérvár FC-ben folytatja pályafutását a 28 éves, kameruni származású francia középpályás, Franck Bambock - jelentette be a Vidi klubhonlapja.

A 181 centiméter magas védekező középpályás 1995. április 7-én született a kameruni Doualában, de már fiatalon Franciaországba költözött családjával és az Antony Sport utánpótlásában kezdett futballozni, majd 13 évesen igazolt át a PSG-hez. Hét mérkőzésen egy gólt szerzett az UEFA Ifjúsági Ligában, 2013-ban a párizsiak második csapatában mutatkozott be, 2014-ben a kispadon kapott helyet a francia Szuperkupa döntőjében a PSG győztes csapatában, illetve pályára lépett többek között a párizsiak Vidi elleni felkészülési mérkőzésén is. 2015 nyarán a spanyol másodosztályú Huescába igazolt, ahol két szezon alatt 47 bajnokin lépett pályára. 2017 nyarán a holland első osztályban folytatta pályafutását, ahol a Sparta Rotterdam színeiben egy bajnokin játszott, majd 2018 februárjában visszatért a spanyol másodosztályba a Córdobához, de itt adminisztrációs problémák miatt csak nyártól játszhatott az első csapatban, az őszi idényben hét bajnokin és két kupameccsen kapott lehetőséget.

2019 januárjában az izraeli első osztályú Maccabi Petah Tikvában folytatta, ahol tavasszal 11 bajnokin és 1 kupameccsen játszott. A nyáron a portugál élvonalbeli Marítimo igazolta le, ahol két év alatt 53 bajnokin két gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Az elmúlt két szezonban a francia másodosztályú Grenoblet erősítette, itt 60 bajnokin egy gól és két gólpassz a mérlege, ezen kívül öt kupameccsen is pályára lépett.

2010 és 2013 között a franciák U16-os, U17-es és U19-es válogatottjaiban is szerepelt, az U17-esekkel Európa-bajnokságon is pályára lépett.

– A Vidi nagy érdeklődést mutatott irántam az elmúlt két-három hónapban, és az a jövőkép, amit felvázoltak nekem a következő szezonokra, meggyőzött, hogy Magyarország egyik legnagyobb klubjához igazoljak, amit fontos lépésnek gondolok a karrieremben. Érdekesség, hogy van személyes történetem a Vidivel kapcsolatban, 2014 nyarán a PSG játékosaként már pályára léptem a fehérváriak ellen, fiatalként az első csapattal készültem, és csereként beálltam egy felkészülési meccsen. Természetesen utánanéztem a klub múltjának és láttam, hogy az elmúlt 10 évben szinte minden évben a bajnokság első három csapat között végzett és a nemzetközi porondon is szerepelt a Vidi, így biztos vagyok benne, hogy egy rosszul sikerült idény után most mindenki nagyon motivált lesz, hogy újra sikeresen szerepeljünk. A célom, hogy a maximumot nyújtsam a pályán és segítsem a csapatot a céljai elérésben – nyilatkozta a klubhonlapnak Franck Bambock, aki 2025 nyaráig írt alá.

– Egy hosszabb folyamat végére került most pont, hiszen Franck teljesítményét régebb óta monitoroztuk, tudtuk, hogy a szezon végén elérhetővé válik. Örülünk, hogy akárcsak Spandler Csaba, ő is már a felkészülés elején csatlakozni tud hozzánk. Mindenképpen szerettünk volna a középpályán erősíteni, hiszen többen távoztak erről a posztról. Egy nagy munkabírású, rutinos labdarúgóról van szó, aki a védőmunkája mellett aktívan kiveszi a részét a támadásokból is. Az emberi tulajdonságairól pedig az is sok mindent elmond, hogy feleségét és két kislányát is elhozta magával már most Magyarországra, hogy ők is meggyőződhessenek arról, hogy érdemes a Vidiben folytatni a pályafutását! Biztos vagyok benne, hogy az öltözőben és a pályán is hasznos tagja lesz majd az újjáépülő Vidinek – mondta a szerződés aláírása után új igazolásról Juhász Roland sportigazgató.

Olvastad már?
A Fradi rögtön az NB I ezüstérmesével találkozik az új idényben - itt vannak az első 11 forduló meccsei
Kiderült, mikor és milyen meccsekel kezdődik meg az OTP Bank Liga 2023/2024-es idénye. Már az első fordulóban találkozik az előző szezon két legjobb csapata. 
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz