MOL Magyar Kupa: Moniz a nemzetközi porondra, Mátyus csodára készül tavasszal - edzői várakozások

Így várják a vezetőedzők a szerdai MOL Magyar Kupa-mérkőzéseket, a Békéscsaba-ZTE, az ESMTK-Kisvárda, az Iváncsa-Budafok, a Monor-Paks és az ETO-DVSC összecsapást.
Budai László 2023. február 8., szerda 9:57
Így várják a vezetőedzők a szerdai MOL Magyar Kupa-mérkőzéseket, a Békéscsaba-ZTE, az ESMTK-Kisvárda, az Iváncsa-Budafok, a Monor-Paks és az ETO-DVSC összecsapást.
Szerző: Budai László 2023. február 8., szerda 9:57

Magyar Kupa-nyolcaddöntők

Békéscsaba-ZTE, 13.00

Brlázs István Gábor (Békéscsaba): - Természetesen megpróbálunk mindent kihozni ebből a mérkőzésből is, tehát egyértelmű cél a továbbjutás. Tudjuk, hogy nagyon jó csapatról van szó, hiszen a Zalaegerszeg egy első osztályú középcsapat, amelynek azért nem sikerült túl jól a tavaszi rajt, ennek ellenére jól összerakott és képességekben is nagyszerű együttes. Hazai pályán játszunk, így az esetleges osztálykülönbséget a lelkesedéssel, valamint szurkolóink segítségével tudjuk kompenzálni! Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a fizikai- és képességbeli hendikepet ki tudjuk küszöbölni.

Ricardo Moniz (ZTE): - Tudjuk, hogy a Békéscsaba egy küzdeni tudó csapat és azt is, hogy nincs vesztenivalójuk a szerdai találkozón, ezért bátor játékra számítok a hazaiaktól.

Minden kupamérkőzés egy döntővel ér fel és minden kupameccs veszélyes lehet, ha nem adjuk a maximumot. Tisztában vagyunk azzal, hogy a legrövidebb utat a nemzetközi porondra a kupa jelenti, ezért fontos számunkra továbbjutás. Mindenki nagyon várja már a szerdai összecsapást.

(1912elore.hu)

ESMTK-Kisvárda, 13.00

Török László (Kisvárda): - A kupában is megvannak a céljaink, méghozzá a lehető legkomolyabbak. Nem szép kifejezés, hogy a sorozat eddigi mérkőzései során hoztuk a kötelezőt, de tény, magabiztosan léptünk eddig túl alacsonyabb osztályú riválisainkon. Ugyanakkor nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bárkit is lebecsüljünk, ezt most sem tesszük. Kétségtelen, szerdán is ez a cél, ha ez megtörténik, újabbat lépünk céljaink megvalósulása felé, és már a nyolc között várhatnánk a sorsolást. Természetesen ugyanúgy feltérképeztük az ellenfelet és fel is készültünk belőle taktikailag, mintha bajnoki összecsapásról lenne szó. Nem győzzük hangsúlyozni, nagyon fontos mérkőzés ez a számunkra.

Éppen ezért a csapat összeállításakor is figyelembe veszünk bizonyos élettani mutatókat, és azt, hogy vannak olyan futballistáink, akik az elmúlt két bajnokin keveset, vagy egyáltalán nem játszottak. Szempont az is, hogy mindenki kellő terheléshez jusson ebben az időszakban, de a továbbjutás kiharcolása mindent felülírhat.

(kisvardafc.hu)

Iváncsa-Budafok, 13.00

Mátyus János (Budafok): - Ha igazán nagyot akarunk alkotni, akkor a Magyar Kupában ezt megtehetjük. Itt figyelhet fel az egész ország ránk, nem kell messzire menni, az ellenfelünk is így vívott ki országos elismerést a Ferencváros legyőzésével. Bízom benne, hogy egy nagyon nehéz meccsen ugyan, de sikerül kiverni az ellenfelet. Az igazi nagy kiugrási lehetőség számunkra a kupa terepe. (...)

Minden valószínűség szerint nem mi játsszuk majd a kupadöntőt májusban, de én úgy kelek fel reggelenként, hogy - persze első a bajnokság, de - egy kisebb csodát téve, akár miért ne játszhatnánk mi is a Magyar Kupa döntőjét?

(MOL Magyar Kupa Youtube)

Monor-Paks, 13.00

Kurucsai Milán (Monor): - Január eleje óta dolgozunk együtt, nagyjából öt teljes hét állt rendelkezésünkre a felkészülés során. Természetesen ezúttal is voltak változások a játékoskeretben, érkezők és távozók egyaránt előfordultak. A legfájóbb veszteség Olasz Gergő távozása, aki az ősszel egyértelműen alapembernek számított a hátvédsor közepén. A helyére Takács Bence érkezett Bánkról, és a védelem két szélén is új fiúk szerepelnek majd, a Pénzügyőrtől érkezett Bagó Patrik és a Hódmezővásárhelyről hozzánk átigazoló Antman Joshua személyében. Valószínűleg valamennyien játéklehetőséget kapnak majd a Paks ellen. Az az alapelvem, hogy mindig csakis a soron következő, éppen aktuális feladatra szabad koncentrálni, így számunkra a prioritást most a szerdai, Paks elleni mérkőzés jelenti, a Majos elleni tavaszi idénynyitóval ráérünk csütörtöktől foglalkozni. Bátorság, jó hozzáállás és mentális felkészültség szükséges ahhoz, hogy tisztességgel helyt tudjunk állni, ehhez természetesen – a hétköznap ellenére is – minél nagyobb számban számítunk a szurkolóinkra. Az egész csapat, a vezetők, sőt a klub számára is nem mindennapi mérkőzés lesz a holnapi. Ritkán adódik ehhez hasonló lehetőség, rajtunk is múlik, mennyire lesz emlékezetes. (pest.mlsz.hu)

ETO FC Győr-DVSC, 19.00

Tímár Krisztián (ETO):Nagyon várjuk már a következő kupafordulót, örülünk, hogy ismét egy élvonalbeli csapattal találkozhatunk. Remek erőfelmérő lesz, kiderül, hogy hol tartunk jelenleg, a fiataljaink egyenként, és összességében csapatszinten mennyire tudunk helytállni egy NB I-es gárda ellen. Bátor játékot akarunk bemutatni, mindent meg fogunk tenni, hogy kiharcoljuk a továbbjutást egy erős ellenféllel szemben. (eto.hu)

Srdjan Blagojevic (DVSC): - A kupasorozat sajátos versengés minden országban, amelynek során minden megtörténhet. Egy meccs dönt, nem olyan egyszerű megjósolni, melyik csapat a favorit. Nagyon nehéz találkozó lesz, egy olyan ellenfél ellen, amely ambiciózus, s amely hozzánk hasonlóan a győzelem vágyával vág bele a mérkőzésbe. Tiszteljük a győrieket, elemezzük a játékukat.

Tisztában vagyunk vele, hogy rendkívül nagy kihívás és egy motivált ellenfél vár ránk, de megvannak a saját ambícióink is. Érdekes mérkőzés lesz.

(dvsc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz